Oldalak

2013. augusztus 29., csütörtök

Az Ahtisaari-terv nekünk is segítség lehet



Kétségtelen, hogy a szerb politikai elit, miközben az Ahtisaari-terv nyomán igyekszik kibővíteni a játékterét Koszovóban, az országon belül visszanyesi a nemzeti tanácsok jogköreit, felhatalmazásait, a kollektív jogok érvényesítésének még e felemás, kezdetleges formáit is. Erre utal a szerb kormány kisebbségügyi felelősének a tegnapi kijelentése, miszerint Szerbia sok tekintetben „magasabb szinten biztosítja az emberi és kisebbségi jogokat, mint némely EU-tagállam”. S a korábbi bejelentés, hogy októberre elkészül a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítási javaslata.
Ha figyelembe vesszük, hogy Románia továbbra is napirenden tartja a kelet-szerbiai vlachok kérdését, az őszi belgrádi vitákban, ha csak egy mód van rá, egységes hatpárti, kezdeményezéssel kellene fellépni. Amennyiben a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), illetve a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) vezetői nem lépnek fel autonómiaköveteléssel, s elfogadják a szerb hatalomnak a nemzeti tanácsok ügyében felkínált módosítási javaslatát, a politikai zsákutcában legfeljebb a veszett fejsze nyele után kapkodhatnak. Annál is inkább, mert a nemzeti tanácsok kérdésében még hátra van a fekete leves. Szeptemberben a Szerbiai Alkotmánybíróság (USS) is véleményt mond a nemzeti tanácsok elleni súlyos észrevételekről. Itt sincs mire várni, hiszen a taláros testület koránt sem a kollektív kisebbségi jogok védelméről, bővítéséről ismert.
Lehet kibúvókat keresni, de ha azok a magyar politikusok, akik szólhatnak Belgrádban, a lényeget megkerülik, ezzel voltaképpen a vajdasági magyar közösség, de a nemzet egészének érdekei ellenében tevékenykednek.
A közös autonómiamodell legfőbb előnye az lehet, hogy a Belgráddal való egyeztetések során magyar követelésként kerülhet az asztalra. Korhecz Tamás előbb a vajdasági magyar politikai eliten belül, kezdeményezhet egyeztetést. A 2008-ban az akkori szerbiai választásokra létrehozott hárompárti Magyar Koalíció autonómiakoncepciója továbbra is jó kiinduló pontnak látszik.
Ha valakinek, hát az MNT elnökének személyes érdeke is, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítását taglaló szerbiai bizottságban, legyen valami politikai muníció a kezében. Hogy ne kelljen csak a mundér becsületét védelmezve érvelnie, miközben a „tisztes” visszavonulás legalkalmasabb pillanatát fürkészi.
Nem erre van szükség. Korhecz Tamás az Ahtisaari-terv szerbiai alkalmazásának egyik legtekintélyesebb, sikeres kezdeményezője lehet.
Tekintettel szakmai érdeklődésére a kezdeményező pozíciója megfelelne mind Korhecz Tamásnak, mind az MNT-nek és a vajdasági magyarságnak, de összhangban állna a nemzet egészének érdekeivel is. Persze, nagy politikai játszma ez, amibe bele is lehet bukni. De, miután húszévente egyszer jelentkező lehetőségről van szó, Korhecz Tamás pedig tagja az illetékes bizottságnak, a harc nélküli tisztességes visszavonulásra nincs esélye.
Amikor annak idején Milošević asztalára letettük a történelmi VMDK személyi elvű kisebbségi önkormányzatra vonatkozó javaslatát, az elutasíttatott. De foglalkoztak vele. Ma más időket élünk. Egy közös magyar kezdeményezésnek van esélye a sikerre. Talán nagyobb, mint eddig bármikor.

Ágoston András
Részlet a szerző Összefogás a kétharmad ellen c. írásából
Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf. 197. szám,  2013. augusztus 28.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése