Oldalak

2013. november 30., szombat

"A vajdasági kisebbségek dúskálnak a jogokban"

a pajtic 400Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Monitoring Bizottsága találkozott Bojan Pajtićtyal, a vajdasági kormány elnökével.
Pajtić, aki egyúttal a Demokrata Párt elnökhelyettesének posztját is betölti, megmutatta miért nem lehet visszasírni a pártját, még akkor sem, ha a haladók visszatetsző lépéseikkel gyakran súlyosan megalázzák a délvidéki magyarságot (amiben ugyan a VMSZ is olykor szívesen asszisztál nekik).
Pajtić jóformán tökéletesnek, idillinek festette le a Vajdaságban élő nemzeti közösségek helyzetét. Pedig most, amikor valószínűleg végéhez közeledik a politikai pályafutása, nem halt volna bele, ha elmondja az igazságot.
Ehelyett, talán a közelmúlt reflexeitől vezérelve, vagy ki tudja milyen megfontolásból közölte, hogy a tartományi adminisztráció kiváló eredményeket ért el a nemzeti közösségek jogérvényesítése terén, amely szerinte rendkívül magas szinten van.
Példaként említette, hogy Vajdaságban hat nyelv van hivatalos használatban. Azt "elfelejtette" megemlíteni, hogy ez csak papíron van így. Pl. magyarul legtöbb hivatalban, közintézményben meg sem mukkannak az alkamazottak.
Pajtić továbbá kiemelte, hogy a kisebbségi médiumok, oktatási és kulturális intézmények alapító jogainak nemzeti tanácsokra való átruházása szintén a nemzeti közösségek nagyszerű helyzetéről tanúskodik.
A már-már tragikus méreteket öltő délvidéki közbiztonságról, amelynek áldozatai gyakran pont a magyarok, persze említést sem tett. A foglalkoztatás terén észlelhető nemzeti alapú diszkriminációról sem ejtett szót.
Ha valaki még mindig nem érti, miért van szükség a magyar területi autonómiára, a fenti esetből is leszűrheti a következtetését.
Fekete Lehel 2013. november 29. [14:00]
http://www.delhir.rs/delvidek/helyben-rolunk/17341-qa-vajdasagi-kisebbsegek-duskalnak-a-jogokbanq

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése