Oldalak

2013. augusztus 4., vasárnap

(Más) napló 12.



„KÁDEREK”

Mi kell ahhoz, hogy valaki vezető tisztségviselő legyen?

 

Aleksandar Vučić, a szerb kormány alelnöke: „A kormánynak szakemberekre van szüksége”.

Ivica Daćić, szerb kormányfő: „Vár ránk a törvényhozás reformja.

 

           Amikor a napokban levelet írtam Gordana Stamenićnak, az Igazságügyi- és Államigazgatási Minisztérium államtitkárának1, a minisztérium honlapján rátaláltam Nikola Selaković miniszter életrajzára2  is.
Elolvastam, mivel érdekelt, hogy ki is vezeti a minisztériumot? Mivel érdemelte ki a fiatal miniszter a „bársonyszéket”?
            – Az 1983-ban Uzsicén született Selaković a belgrádi jogi karon mesteri képzésben vett részt, majd 2010-ben megkezdte a doktori tanulmányokat. Kiváló tanulmányi eredményei mellett, a beszédverseny háromszoros győztese (2004-ben, 2005-ben és 2007-ben). Tagja volt annak a csapatnak, amely 2007-ben elnyerte a Belgrádi Egyetem Alan Watson Alapjának (AWF)3 első díját, a Dušan törvénykönyve és a     másolatok c. projektummal. Alapítója, majd 2011-től 2012-ig elnöke a Despot Stevan Lazarevićről elnevezett művelődési egyesületnek. 2010-től elnöke az Oratoria beszédművészeti központnak.
2003-tól tagja, 2005-től pedig elnöke a Jogi Kar Forum Romanum nevű, az antik és a római jogot kedvelők klubjának. 2005-től 2009-ig a Belgrádi Tudományegyetem Rektorátusában volt alkalmazva, mint „a legjelentősebb különleges események szervezésért felelős személy”. 2009-ben a Jogi Karon szakmunkatárs lett, majd 2010-ben asszisztensnek választották az Összehasonlító jogi hagyományok és Az állam és a jog nemzeti története című tantárgyakon. A szerb nyelv mellett „használja az angolt és szolidan beszél franciául, valamint olaszul, de ismeri a görög és az ógörög nyelv alapjait is”.
            Selaković a politikába tevékenyen a Szerb Haladó Párt (SNS) – amelynek most Vučić az elnöke – 2008. évi megalakulásakor kapcsolódott be. Tagja a párt Főbizottságának és Végrehajtó Bizottságának, valamint elnöke a párt Jogi Tanácsának. 2012-ben a SZHP Elnökségi tagjává választották. 2012 júliusában igazságügyi- és államigazgatási miniszternek választották. Ugyanakkor tagja lett az Igazságügyi Főtanácsnak és az Ügyészek Állami Tanácsának – olvasható a miniszter életrajzában.

Mi kell a miniszterséghez?
            Mind szép és jó, ami az életrajzába olvasható, de hogy hogyan áll a miniszter a szakmai gyakorlattal? (Egyébként ez a kérdés vonatkozik Vučićra és Daćićra, de sok más szerb vezető szerb politikusra is.)
Akárhogy is nézem, Selaković pályája enem olyan, amelyikkel bárki is igazságügy-miniszter lehetne – Szerbián kívül. Lehet, hogy kiváló beszéd- és egyéb képessége van, ellenben – az életrajzi adatok alapján – egyetlen munkanapot sem töltött az igazságügyben, de még az államigazgatási szervekben sem. A volt Jugoszláviában például senki nem lehetett a Kerületi Bíróság bírája, ha előzőleg nem töltött el legalább tíz (sikeres) évet a Községi Bíróság bírájaként. Most úgy látszik, négyévi párttagság elég ahhoz, hogy valaki miniszter legyen. Nem csoda, hogy az igazságügyben (és az országban) a helyzet olyan amilyen.
            Hogyan fogja Selaković végrehajtani a törvényhozás Daćić által bejelentett reformját, ha abban soha nem vett részt? Nem kellene, hogy a miniszternek mégiscsak valamiféle gyakorlata legyen az általa vezetett reszortban? Ez alól még az sem mentesíti, hogy a korábbi szerb kormányban is voltak olyan miniszterek, akik talán még csak nem is álmodtak arról, hogy melyik területen lesznek első számú vezetők. A Demokrata Párti – végzettsége szerin ortopéd sebész – Over Dulić vezette például a környezetvédelmi, bányászati és területrendezési minisztériumot. Csodálkozunk, hogy ennyire tönkrement az ország?
            Kétségtelen, hogy Nikola Selaković ambíciózus fiatalember, aki számára semmi sem elfogadhatatlan, amivel a pártja megbízza. Július végén kijelentette, „kész arra, hogy Szerbia európai uniós csatlakozási tárgyalócsoportjának élére álljon, ha ezt kéri tőle a Szerb Haladó Párt (SNS) és annak vezetője, Aleksandar Vučić”. – „Ha az SNS ilyen feladat elé állít, és ha ezt teljes mértékben támogatja pártom és a szerbiai kormány elnöke is, mindent tőlem telhetőt megteszek, hogy sikeresek legyünk ennek a feladatnak az elvégzésében” – mondta Selaković igazságügyi miniszter a NIN hetilapnak adott interjújában.4 Mit tud Selaković az Európai Unióról és milyen tapasztalata van a nemzetközi tárgyalások vezetésében?
            Vučićnak az első dolga kellene, hogy legyen – mivel, mint mondta, „a kormánynak szakemberekre van szüksége”, hogy menessze a pártjához tartozó Selakovićot. Ezt pedig aligha teszi meg, mivel „sem az SZHP-nek, sem a többi pártnak nincsen elegendő kádere”.5
                Újabban már külföldi káderek alkalmazását is emlegetik a szerb kormányban. A napokban – a kormány átalakítása kapcsán – már Dominique Strauss-Khan (1949) francia közgazdász, jogász és politikus,  a Nemzetközi Valutaalap (IMF) korábbi (2007 novembere és 2001. májusa közötti) vezérigazgatójának a bevonását is említették.
A DSK (bece)néven elhíresült politkust az amerikai rendőrség 2011 májusában letartóztatta, sexuális bűncselekménnyel, nemi erőszak kísérletével és törvénytlen fogvatartássasal vádolta meg, ami miatt 2011. május 19-én lemondott az IMF vezetéséről. Az esemény hatására több más nő is régebben elkövetett nemi erőszak vádjával állt elő ellene.
A New Yor-i bíróság az ügyszség kérésre 2011. augusztus 23-án ejtette DSK ellen a vádakat, mivel „az ügyész szerint bebizonyosodtt, hogy a szobalány szavahihetősége megkérdőjelezhető”.6 Őt akarja most alkalmazni a szerb kormány? Szerbiába nincsenek gazdag tapasztalattal rendelkező szakemberek?

„A mi kádereink”
            Vajdasági magyar vonatkozásban Selakovićhoz hasonlóan – elsősorban a párthovatartozás alapján – kerültek tisztségbe a VMSZ káderei: Egeresi Sándor (Topolya, 1964) és ifj. Korhecz Tamás (Szabadka, 1967) az idősebb, Pásztor Bálint (Szabadka, 1979), Varga László (Szabadka, 1976) és Kovács Elvira (Nagybecskerek, 1982) szerbiai parlamenti képviselők, a párt ifjabb generációjához tartozók is.
            Egeresi a Tartományi Képviselőház volt elnöke (most a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ képviselői frakciójának elnöke7), immár a hetedik (!?) mandátumát tölti a Tartományi Képviselőházban. – Az Újvidéki Egyetem Jogi Karán folytatott egyetemi tanulmányokat. Topolyán a Vojvodina Idegenforgalmi és vendéglátóipar Vállalatban volt gyakornok, majd a Vénusz szabadidőközpont ügyvezetője lett. 1992-től a tartományi képviselő – olvasható a Ki kicsoda vajdasági magyar közéleti lexikonban.8 A VMSZ Elnökségének tagja.9
Korhecz (1967) tartományi jogalkotási, közigazgatási és kisebbségügyi tikár volt 2000 októberétől 2010-ig (most a Magyar Nemzeti Tanács elnöke). Életrajzában hiába keressük, hogy a miniszteri tisztség előtt – az egyetemi tanulmányainak 2000-ben való befejezése után –, hol volt munkaviszonyban. 2002-től (vagyis párhuzamosan a titkári funkcióval!?) egyetemi adjunktus, 2007-től egyetemi magántanár (docens) a kamenicai FABUS menedzserképző egyetemi karon, illetve az újvidéki Jogi és Üzleti Tanulmányok Egyetemi Karán.10
Pásztor Bálint 2002-ben fejezte be a belgrádi Jogtudományi Kart. 2002-től 2004-ig a szabadkai székhelyű (a közéletben ismeretlen – B. A.) Pannon Invest Consortium Tanácsadó Kft. jogi tanácsadója, majd 2007-ig igazgatója. 2007-től a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője (frakcióvezetője). Közben 2000-től 2009-ig a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) Intézőbizottságának elnöke. 2000-től a VMSZ, 2007-től pedig a párt Elnökségének tagja11 (amelynek Pásztor István az elnöke).
Varga László 2000 júliusában szerzett oklevelet a Szegedi Tudomány-egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2001 és 2003 között Szabadka polgármesterének kabinetfőnöke. 2003 májusa és decembere között Szabadka község Képviselő Testülete Végrehajtó Bizottsága elnökének tanácsadója. 2004 és 2007 között a Szekeres László Alapítvány kuratóriuma titkára. 2007 óta a VMSZ szerbiai parlamenti képviselője. 2002 ősze óta az MNT tagja és testületi jegyzője volt.12
Kovács Elvira 2006-ban fejezte tanulmányait az újvidéki Közgazdasági Karon, majd Bécsben folytatta képzését. 2006-7-ben a tartományi Egészségügyi és Szociális Titkárság Gazdasági és Pénzügyi Részlegében volt alkalmazva. Egy évvel később (2007 júniusától) már a Szerbiai Képviselőház tagja. A VMSZ tagja 2005-től, korábban „szimpatizánsa”.13
Persze, senki józan nem lehet az ellen, hogy a fiatalok fontos pozíciókat töltsenek be a társadalomban. Tisztségüket azonban csak akkor tudják/tudnák sikeresen ellátni, ha ahhoz megvan/lenne a kellő szakmai gyakorlati tudás, amihez társul(na) valamiféle élettapasztalat és a gyakorlatban kimutatható eredmény is.
Amikor a tisztségviselők szinte egyenesen az iskolapadból jól fizetett tisztégre kerülnek, gyorsan elfelejtik, hogy honnan jöttek és kit reprezentálnak. Hivatalos politikusok, (párt)káderek lesznek, akik mindhez értenek, de semmihez eléggé. Ne csodálkozzunk, tehát, hogy válságban van a vajdasági magyar érdekképviselet. 
             

Újvidék, 2013. augusztus 2.

 

Bozóki Antal

__________                                             
1 http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Napl%C3%B3
2 http://www.mpravde.gov.rs/minister.php
3 http://www.alanwatson.org/

4 Selaković kész a csatlakozási tárgyalócsoport élére állni. http://www.vajma.info/cikk/szerbia/18977/Selakovic-kesz-a-

  csatlakozasi-targyalocsoport-elere-allni.ht, 2013. július 31. [18:47]

5   Pesevszki Eveliyn: „Szerbiai magányos lovasa”. Magyar Szó, 2013. augusztus 3., 6. o.  
6  Dominique Strauss-Khan: http://hu.wikipedia.org/wiki/Dominique_Strauss-Kahn
7 http://www.skupstinavojvodine.gov.rs/Strana.aspx?s=poslanickegrupe#15

8 Hódi Sándor-Hódi Éva: Vajdasági Magyar ki kicsoda 2010. Széchenyi István Stratégiakutató Intézet-Szarvas Gábor

  Nyelvművelő Egyesület, 2011., 114.

9 http://vmsz.org.rs/rolunk/elnokseg

10 Lásd a 4-es alatti kiadvány 234. oldalán, a http://hu.wikipedia.org/wiki/Korhecz_Tam%C3%A1s és a

  http://www.mnt.org.rs/32-ifj-dr-Korhecz-Tamas-elnok oldalt.

11 Lásd a 4-es alatti kiadvány 332. oldalán.

12 Uo., 457. oldal.

13 Uo., 238. oldal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése