Oldalak

2013. augusztus 24., szombat

Augusztus 24.



Bertalan napja.
Arámeus, görög, latin eredetű bibliai név, jelentése: Ptolemaiosz fia.
79 – A Vezúv kitörése elpusztította Pompeji és Herculaneum városát. Életét vesztette a legnagyobb római természettudós, id. Plinius.
1000 – Szent Bertalannak, Nagy - Örményország apostolának, a liegi püspökség patrónusának ünnepe. A művészetben gyakran ábrázolják a mészárosok nyúzókésével, ezzel is utalva mártíromságára.
1823 – Megnyílt Miskolcon a mai nemzeti színház elődje. Az első előadáson Kisfaludy Károly „A tatárok Magyarországon” című drámáját mutatták be.
1838 – Meghalt Kölcsey Ferenc költő, kritikus, politikus, akadémikus, a reformkor egyik vezéregyénisége (Himnusz).
1885 – Meghalt Lehel Ferenc festő, művészettörténész, művészetkritikus, filozófus.
1910 – Megszületett Schöpflin Gyula író, műfordító (Budapest nem felel).
1917 – Megszületett Várterész Vilmos, orvos, sugárbiológus, aki a sugárzás emberi testre, de főként a vérre gyakorolt hatását vizsgálta.
1920 – Meghalt Asbóth Oszkár nyelvész, egyetemi tanár, akadémikus.
1946 – A budapesti Markó utcai fegyház udvarán háborús főbűnösként kivégezték az 62 éves Sztójay (Sztojakovics) Döme tábornokot, aki 1944-ben a németek által megszállt Magyarország miniszterelnöke volt.
1988 – Megszületett az első magyar lombikbébi.



25 éve, 1988. augusztus 24-én a Pécsi Orvostudományi Egyetem klinikáján megszületett az első magyar lombikbébi.
1988. augusztus 24-én reggel 7 óra 9 perckor a Pécsi Orvostudományi Egyetem klinikáján megszületett az első magyar lombikbébi, egy 3850 grammos kislány.
1986-ban Pécsett kezdődött meg a mesterségesen létrehozott terhesség kísérleti program. Másfél éven át folytak az állatkísérletek, ez idő alatt több mint ezer egérnél végezték el a pete megtermékenyítését, illetve visszaültetését. Ennek során sok tapasztalatra, óriási gyakorlatra tett szert a dr. Csaba Imre professzor vezette munkacsoport, amely 1987 decemberében hazánkban elsőként hajtott végre sikeres beavatkozást egy tíz év óta meddő házasságban élt fiatalasszonynál.
A pécsi szülészeti klinikán az úgynevezett GIFT-módszert (a Gamete Intrafallopian Transfer rövidítése) alkalmazták a mesterséges terhesség létrehozására. A világ első ily módon fogant csecsemője 1985-ben látta meg a napvilágot az Egyesült Államokban. Az eljárás lényege az, hogy a méhtüszőből kiemelt, érett petesejtet egyesítették a férfi spermiummal, utána mindjárt visszahelyezték a méhkürtbe. A megtermékenyülés tehát az anya testében, természetes körülmények között megy végbe. S ha az ivarsejt megtapad, beágyazódik a méhfalba, megkezdődik a sejtosztódás - elindul egy új kis élet.
A GIFT-módszerrel párhuzamosan megkezdődtek a kísérletek az "igazi" lombikbébi megteremtésére is. Az IVF-nek (in vitro fertilization) nevezett eljárással 1978-ban sikerült először eredményt elérni, akkor született meg a világ első lombikbébije Angliában. Ebben az esetben méhen kívül - in vitro, azaz lombikban - történik a megtermékenyítés. Speciális, fehérjetartalmú tápoldaton tenyésztik a petesejteket, amelyeket azután a lombikban hoznak össze a spermiummal. A sejtosztódást követően beültetik az embrió csírasejtet az anya testébe. Magyarországon az első "igazi" lombikbébi 1989. május 24-én született meg. A Bálint nevű egészséges fiúcska 3690 gramm súllyal és 52 centiméter hosszal látta meg a napvilágot.
A kilencvenes évek második felében gyors fejlődésnek indult ez a szakterület. Kezdetben a megtermékenyítés után optimálisan 3 embriót helyeztek vissza, mára ez egyre vagy kettőre csökkent. Az 1997-ben indult, ICSI-nek (Intracytoplasmic Sperm Injection) nevezett mikromanipulációs eljárással kezelhetővé vált a férfiak meddősége abban az esetben, ha nem rendelkeznek a megtermékenyítéshez szükséges számú hímivarsejttel.
A kilencvenes évek végén törvényileg szabályozták az embriók lefagyasztását, tárolását is, valamint azt, hogy ki és miként rendelkezhet az embrióról. 2001 végén kezdődött rutinszerűen az embriók fagyasztása és fagyasztva tárolása, melynek eredményeként az első terhesség 2002 áprilisában fogant, és 2003 januárjában egészséges újszülött látott napvilágot.
A 2000-es évek eleje óta újabb fejlemény az embriók genetikai vizsgálata. A beültetés előtt már az embriókon is ugyanazokat a genetikai vizsgálatokat tudják elvégezni, mint később a magzatokon. Ilyenkor az embrió 8 sejtjéből mikromanipulációs módszerrel egyet eltávolítanak, genetikailag megvizsgálják, és csak azokat ültetik vissza, amelyek egészségesek.
Ma Magyarországon évente 5 ezer mesterséges megtermékenyítéssel, beültetéssel járó beavatkozást végeznek, ebből 1200-1500 jár gyermekáldással. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

A felvételen: Az első magyar lombikbébi, Haaz Zsuzsanna édesanyjával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése