Oldalak

2013. október 26., szombat

Még mindig börtönben sínylődnek az új temerini hetek

fogsag hetekEgy éve vannak vizsgálati fogságban az „új temerini fiúk”. Tavaly október 22-én tartóztatták le a hét temerini, adai és óbecsei fiatalembert, akiket nemzeti, faji, vallási gyűlölet és türelmetlenség szításával vádol az ügyészség. Jelenleg Szabadkán raboskodnak. 
Bozóki Antal újvidéki ügyvéd az üggyel kapcsolatos dokumentumot mutatja. Ő az előzetesben tartott Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje. Azt mondja: a fiatalokat azért tarthatják ilyen sokáig benn, mert Szerbiában nincs korlátozva a vizsgálati fogság ideje. „A szerb büntetőeljárási törvény is azt írja elő, hogy a vizsgálati fogságot a lehető legrövidebbre kell szabni. Az itteni bíróságok viszont ezt az úgynevezett „kaucsuk rendelkezést” túlságosan szélesen értelmezték. Valójában Szerbiában a vizsgálati fogság felső határa egyáltalán nincs meghatározva” – magyarázza Bozóki Antal.
A temerini Koperec Csongor édesapját munkahelyén kerestük meg. Napszámba jár, minden munkát elvállal, hogy pénzhez jusson, hiszen az elmúlt egy év idegileg és anyagilag is megviselte a családot. „Nehéz szavakba önteni. Ezt az embernek át kell élni. Sokan mondják, együtt éreznek velünk, de azt nem tudja az ember, hogy milyen, amíg nincs benne. Ezt szavakkal nehéz elmondani.”
A szülők már nagyon várják Csongort haza, de attól tartanak, hogy még karácsonyra sem lesz otthon.
Pannon RTV nyomán 
Terhes Tamás 2013. október 24. csütörtök, 20:00 
Video: http://www.youtube.com/watch?v=qiAGmr8LRNM#t=54

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése