Oldalak

2013. július 8., hétfő

Brammertz: A kommunisták ’45 utáni bűntényeire is fényt kell deríteni



A hágai nemzetközi törvényszék két évtizedes munkáját elemezve Serge Brammertz, a törvényszék főügyésze úgy összegzett, az intézmény legnagyobb érdeme, hogy minden vádlottat az igazság színe elé állítottak. Véleménye szerint Hága nélkül az egykori jugoszláv térség nagyon sok katonai és politikai vezetője, tisztségviselője nem került volna bíróság elé soha.
„A hágai törvényszék előtt tárgyalt esetek fontos precedenseket teremtettek, amikor a terepen elkövetett bűncselekményeket kapcsolatba hozták a magas pozíciókban lévő vádlottakkal, s kimondták a parancsnoki felelősség meglétét is” – sorolta a hágai főügyész, s hozzátette, kilencmillió oldalra rúg jelenleg az az anyagmennyiség, amelyből a nemzeti ügyészek adatokat kaphatnak az egyes esetekhez.
A szervezett bűnözés és a fegyveres összetűzések kapcsolatáról szólva Brammertz elmondta, igen erősek ezek az egybefonódások, s igen sok példa is van rá, az események minden fázisában – a fegyveres összetűzések előtt, alatt és után is.
„Slobodan Milošević például a 20. század kilencvenes éveiben illegális alapokból hozta létre és képezte ki a ‘különleges erőket’, amelyek súlyos bűncselekményeket követtek el Horvátország- és Bosznia-szerte. Megállapítottuk, hogy (Jovica) Stanišić és (Franko) Simatović, a szerb biztonsági szolgálat két magas rangú tisztségviselője a háború idején bűnözőket toborozott a félkatonai ‘különleges egységekbe’, ezek két tagja most Szerbiában Ðinđić miniszterelnök meggyilkolása miatt tölti sokéves börtönbüntetését” – sorolta Brammertz, aki a béke és a jövő kiépítésének szilárd alapjairól szólva arra is kitért, hogy a társadalomnak szembesülnie kell azokkal a tömegsírokkal is, amelyek 1945 után jöttek létre az egykori Jugoszlávia területén a kommunisták hatalomra kerülésével, s amelyekért a mai napig senkit sem vontak felelősségre.
„Azt hiszem, a felelősség kérdése fontos elem abban a folyamatban, amely a közösségek számára lehetővé teszi azt, hogy kiheverjék a tömeges bűntényeket, s szilárd alapokra helyezzék a békét” – véli Brammertz, aki arra is figyelmeztetett, hogy mindeközben reálisan kell gondolkodni azzal kapcsolatban, hogy mennyire hatékonyan vizsgálhatók azok a bűncselekmények, amelyek több évtizede történtek, s milyen eredményességgel folytathatók le az ezzel kapcsolatos eljárások.
„Ahogy múlnak az évek, egyre nehezebb megállapítani, mi is történt valójában, lévén, hogy a tanúk esetleg már meghaltak, vagy már nem emlékeznek minden részletre, az eseménnyel kapcsolatos dokumentációt pedig nem ritkán megsemmisítették” – tette hozzá a hágai főügyész a Tanjugnak nyilatkozva.
Brammertz azonban kiemelte, mindenképpen támogatja azokat a vizsgálatokat, amelyek megbízható állításokon és tényeken alapulnak, s amelyeket hatékonyan levezethet egy független nemzeti vagy nemzetközi igazságügyi testület.
http://www.vajma.info/cikk/tukor/5662/Brammertz-A-kommunistak-821745-utani-buntenyeire-is-fenyt-kell-deriteni.html, 2013. július 7. [10:11]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése