Oldalak

2013. augusztus 6., kedd

Csonka Áron: A külhoni magyar állampolgárok választási névjegyzékbe való regisztrációjáról



A VMDK elnökének felszólalása a Kisebbségi Fórum temerini és a Nagyapáti Kukac Péter topolyai civil szervezetek által (augusztus 2-án) szervezett topolyai tanácskozásán

Szeretettel üdvözlök mindenkit, aki ma eljött erre a megbeszélésre, minden érdeklődőt. Egyben szeretném megköszönni a szervezőknek is, hogy lehetőséget adtak arra, hogy első kézből információhoz juthassunk a 2014-es magyarországi választásokról, és az azokra való előkészületekre, vagyis a választási névjegyzékre való feliratkozásra.
Hiszen, mindenkinek aki külhoni magyar állampolgár lett, jogot formált arra, a pozitív törvények értelmében, hogy befolyásolja szavazatával a magyarországi választásokat.
Ugyanakkor, szeretném megvilágítani ezt a mai eseményt egy másik oldalról is. Valahogyan azt tapasztaljuk közegünkben, hogy az ilyen fajta viták, közviták, megbeszélések, közösben való gondolkodások elmaradnak.
Igaz, vannak mímelt megbeszélések, és mímelt egyeztetések, de azokon a mímelt egyeztetéseken nincsen véleményütköztetés és nincsenek igazi állásfoglalások.
Szeretném megköszönni Potápi elnök úrnak is, hogy lehetőséget adott arra, hogy az itt lévők véleményüket kifejthessék jelenlétében, és egy úton egy jelzést adjanak a budapesti politikumnak, hogyan és milyen irányban gondolkodnak a délvidéki magyarok.
El kell mondanom, sokszor tapasztaljuk, hogy egy forrásból merítenek információkat és nem kapnak árnyalt képet az itteni eseményekről, és sokszor utána téves döntések születnek ebből kifolyólag. Néhányat említenék: itt van a vagyon-visszaszármaztatási és rehabilitálási törvény, vagy a Nemzeti Tanácsokról szóló törvény, ami igen lúgos, és említhetném a nemrég megtörtént úgynevezett magyar-szerb megbékélést is. Mi úgy gondoljuk, az egy kicsit hézagosra sikeredett. A gesztusokat értjük és értékeljük, viszont annak a teljességét és igazságosságát kifogásoljuk. De, erről a témáról talán egy másik fórumon bővebben beszélhetnénk.
Amit a VMDK álláspontjáról tudnék mondani az az, hogy a VMDK az idén tartott kongresszusán Zárónyilatkozatában elfogadott egy olyan részt, amelyben kimondja egyértelműen, hogy ismét olyan nemzeti kormányra van szükségünk, amely szem előtt fogja tartani a magyar nemzet egészének érdekeit.
Ha a Délvidékre gondolunk, akkor Tőkés László szavaival élve azt kell mondanom védhatalomként, és hogyha kell, bizonyos kérdésekben talán Szerbia EU útját akár a vétó említésével is befolyásolhatja, annak érdekében, hogy a délvidéki magyarság nyílt és rendezetlen ügyeinek rendezését segítsék. Gondolván itt, elsősorban a valódi délvidéki magyar autonómiának a kiteljesedésére.
Mi támogatjuk a választási névjegyzékre való feliratkozást és a tömeges részvételt a 2014-ben tartandó magyarországi választásokon. Lehetőségeink szerint mi is mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél többen éljenek törvény adta jogukkal, iratkozzanak fel. Buzdítjuk a délvidéki magyarságot arra, hogy iratkozzanak fel, éljenek a regisztráció lehetőségével, úgy levélben, úgy az interneten keresztül november elsejétől. Természetesen arra is buzdítjuk, hogy tömegesen vegyenek részt a 2014-es választásokon.
Szeretnék most beszélni arról is ami Magyarországon történik ezzel kapcsolatosan. Olvasgatjuk mi is a magyarországi sajtót, és azt kell mondanom, hogy a VMDK elítéli a magyarországi baloldalnak azon kísérletét, hogy már előre kikiáltsa a választási csalásokat és ismét a külhoni magyarságot használja fel a belső politikai csatározásban, ahogyan azt tette azon a szégyenletes népszavazáson amikor megtagadtak bennünket, és nagyon otromba dolgokat mondtak a külhoni magyarokról. Mi ezt elítéljük és elhatárolódunk az ilyen fajta kijelentésektől. Talán ez a megnyilatkozás része a baloldal politikai örökségének, de az ilyen nyilatkozatok nem hoznak semmi jót senki számára sem.
Amit még mondani szeretnék a regisztrációs eljárás és a 2014-es választások kapcsán, azaz szeretnék rámutatni azokra a tényezőkre, amelyek veszélyeztethetik az egész folyamat tisztaságát és sikerességét. A választások egyik alappillére az adatok titkossága. A sajtón keresztül már értesülhettünk arról, hogy bizonyos politikai pártok bejelentették Tusványoson, szeretnék összekötni a délvidéki Nemzeti Tanácsi választásokat a 2014-ben esedékes magyarországi parlamenti választásokkal.
Mi úgy gondoljuk, hogy ezt nem szabadna összekötni, hiszen ez egy potenciális konfliktus forrás, amely, ha valaki kívülről beleszól a mi belső politikai csatározásainkba a Nemzeti Tanácsok választása alkalmával, akkor ez a tény befolyásolhatja a mozgósítási folyamatokat.
Szeretném még felhívni figyelmüket egy másik jelenségre is. A sajtóban már bejelentették, hogy augusztus huszadika után "technikai" segítséget fognak nyújtani a regisztrációs űrlapok kitöltésénél. Ez a fajta "segítség" már veszélyezteti az adatok titkosságát és arra is lehetőséget ad, hogy adatokhoz jussanak nem a legjogszerűbb módon, valamint alkalmat adnak arra, hogy egy jogszerűtlen adatbázist alakítsanak ki, ami már nem az első eset lesz.
Arra szeretnék apellálni, hogy ez ne történjen meg. Kerüljük el ezt a két esetleges veszélyforrást, ne engedjük meg, hogy befolyásolja mozgósításunkat a 2014-es magyarországi választásokra.
Végezetül, még egyszer szeretném aláhúzni, hogy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) is, és úgy gondolom a többi délvidéki magyar pártnak is, az az érdeke, hogy a 2014-es magyarországi választások sikeresek legyenek, és újból egy olyan nemzeti kormány vezesse Magyarországot, amely a külhoni magyarok mellett kitart, gondoskodik róluk és védhatalomként lép fel, akkor és azokban az esetekben amikor arra a külhoni magyaroknak szüksége van.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
Vajdasági Magyar Demokrata Párt
HÍRLEVÉL, XI. évf., 180. szám,
2013. augusztus 5.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése