Oldalak

2013. október 19., szombat

Ellopták a Vergődő madarat

A szabadkai Zentai úti temetőben lévő emlékművet kitépték a talapzatából – Maglai: A lopás egy nemzeti közösség múltját sérti

     
Egyelőre ismeretlen tettesek ellopták az 1944/45-ös vérengzések emlékére állított Vergődő madár nevű szobrot, annak talapzatát pedig megrongálták. A tábla, amelyen az áldozatok nevei szerepelnek, a helyén maradt, a rendőrség pedig végzi a helyszínelést.
Maglai Jenő a VMSZ szabadkai városi bizottságának elnöke a Magyar Szónak elmondta, nem tudni mikor történt az eset, a Német Népi Szövetség koszorúzó tagjai vették észre, hogy az emlékmű nincs a helyén és ők értesítették erről az illetékeseket.
„A szobrot kiszakították a helyéről, elvitték a talapzatról, a rendőrség jelenleg a helyszínelést végzi. Úgy gondolom, hogy példátlan dologról van szó, még Milošević idején se történt ilyesmi. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a rendőrség találja meg az elkövetőket” – nyilatkozta Maglai. Kérdésünkre, hogy sejtésük szerint politikai indíttatású ügyről vagy pedig anyagi hátterű lopásról van szó, elmondta, erről ebben a pillanatban még korai lenne beszélni.
„Mindkét esetben a lopás egy nemzeti közösség múltját sérti, amely múlt ráadásul véres és fájdalmas is” – tette hozzá.
A szabadkai Zentai úti temetőben minden évben a Vergődő madár emlékműnél emlékeznek meg az 1944/1945 telén kivégzettekről. A temető 44-es parcelláján azon a télen 852 embert végeztek ki 12-től 80 éves korig.
Maglai Jenő elmondta, most a legfontosabb a rendőrség határozott fellépése, azt várják, hogy találják meg az elkövetőket és a szobrot is. A helyszínen november 2-án a hagyományos megemlékezést mindenképpen megtartják.
„Attól függetlenül, hogy sikerül-e megtalálni a szobrot és az elkövetőket, a megemlékezést megtartjuk november 2-án. Ha addig nem sikerül a nyomára akadni, akkor új szobrot fogunk ott elhelyeztetni, a megemlékezés idejére nem marad üresen a helyszín – mondta el Maglai.
Bajtai Kornél
Magyar Szó, http://www.magyarszo.com/hu/2131/kozelet_kekfeny/102866/Ellopt%C3%A1k-a-Verg%C5%91d%C5%91-madarat.htm 2013. október 19.[18:01]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése