Oldalak

2013. augusztus 6., kedd

Horvát újságíró: Az öt évvel ezelőtti Nikolić és Vučić hazaárulásért ítélte volna el és végezte volna ki a mai Nikolićot és Vučićot



Boris Dežulović, horvát újságíró és publicista azt nyilatkozta, hogy a mai Szerbia történelmi szempontból annyira fáradt, hogy számára még Nikolić és Vučić is frissek és modernek.
Mint mondta, ő azonban nem hisz az említett politikusoknak. Szavai szerint nem lehet elfelejteni, hogy pont ők kezdeményezték a Ratko Mladić sugárutat Belgrádban, csakúgy mint azt sem, hogy a szerb parlament Mladić számára úgyszólván biztonságos házat jelentett. Ezek nem ötven, hanem öt évvel ezelőtti jelenségek.
A horvát újságíró meggyőződésének adott hangot, hogy az öt évvel ezelőtti Nikolić és Vučić szívük szerint hazaárulásért kivégezték volna a mai Nikolićot és Vučićot.
Ami pedig a Demokrata Párt uralmát illeti, ha Milošević maradt volna hatalmon, ő is pontosan úgy vezette volna az országot, minta azt a demokraták tették.

Fekete Lehel
DélHír portál: http://www.delhir.com/cimlap/kiemelt-hirek/12005-horvat-ujsagiro-az-oet-evvel-ezeltti-nikoli-es-vui-hazaarulasert-itelte-volna-el-es-vegezte-volna-ki-a-mai-nikoliot-es-vuiot-2013. augusztus 06. [08:17]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése