Oldalak

2013. október 29., kedd

Válasz(féle) Hajnal Jenőnek



Önmagától is elhatárolódott

Az én véleményem nekem elegendő és fenntartom a jogot, hogy azt védjem, minden konszenzussal, minden többséggel ellentétben, bárhol és bármikor. Mindenki, aki nem ért velem egyet, számot kérhet, sorba állhat és megcsókolhatja a fenekemet.
Christopher Hitchens


Hajnal Jenő reagálásából számomra nem világos, hogy most a Délhír portálnak adott interjúmtól, vagy a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMI) – amelynek igazgatója – kiadásában megjelent, A magyar közösség Szerbiában című könyvemtől (melynek felelős szerkesztője) határolta el magát.
Amennyiben az interjúmtól határolta el magát, arra természetesen joga van, függetlenül attól, hogy személyiségét egy szóval meg nem említettem. Nekem viszont arra van jogom, hogy elmondjam a véleményem, ha megkérdeznek. Más dolog, hogy ez tetszik-e valaki(k)nek, vagy sem.
A Délhí portál megkeresett, interjút kért tőlem, én pedig válaszoltam a kérdésekre, ahogyan tudtam. A 67 életévem és a jogi pályán eltöltött 43 munkaév, a 24 megjelent könyv és a sok száz írás, amit (több nyelven is) publikáltam, talán feljogosít arra, hogy elmondjam, hogyan látom a vajdasági magyarok helyzetét. Ezzel lehet egyet nem érteni, „elhatárolódni”, csak éppen meg kellene mondani, hogy mi az, ami nem fedi a valóságot. Ez viszont Hajnal Jenő szövegéből sajnos kimaradt. Nem kell aggódni, az „elhatárolódásával” bizonyára bebiztosította magát a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetőségénél.
Abban az esetben viszont, ha Hajnal Jenő a könyvemtől határolta el magát, akkor nagyon furcsa szituáció állt elő. Mivel Hajnal nem csak a VMI igazgatója, de a könyv „felelős szerkesztője” is, ez azt is jelentené, hogy önmagától is elhatárolódott.
De ha már kikényszerítette belőlem, elmondom:
Azt írja, a kötet megjelenését „hosszú előkészítés, alapos előmunkálatok” előzték meg. Ebből azonban az olvasó nem tud(hat)ja meg, hogy a könyv nem „másfél évig” készült, mint ahogy Hajnal Jenő írja, hanem már 2010-ben, a 2000. október 5-i hatalomváltás 10. évfordulójára meg kellett volna megjelennie. Aztán a VMI-nek mindig fontosabb volt valamilyen más kiadvány (esszé, vagy novella kötet), mint a vajdasági magyarok aktuális helyzetét bemutatni igyekvő kiadvány. Persze, egy szóval sem mondom, hogy ilyen köteteket nem kell kiadni, csak éppen valamiféle egyensúlyt kellene tartani a társdalom-tudományi kiadványokkal, amelyekből egyre kevesebb van.
Az én könyvemnek a megjelenésre pedig folyamatosan tolódott, majd megjelenik februárban, majd júniusra meglesz… Mondhatnám azt is, hogy szabotálódott. Már úgy volt, hogy visszavonom a kiadótól. Ha Bárdi Nándor, a könyv szerkesztője nem lett volna kitartó, talán meg sem jelenik. Köszönve persze Matuska Márton, valamint Bálint István közismert újságírók recenziójának is.
Embertelen nagy munkát végeztem, hogy a könyv kéziratának időszerűségét megtartsam. Félévenként csaknem teljesen újra írtam, mivel nem akartam olyan kéziratot kiadni, amelyikben régi adatok vannak. Nagyon jól tudja ezt Hajnal Jenő is. (Egyébként CD-n megvan a könyvnek minden változata, amit postáztam neki. Remélem, akad majd valaki, aki ezeket fel tudja majd használni, összehasonlító tanulmány készítéséhez a vajdasági magyarok helyzetének alakulásáról.)
A könyv történetéhez tartozik az is, hogy a Magyar Tudományos Akadémiában (MTA) kerekasztal vitát javasoltam a kéziratról. Erre azért nem került sor, mivel Pesten „mind Vékás (János), mind Várady (Tibor) elutasította” azt. Pedig csak az szerettem volna, hogy végre legyen egy valós tanulmány a vajdasági magyarok helyzetéről. Ez, persze, egyesnek nem felel meg, mert akkor meglátszik, hogy itt bizony problémák is vannak.  
Sok akadályt kellett, tehát, leküzdenem, amíg a könyv megjelent. Olyan megjegyzések is voltak a felelős szerkesztő részéről, hogy „sok benne a név”, „a politika”, meg hogy „hagyjam ki” ezt vagy azt a részt. Kérdezem én: Lehet a nemzeti kisebbségi jogokról írni politikamentesen?
Aztán a könyv elején köszönetet akartam nyilvánítani az Európa Tanács egyik független magyar képviselőjének a támogatásáért, de azt sem nem lehetett, mivel az „Jobbikos képviselő”, stb. Azt már csak mellékesen említem, hogy sokéves munkámért – honorárium helyett – könyveket és (most már) bírálatot kaptam.  
Arra a megállapításra jutottam, hogy nálunk könyvet írni a jelenlegi körülmények között nem érdemes. A kiadókat, a szerkesztőségeket a vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által támogatott és a Magyar Nemzeti Tanács által kinevezett személyek uralják. Ha ezekkel nem vagy jóba, nem dicshimnuszt írsz a VMSZ-ről, nem tartozol valamelyik vezetőjének a holdudvarához, akkor bizony „hiába meszeltél”. Ha pedig ezt elmondod, rád sütik, hogy „rosszindulatú” vagy, „gyengíted”, „rombolod” a közösséget.
Csak két példát említek: Készítettem egy Európai Integrációs Lexikont (Forum könyvkiadó, 2007.). Korhecz Tamás (akkor kisebbségügyi titkár) ennek a megjelentetést nem támogatta. Támogatta viszont a Szegedi Állam- és Jogtudományi Kar Európai Tanulmányi Központja, az Esély a stabilitásra és a Közösségek Európájáért Alapítvány. A könyvhöz az előszót Becsey Zsolt, az Európai Parlament akkori képviselője írta. Bizonyára nem tette volna, ha nem tartja arra érdemesnek a kéziratot.
Korhecz Tamás (most az MNT elnöke) – ezt is bennfentestől tudom – nem támogatta a négyköteles szerb-magyar (817 oldalas) Jogi szótáramnak (Árgus, Újvidék 2011) a kiadását sem. Az MNT aztán (több millió forint támogatással) kiadott egy ugyanilyen csak jóval szerényebb, mindössze (170) oldalas szótárat. Az eseményről a Magyar Szó persze első oldalon számolt be, miközben az én szótáramat agyonhallgatta. Soroljam tovább?
A másik dolog, ami miatt válaszolok Hajnal Jenő „reagálására”, az egyszólamúságra törekvés, ami az írásából kicseng. Ha úgy képzeljük el „a vajdasági magyar kultúra közösségteremtő és -építő szerepének erősítését” hogy mindannyian egyformán gondolkodunk, egy pártnak a szekerét akarjuk tolni, méghozzá nem is biztos, hogy jó irányba, akkor én abban nem szeretnék részt vállalni.
El kellene, tehát, gondolkodni a felelős tisztségben lévő uraknak: Milyen kultúrát és milyen könyvkiadást is akarunk? A jelenlegi viszonyulás ugyanis nem segíti elő a kultúra fejlődését, sokszínűségét, pluralizmusát, a közösség fejlődését pedig egyenesen hátráltatja. (A Magyar Szó, amióta Varjú Márta a főszerkesztő nem közli az írásaimat, újabban pedig már a Vajdaság Ma sem. Ennyit a sajtószabadságról. Pedig valamelyik nagyokos azt mondta: „A fejlődést csak a vélemények ütköztetése viszi előre”.) 
Sajnos mindez a rossz emlékű egypártrendszert idézi, amelyben „minden szép és ideális”, amelyben mindenki egyformán gondolkodik. Olyan rendszert, amelyben nem az érvek, a tények és a bizonyítékok a fontosak, hanem hogy mit mondasz, írsz a „legnagyobb pártról”, amely „engem kinevezett”, vagy annak vezetőjéről. Köszönöm szépen, de ebből nem kérek. Azt viszont határozottan megígérem, hogy továbbra is elmondom a véleményem. Ha tetszik, ha nem.      

Bozóki Antal
Újvidék, 2013. október 29.

Kapcsolódó írás: 

Reagálás és elhatárolódás – Bozóki Antalnak a DélHír című portálon megjelent interjújára

http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/16000-reagalas-es-elhatarolodas-bozoki-antalnak-a-delhir-cim-portalon-megjelent-interjujara

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése