Oldalak

2013. július 16., kedd

(Más) napló 2.



A TV és az egyenrangúság


 
Szinte kilátástalan anyagi helyzetbe került a Vajdasági Rádió és Televízió. Sürgős állami segítség nélkül a továbbiakban nem tudja betölteni fontos tájékoztatási és kulturális szerepét – figyelmeztette közleményében a nyilvánosságot, valamint a szerbiai és a tartományi kormányt a Ház igazgatóbizottsága.
– Az előfizetés megszüntetésére vonatkozó, kormánykörökből eredő bejelentések miatt napról napra kisebb az intézmény bevétele: az egy évvel ezelőtti 57 százalékhoz képest a megfizettetés júniusban már csak 38 és fél százalékos volt, így szigorú takarékossággal sem lehet fenntartani a közszolgálati médium működését – olvasható a Vajdasági RTV 2013. július 11-i közleményében1.
Az előfizetés ilyen méretű csökkenését (a gazdasági helyzet romlása mellett) persze a (kormányalelnöki bejelentés)  is segítette az előfizetés megszüntetésére vonatkozó bejelentés is.
A VRTV helyzetével kapcsolatban megválaszolatlan azonban néhány más kérdés is. Hogyan lehetséges pld., hogy – amíg Belgrádban felépítették és műszakilag Európa az egyik legmodernebb adóállomási fejlesztették  a Szerbia RTV-t – a VRTV lebombázott újvidéki székházának a felépítéséhez még csak hozzá sem fogtak. Ezért a VRTV eddigi vezetői és a tartományi kormány is felelős.
A havi TV előfizetés jelenleg 500,00 dinár. Egyre kevesebb olyan TV-néző van, aki nincs rákapcsolva a kábel-tévére, aminek a havi előfizetése (Újvidéken) további 1 036,00 dinár. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb nézőnek havi 1 536,00 dinárba kerül az előfizetés. A mai gazdasági helyzetben, amikor sokan 16 000,00 dinárt visznek haza havonta (amennyiben egyáltalán megkapják a fizetést), ez az összeg bizony sok.
Mivel a legtöbb néző a kábel-tévén nézi a SZRTV és a VRTV műsorát is, az előfizetést egyetlen (jogi) alapra kellene csökkenteni: a nézőnek csak a kábel TV-t kellene fizetni. A befolyt összeget az üzemeltető és a TV állomások között kellene elosztani, a nézettség arányában. A SZRTV és a VRTV működéshez hiányzó összeget pedig – a tájékoztatási jog biztosítása érdekében – az állami költségvetésből kellene előteremteni.
Itt azonban egy újabb kérdés is felmerül: Hány foglalkoztatottja lehet az egyik, illetve másik televíziónak, milyen terhet bír el a költségvetés? Elő tudjuk-e teremteni a SZRTV működéséhez szükséges 60 és a VRT működéshez szükséges 20 millió eurót?2 Egyáltalán milyen és hány foglalkoztatottal működő közszolgálati TV állomásra van szükség Belgrádban és Újvidéken? 


A VRT, „amely tíz nyelven sugároz műsort, egyenlőtlen helyzetbe került az SZRTV-vel szemben, és ezzel veszélybe sodródott a műsorkészítés, a dolgozók egzisztenciája, valamint a kisebbség soraiba tartozó vajdasági polgárok azon joga, hogy anyanyelvükön tájékozódhassanak” – olvasható tovább az említett közleményben.
Ebből arra lehetne következtetni, hogy a VRT-ben a nemzeti egyenrangúság területén minden rendben. A Ház homlokzatán lévő felirat, amely csak szerb nyelven és cirill betűvel készült, azonban nem ezt igazolja. A bejárati ajtó mellett lévő kis táblán is igaz ötnyelvű a felirat, de a szerb nyelvű cirill betűs szöveg el van választva a szerb nyelvű latin betűs többi nyelven és készül felirattól. Talán azért, nehogy tévedés essen, ki képezi itt a többséget? Vagy a kisebbségi nyelvek már itt sem egyenrangúak?

Bozóki Antal
__________
1 Súlyos helyzetben a Vajdasági RTV. RTV. http://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/s%C3%BAlyos-helyzetben-a-vajdas%C3%A1gi-rtv_406640.html
2 Vučić: Neću pretplatu, Dinkić: nema para

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése