Oldalak

2013. június 13., csütörtök

Találkozó kezdeményezése a délvidéki magyar pártok vezetőivel a területi autonómia kérdésében




Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István
Vajdasági Magyar Demokrata Párt – Csorba Béla
Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége – Csonka Áron
Magyar Polgári Szövetség – Rácz Szabó László
Magyar Egység Párt – Szmieskó Zoltán

Tisztelt Elnök Úr!

A magyarság őslakosa Délvidéknek/Vajdaságnak, éppen ezért teljes mértékben megilletik azok a kollektív jogok, amelyek bármelyik más nemzeti közösséget is Szerbiában. Közösségünk politikai képviselőire hárul a legnagyobb felelősség ebben a tekintetben. A délvidéki magyarok megmaradásáért tett erőfeszítések helyenként eredményeket mutatnak, de világos, hogy mindez nem elegendő. Délvidék elcsatolásakor ezen a vidéken mintegy félmillió magyar élt. Mára már ez a szám a felére csökkent. A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) intézménye már 11 éve működik Szerbiában. A személyi elvű, illetve kulturális autonómiát megtestesítő MNT mellett is a délvidéki magyarság összlétszáma tíz év alatt több mint 40 ezer fővel csökkent. A nemzeti tanácsokról szóló törvény elsősorban a szórvány magyar közösségekben nyújthat segítséget a megmaradáshoz.
A Magyar Remény Mozgalom (MRM) határozott véleménye, hogy a területi alapú autonómia jelenti a magyarság számára a fejlődés és a jólét kulcsát. Számos nyugat-európai példa áll előttünk ebben a vonatkozásban, de most éppen Szerbia jogrendszerébe fog beépülni a területi autonómia fogalma. Az ún. brüsszeli megállapodás, amely a belgrádi és pristinai kormány között született meg, előirányozza az észak-koszovói szerb többségű községek közösségének kialakítását. A közösség teljes mértékben felügyeli a következő területeket: gazdasági fejlődés, oktatás, egészségügy, város- és falurendezés. Továbbá külön módon szabályozzák az igazságszolgáltatást és a rendőri szervek működését. 
Az MRM szerint történelmi lehetőség előtt áll a délvidéki magyarság. Az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt rendezni lehetne a magyarok kérdését Szerbiában, amelyre az esetleges csatlakozás után már sokkal kevesebb lehetőség adódna. A területi autonómia kialakításáért folytatott tárgyalások során szükség lesz Magyarország kormányának hathatós támogatására. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a délvidéki magyar pártok konszenzust alakítsanak ki a kérdésben.
Ennek érdekében az első egyeztető tárgyalásra meghívjuk a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP), a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Magyar Egység Párt (MEP) elnökeit. A tárgyalásra 2013. július 1-én, hétfőn 13:00 órakor kerül sor Szabadkán, az MRM irodájában (Szabadka, Jovan Nenad cár tér 15. III/8.). Kérjük, hogy a részvételi szándék megerősítését tegyék meg 2013. június 26. 12:00 óráig telefonon a 064/249-8061 –es számon, e-mailben az iroda@mrm.rs címen vagy postai úton a 24000 Szabadka, Jovan Nenad cár tér 15. III/8. címre.
Abban a reményben, hogy ebben az életbevágó kérdésben egy asztalhoz tudunk ülni,

Maradok tisztelettel,
László Bálint
a Magyar Remény Mozgalom elnöke
Szabadka, 2013. június 12.
http://www.mrm.rs/hivatalos-levelek/935-talalkozo-kezdemenyezese-a-delvideki-magyar-partok-vezetivel-a-terueleti-autonomia-kerdesben, 2013. június 11. [21:48]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése