Oldalak

2013. október 11., péntek

Október 11.


Brigitta napja.
Régi ír eredetű név, jelentése erős, erényes, magasztos.
1884 – Megszületett Eleanor Roosevelt, a világ „First Lady”-je, aki Franklin Delano Roosevelt második világháborús amerikai elnök felesége volt.
1889 – A London melletti Sale-ben 70 éves korában meghalt James Prescott Joule angol fizikus, aki 1840-ben meghatározta az elektromos vezető által keltett hő nagyságát, 1843-ban megfogalmazta a Joule-féle hőelméletet az űrben.
1922 – Az FBI felvette „különleges nyomozó”-nak Alaska Davidson-t, az első nőt ilyen munkakörben.
1931 – Németországban megalakult a Harzburgi Front, amely a szélsőjobboldal - a náci párt, a Hugenberg vezette Német Nemzeti Néppárt, a Hazafias Egyesületek Szövetsége, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt és a Stahlhelm (Rohamsisak) nevű nacionalista szervezet – koalíciójából jött létre.
1946 – Megszületett Gary Mallaber, a Steve Miller zenekar dobosa.
1948 – Megszületett Kepes András újságíró.
1950 – Megszületett Andrew Woolfolk szakszofonos, az Earth Wind & Fire zenekar tagja.
1960 – Aretha Franklin életében először lépett színpadra, a New York-i Village Vanguardban. Blues és pop-standardokat énekelt.
1967 – Nyugati hírügynökségek (meg nem erősített forrásokra hivatkozva) bejelentették, hogy meggyilkolták Che Guevara-t.
1980 – Leonyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósok világrekordot állítottak fel: 184 napot töltöttek az űrben.

Mire jó a lányok világnapja?

Mire jó a lányok világnapja?
Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2011-ben fogadta el azt a határozatot, amellyel október 11-ét a lányok nemzetközi napjává emelték. Talán furcsának, talán feleslegesnek tűnik egy újabb világnap a sok mellett, de a kisebb-nagyobb lányok jogai világszerte nagyok sok helyen csorbulnak. Nézzük, Szerbiában milyen a helyzet. Belgrádban ma ennek kapcsán tartottak összejövetelt.
A helyzet nem túl rózsás, ugyanis a szegényes körülmények között élő 15 és 19 év közötti lányok 30 százaléka nem jár középiskolába, a roma kislányok esetében a helyzet pedig még aggasztóbb, ugyanis 83 százalékuk nem szerez középfokú végzettséget, de 44 százalékuknak még a befejezett általános iskolája sincs meg, hangzott el ma a lányok nemzetközi napja alkalmából rendezett belgrádi konferencián.
“A kislányoknál kétszeres, nemi és életkori alapú diszkrimináció is érvényesül, s a világon minden harmadik kislány nem tanulhat a megkülönböztetés, az erőszak és a szegénység miatt”, mondta ma Helena Studdert, Ausztrália belgrádi nagykövete. Szavai szerint a világon 66 millió kislány nem indul el iskolába. Hozzátette, megítélése szerint Szerbiában a szexuális nevelést mindenképpen be kellene iktatni az iskolai tananyagba, s tudatosítani kellene ennek a tantárgynak a fontosságát is.
Lesley Miller, az UNICEF elnök asszonyának helyettese szerint Szerbiában nagyon kifejezett a nemek közötti megkülönböztetés az iskoláskorú gyermekek között. A kislányok fele az úgynevezett “érzékeny csoportok” valamelyikéből érkezik, vagy nagy szegénységből, vagy roma környezetből és soha nem használtak számítógépet vagy internetet, mutatott rá. Az UNICEF felmérése szerint a gyermekek 44 százaléka szenved az erőszak valamilyen formájától általános iskolás korában. Több mint felük lány.
Nevena Petrušić esélyegyenlőségi biztos azt mondta, Szerbia a törvényes szabályozások révén megoldotta a gyerekek iskolakötelezettségét, azt, hogy minden gyerek iskolába járjon, de nem tudta ezt maradéktalanul valóra is váltani a roma populációban, a falusi környezetben, a menekült családokban élő gyermekek esetében.
Stana Božović, a munka- és szociálisügyi minisztérium államtitkára arra mutatott rá, hogy a hátrányosan megkülönböztetett kislányok Szerbiában ma a roma kislányok, továbbá azok, akik bármilyen fejlődési rendellenességgel küzdenek, fogyatékkal élők vagy zárt, rurális környezetbe születtek. Az okok gazdasági, de kulturális eredetűek is.
Felhívta a figyelmet egy érdekes jelenségre is. Amikor a gyerekeket iskolába íratják, mindig, minden évben több közöttük a kislány. Ez az arány azonban folyamatosan csökken, mert a kislányokat előbb kiíratják, s az arányok olyannyira megváltoznak a nyolcadik osztály végére, hogy a diákok 52 százaléka fiú és csak 48 százaléka lány, mondta az államtitkár.
A lányok világszerte kedvezőtlenebb helyzetben vannak a fiúknál. A legszegényebb országokban a kislányok sokkal jobban ki vannak téve az alultápláltságnak, a betegségeknek, az éhezésnek. Arról nem is beszélve, hogy sokkal kisebb az esélyük a tanulásra, a kitörésre, a karrier építésére.
A statisztitkák azt mutatják, hogy a fejlődő országokban hét kislány közül egyet akarata ellenére, erőszakkal adnak férjhez 15 éves kora előtt. A tegnap az Európai Parlament (EP) Szaharov-díjával kitüntetett fiatal pakisztáni lányt, Malala Juszufzait egy évvel ezelőtt a tálibok fejbelőtték. A csodával határos módon életben maradt. A bűne mindössze annyi volt, hogy kiállt a hozzá hasonló korú lányok iskoláztatásáért. (Beta, B92)
http://www.vajma.info/cikk/tukor/5786/Mire-jo-a-lanyok-vilagnapja.html, 2013. október 11. [18:32]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése