Oldalak

2013. július 20., szombat

(Más) napló 3.


Volt bocsánatkérés?

Csúrogon (június 26-án) – többszöri halasztás után – hivatalosan is megtörtént a szimbolikus „történelmi jelentőségű megbékélés”. A magyar és a szerb elnök közösen emlékeztek a második világháború és az azt követő megtorlásának áldozatairól.
A szerb parlament előzőleg (június 21-én) nyilatkozatban ítélte el a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett azon „aktusokat, amelyekkel meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak”.
A parlamenti nyilatkozat elítélte a két határozatot is, amellyel Csúrog és Zsablya község lakosait „nemzeti hovatartozásuk alapján nyilvánították háborús bűnösnek”, valamint „az állami szervek azon aktusait is, amelyeket a Zablyai Község lakosaival szemben hoztak meg nemzeti hovatartozásuk alapján”.1
Ezúttal sem került sor azonban a szerb parlament részéről a három község magyarjaira kimondott kollektív bűnösség egyértelmű és határozott semmissé nyilvánítására. A dokumentum erről így fogalmaz:   
„3. A Szerb Köztársaság Képviselőháza meggyőződését fejezi ki, hogy a kollektív felelősség alól való mentesítés, amellyel – az egykori állami szervek döntései útján – egyes nemzeti közösségeket sújtottak a második világháború után a Vajdaságban, a tolerancia szellemének és a nemzeti közösségek, valamint a Szerb Köztársaság valamennyi polgára közötti megbecsülés erősítésnek az érdekei szolgálja.”
Valamilyen aktus „elítélése” (még ha a „legerélyesebben” is) és annak „hatályon kívül helyezése” között óriási a különbség, illetve mások a jogkövetkezmények. Ezzel a témával azonban az itteni magyar média már nem foglalkozott. Minek rontani az ünnepi hangulatot?

Maradt a kollektív bűnösség!
Áder János a szerbiai képviselőházban a magyar állam nevében (amit a szerb sajtó külön kiemelt) bocsánatot kért a 2. világháború idején a szerbek ellen elkövetett bűntettekért.
A vajdasági magyar közösségben azóta is beszédtéma, hogy a magyar köztársasági elnök kétnapos (június 25-i és 26-i) látogatása alatt szerb részről volt-e bocsánatkérés?
Ezt a kérdést nyilvánosan először a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) Választmánya (a július 15-én nyilvánosságra hozott közleményében) vetette fel:
            – 2. A VMDP Választmánya aggodalommal konstatálja, hogy az 1944/45-ben kollektív büntetéssel sújtott magyarokra vonatkozó korabeli rendeletek hatályon kívül helyezése a szerb kormányfő ígéretei ellenére mind ez ideig nem történt meg, holott ismereteink szerint már a köztársasági elnökök közös főhajtása előtti kormányülésre tervezték, de állítólagos technikai okok miatt elhalasztották. Ez különösen annak fényében nyugtalanító, hogy a vajdasági magyarság – a két köztársasági elnök közös csúrogi főhajtásának pozitív értékelése ellenére – jogosan hiányolja, hogy bocsánatkérő szavak a múltbéli bűnök miatt csak Áder János magyar köztársasági elnök szájából hangzottak el, Tomislav Nikolić szerb államelnöknek hasonló megnyilvánulása sem június 25–26-án, sem azóta nem volt – mutat rá a kommüniké.2
            Az előzményekhez tartozik az is, hogy VMSZ elnöke kijelentette „abban is bízik, hogy szerdáig (június 26-ig – B. A. megj.) a szerb hatalom hatályon kívül helyezi a három falu: Csúrog, Mozsor és Zsablya magyar lakosságának kollektív bűnösségéről szóló határozatot”3. Nos, mondani sem kell, ez mind a mai napig nem történt meg.
Volt nagy magyar szerb/szerb-magyar „összeborulás”, koszorúzás, főhajtás, de szerb részről bocsánatkérés viszont nem. A kollektív bűnösség eltörlésére pedig továbbra is várakoz(hat)unk. Mindez persze beárnyékolja az államfői találkozót.
Nem véletlen, hogy növekszik azok száma, akik szerint „az elnöki főhajtás,
ebben a formában, a magyarság számára egyoldalúan hátrányossá sikeredett, a
sokadik egyoldalú bocsánatkérés után”.

Bozóki Antal
Újvidék, 2013. július 20.

__________

1. Deklaracija Narodne skupštine. 2274. Službeni glasnik RS, 54. szám, 2013. június 21., 3. o.

2. VMDP: Nemzetközi testületek bevonására van szükség. http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/1992/VMDP-Nemzetkozi-testuletek-bevonasara-van-szukseg.html, 2013. július 15. [22:02] és Magyar Szó, 2013. július 17., 4. o.

2. K-k: Majdnem kész a csúrogi emlékhely. Magyar Szó, 2013. június 24., 4. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése