Oldalak

2013. július 5., péntek

Átmeneti parlament Koszovóban



Az észak-koszovói szerbek megtagadják a brüsszeli megállapodás alkalmazását


Csütörtökön (július 4-én – B. A.) Zvečanban megalakult Koszovó és Metóhija átmeneti parlamentje. Elnöknek Slavko Stevanovićot választották meg.
Csak egy demokratikus és gazdaságilag erős Szerbia segíthet a szerb népnek Koszovó és Metóhijában, fogalmazott Stevanović, majd kifejtette: „Nem fogadhatjuk el, hogy az európai integráció érdekében Szerbia elveszíti területének és részét és azt sem, hogy a koszovói szerb intézményrendszert erőszakkal kívánják integrálni annak az országnak az intézményrendszerébe, amelyet mi nem ismerünk el.”
Az átmeneti koszovói parlament alakulóülésén a szerb kormányt senki sem képviselte.
Az alakulóülésen elfogadták az átmeneti parlament határozatát is, amelyben megállapítják, hogy a parlament Szerbia polgárait képviseli a tartományban, amely tiszteletben tartja az ország alkotmányát és törvényeit.
– Azért nem június 28-a előtt ültünk össze, mert nem kívánjuk akadályozni országunk igyekezetét az európai integráció terén. Az átmeneti parlamenttel kívánunk megkísérelni visszatérni az alkotmány és a törvények kijelölte útra. Ilyen módon óhajtjuk megmutatni a nemzetközi közösségnek, hogy Szerbia ismét kiegyenesedett. Szerbia tekintetében is alkalmazni kell a nemzetközi jogot, az ENSZ alapokmányát és Biztonsági Tanácsának 1244-es határozatát – részletezte Stevanović.
Még több derült ki Ljubomir Radović, Zvečan polgármester-helyettesének nyilatkozatából: „A koszovói szerbek nem járulnak hozzá a brüsszeli megállapodás alkalmazásához, és nem vesznek részt a koszovói törvények mentén idén megtartandó helyhatósági választásokon.” A koszovói szerbek fővárosa Belgrád, országuk Szerbia, és nem óhajtanak más országot, vagy más állampolgárságot – szögezte le Radović.
Milovan Drecun, a Szerbiai Képviselőház Koszovó-ügyi Bizottságának elnöke még korábban kifejtette, hogy az átmeneti koszovói parlament megalakítása Szerbia és a szerb nép pozícióját is gyengítené. (B92)
Magyar Szó, 2013. július 5., 4. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése