Oldalak

2013. augusztus 10., szombat

(Más) napló 13.



POLITIKAI JÁTSZMÁK

Elakadt restitúció
A Danas c. belgrádi napilap azt írja, hogy Szerbiában eddig mintegy 20 ezer restitúciós kérelmet adtak/vettek át. Magyarországról mindössze 42, Németországból pedig 38 kérelem érkezett.1
A  belgrádi restitúciós ügynökség 2013. július 15-i adatai szerint, Szerbiában eddig 1142 üzlethelyiséget, épületet és lakást adtak vissza a volt tulajdonosoknak. Ebből Vajdaság területén mindössze 139-et (Kúlán 1-et, Újvidéken 89-et, Szabadkán 16-ot, Szenttamáson 2-őt, Zentán 2-őt, Nagybecskereken 3-at, Nagykikindán 1-et, Sremska Mitrovicán 9-et, Adán 3-at, Zsablyán 2-őt, Kevevárán 1-et, Óbecsén 1-et, Topolyán 4-et, Magyarkanizsán 2-őt, Bácspetrőcön 1-et, Antalfalván 1-et és Magyarcsernyén 1-et).2 A magánszemélyeknek visszaadott mezőgazdasági földterületekről nem találtam megbízható adatokat. – Az ingóságok közül visszaadásra került egy (sic!!) művészi festmény – olvasható az ügynökség honlapján.3
Az eddig gyakorlat azt mutatja, hogy nagyon sok akadállyal kell megküzdeni a vagyon-visszaadási kérvények benyújtásáig, amit a hatóságok sok esetben csak növelnek. A restitúciót az is akadályozza, hogy vagyonelkobzás esetében a volt tulajdonosok rehabilitálása előfeltétel, még akkor is, ha éppen semmilyen bűncselekményt nem követtek el, csupán – a puszta életüket mentve – elmenekültek a partizánok elöl. 
A kérvények átadásának határideje 2014. március 1-jén lejár.
A dolgok jelenlegi állása szerint a vajdasági magyarok – a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti képviselőinek állításaival szemben – jóformán kimaradnak a restitúcióból. A képviselők persze (ismét) mossák majd kezeiket. Vajon megtettek-e mindent?

Hatalomváltás
            Egyre több helységből érkezik a hír, hogy a VMSZ hatalmi koalícióra lépett a Szerb Haladó Párttal (SZPH/SNS). Legutóbb Bégaszentgyörgyön (Žitište) történt hatalomváltás, ahol a hatalmi koalíciót a haladók irányítják, ellenzékbe szorítva a demokratákat és a szocialistákat is. A község alpolgármesterének a VMSZ tagját választották.4  
            Koalícióban van a VMSZ Nagybecskereken, ahol tagjai két tisztséget is kaptak, az egyik VMSZ-es a városi tanács tagja lett, a másik pedig a képviselő-testület elnökének helyettese.5 A moholi helyi közösségi választásokon a legtöbb mandátumot az SZHP és VMSZ által támogatott listák szerezték meg, majd bejelentették, hogy koalíciós szerződést írnak alá.5  Kishegyesen is megtörtént a hatalomváltás. Az új községi képviselő-testületi elnök a VMSZ tagja lett.7 
– Felelőtlenség lett volna ellenzékben maradni – magyarázza az átállást a VMSZ nagybecskereki városi tanács tagja.8 Ami tavaly még bűn volt, most a VMSZ-politika része lett. A VMSZ politikai irányvonal radikálisan megváltozott, ahhoz képest, hogy a párt vezetése 20012. július 26-án hat óbecsei tagját kizárta, mert „a demokratákkal nem akartak összeállni”, illetve a Tisza-parti városban az SZHP-vel és a (nem magyar) Fordulattal írtak alá koalíciós megállapodást.
Pásztor István a VMSZ elnöke a Danas c. belgrádi napilapnak azt nyilatkozta: „Nem természetes, hogy a haladóknak nincs kormányfőjük”. A haladók célja, hogy megszerezzék a hatalmat Vajdaságban is. Erre – most már nyilvános utalások is vannak. –AHelyhatósági választások eredményei arról tanúskodnak, hogy változásokra van szükség tartományi szinten – jelentette ki Zorana Mihajlović, a SZHP alelnöke és a szerbiai kormány energetikai minisztere.10
                        Emlékeztetőül: Az SZHP a Szerb Radikális Pártból (SRS) vált ki, amelynek elnöke a háborús bűnökkel vádolt, most is a hágai nemzetközi bíróság fogdájában lévő Vojislav Šešelj, alelnöke pedig Tomislav Nikolić, a mostani szerb köztársasági elnök volt.
            Most már csak az kérdés, a VMSZ tartományi szinten is – néhány jól fizetett tisztség fejében – feladja-e a vajdasági magyarság érdekvédelmét és hatalmi koalícióra lép olyan párttal, amelynek jogelődje „egy szendvicset ígért a magyaroknak, kettőt pedig a szlovákoknak”? Netán a Vajdasági Magyar Haladók Szövetségre (VMHSZ) változtatja az elnevezését? Az elvtelen politikusoktól minden kitelik.

Újvidék, 2013. augusztus 10.

Bozóki Antal

__________
1 Ruža Ćirković: Imovinu od Srbije traži tek 38 Nemaca i 42 Mađara [Szerbiától  vagyon 38 német és 42 magyar követeli]. Danas, 2013. augusztus 8.
2 Agencija za restituciju:  http://www.restitucija.gov.rs/slike/vesti/15.07.2013.%20Podaci%20o%20broju%20vracenih%20poslovnih%20prostora,%20zgrada%20i%20stanova_latinica.pdf
3 http://www.restitucija.gov.rs/latinica/direkcija-za-restituciju.php
4 K. I.: Újra hatalomváltás Bégaszentgyörgyön. Magyar Szó, 2013. augusztus 9., 5.
5 K. I. Magyar tisztségviselők Nagybecskereken. Magyar Szó, 2013. március 16., 12.
6 Csin: hatalomváltás Moholon. Magyar Szó, 2013. április 27., 7.

7 L. J.: Hatalomváltás Kishegyesen. Magyar Szó, 2013. június 29., 1. és 6.

8 Kecskés István: Felelőtlenség lett volna ellenzékben maradni. Magyar Szó, 2013. július 17., 1. és 5.

9  Mirjana R Milenković: Neprirodno je što naprednjaci nemaju premijera [Nem természetes, hogy a haladóknak nincs kormányfőjük]. Danas, 2013. március 23., 5.

10 021: A Szerb Haladó Párt hatalomváltást követel Vajdaságban. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/15852/A-Szerb-Halado-Part-hatalomvaltast-kovetel-Vajdasagban.html, 2013. augusztus 9. [12:43]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése