Oldalak

2013. július 30., kedd

(Más) napló 7.



PÁSZTOR ÉS A TEMERINI ESETEK

Egy interjú margójára
 
A hétvégi (július 27-28-i) Magyar Szó ismét Pásztor István interjúval „örvendeztette” meg olvasóit. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Tartományi Képviselőház elnökének eszmefuttatásait ismét Varju Márta, a párt szócsövének főszerkesztője írta alá.[1] (Az elnöknek már csak kijár, hogy a lap vezetője készítsen vele „interjút”.)
A túlságosan terjedelmes (220 soros, ill. majdnem 8 gépelt oldalas, két fényképpel is illusztrált Pásztor-interjúra figyelmet sem fordítok, ha a Délhír internetes portálon rá nem futok az István monológja: A hiteles VMSZ érdeket képvisel… no, meg a Temerinben minden rendben c. írásra. [2] Mindkét médiában ez olvasható:  
         – Az év elején kialakult konfliktushelyzet – mint a temerini és egyéb más esetek – létrejöttéről kiderült, hogy volt benne jelentős politikai háttérszándék, valamiféle politikai számítás azok számára, akiknek semmi se kellőképpen drága. Történt ez egyrészt a többségi politikai irányában, nem kívánok senkit se nevesíteni, el kell mondani azonban, hogy sajnálatos módon magyar politikai vonatkozásban is. Ettől függetlenül azt kell mondanom, hogy az, amit azokban a hetekben sikerült végigtárgyalni Dačićtyal mint miniszterelnökkel és belügyminiszterrel, a csendőrség jelenlétének a biztosítása, a Temerin központjának a behálózása kamerákkal, az ingyenes jogi segélyszolgálat megteremtése,[3] és az ügy mértékletes, de erőteljes kezelése, oda vezetett, hogy örömmel konstatálhatjuk, hogy azt az időszakot leszámítva ilyen típusú jelenségek többé nem történtek. Fontos tanulság, hogy nem szabad felelőtlenül politizálni, gondolok itt mindegyik félre, sőt még az anyaországi politikai érdekekre is, a politikusok sajnálatos módon a napi politikai érdekektől vezérelve rákapcsolódtak a dologra. Végül bebizonyosodott, hogy igenis lehet az ilyen eseteket kezelni – mondja Pásztor.
Mi az, ami miatt erre az idézetre úgymond felkaptam a fejem?
Az első dolog talán az, hogy Pásztor – a politikusoktól megszokott módon – olyan általánosan, homályosan és zavarosan fogalmaz, hogy abból valójában semmit sem lehet érteni. Méz az sem világos, hogy melyik „temerini esetre” gondol, mivel volt több is.
Az elnöknek – mivel a Képviselőház első emberéről van szó – mindenképpen illene megmagyaráznia, milyen „konfliktus helyzet” volt az év elején? Mit ért azalatt, hogy ebben volt „jelentős politikai háttérszándék, valamiféle politikai számítás azok számára, akiknek semmi se kellőképpen drága”? Mi volt ez a „politikai háttérszándék”, ha volt ilyen, valamint azt is, hogy kik azok az „azok”. Az sem világos, hogyan, milyen alapon kapcsolja össze Pásztor ezzel a „temerini eset(ek)et” és ad nekik politikai színezetet. Vagy az elnök, tisztségénél fogva, illetve azért mert úgy sem olvassák a „monológjait”, mondhat, amit akar? (Ugyancsak magyarázatra szorul a temerini Községi Képviselő Testület határozata, amellyel – még a bírósági tárgyalás előtt – elítélte a temerini „újfasiszta megnyilvánulást”.[4]) 
Temerinben közismerten három olyan nemzeti alapú bűncselekmény történt, amely felkavarta a vajdasági magyarságot. Ezek közül az első kettő nemzetközi reagálást is kiváltott:
            Az első még 2004. június 25-éről 26-ára virradóra történt, amikor öt magyar fiatalember brutálisan megvert egy újvidéki szerb férfit. Az újvidéki Kerületi Bíróság 2005-ben összesen 61 év börtönbüntetésre ítélte őket. Közülük eddig ketten szabadultak a börtönből, hárman pedig továbbra is büntetésüket töltik. 
            A következő eset 2012. október 21-én hajnalban történt Temerinben, amikor verekedés miatt letartóztattak hét adai, becsei és temerini magyar fiatalembert. A most is fogházban lévő fiatalok ellen a Büntető Törvénykönyv (BTK) 317. szakaszába ütköző bűncselekmény (nemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltása, illetve szítása) miatt emeltek vádat az újvidéki Felső Bíróság előtt. (Az ügy időközben átkerült a szabadkai Felső Bírósághoz.) 
A legutóbbi, harmadik temerini eset, 2013. január 27-én éjjel történt, amikor támadás ért két magyar fiatalembert, akik a szórakozóhelyről hazafelé tartottak. Az egyik magyar fiatalembert üveggel fejbe vágták, míg a másikat földre teperték és összerugdosták. A támadók a fiúk bántalmazása közben a magyar anyjukat szidalmazták szerb nyelven. Ebben az ügyben az eljárás az újvidéki Alapfokú Bíróság előtt folyik (a sértettek ellen is), mégpedig verekedésben való részvétel (a BTK 123. szakasza) miatt (!).
A 2012. évi eset kapcsán (2013. február 12-én és 20-án összesen) 1614 aláírást tartalmazó petíciót, a fogva tartás megszüntetési és szabadlábra helyezési kérelmet adtam át az újvidéki Felső Bíróság elnökének, valamint Pásztor István részére a Képviselőház iktatójában. (Csodálkoztak is ott, hogy milyen betűvel és nyelven van írva, de végül mégis átvették, mivel azt mondtam, hogy az elnök úr ismeri ezt a nyelvet.)
A kialakult helyzet rendezése érdekében javasoltam egy képviselőházi külön bizottság létrehozását is, amely a temerini és az óbecsei ügyekben a törvényesség szempontjából megvizsgálná a helybeli rendőrség, valamint az újvidéki ügyészségek és bíróságok munkáját.
Pásztor a beadványt és a kérelmet persze válaszra sem méltatta. Tekintettel, hogy 1614 szavazó polgárról van szó (többnyire Adáról, a Buránysorról, Keviből, Muzslyáról, Nagybecskerekről, Óbecséről, Szabadkáról, Telecskáról, Temerinből, Zentáról, stb.), de (ettől függetlenül) még az alapvető bontón szerint is, az elnöknek legalább annyit kellett volna válaszolnia: köszöni szépen az iratot és majd tanulmányozni fogja. De Pásztor még erre sem tartotta érdemesnek az aláírókat.   

Újvidék, 2013. július 30.

Bozóki Antal

__________

[1] Varjú Márta: A turbulens idők mindenkit megtépáznak. Interjú Pásztor Istvánnal. Magyar Szó, 2013. július 27. 1. és 15. oldal

[2] DélHír portál, 2013. július 29. [12:00]
http://www.delhir.com/delvidek/magyarsag-koezelet/11660-istvan-monologja-a-vmsz-hiteles-erdeket-kepvisel-no-meg-temerinben-minden-rendben-
[3] Erről lásd a Kései jogvédők című írásom: http://www.vajma.info/cikk/olvasok/121/Kesei-jogvedok.html, 2013. március 9. [14:12];
[4] G. B.: A temerini újfasiszta megnyilvánulás elítélése. Magyar Szó, 2012. október 26., 12. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése