Oldalak

2013. november 26., kedd

A virtuális adósság



Földje nincs, de tartozása van?

Adatközlőm már huszonöt évvel ezelőtt elköltözött Óbecse községből. Termőföldje is csak addig volt, amíg ott élt Bácsföldváron. Két kataszteri holdat örökölt az édesapjától, amit nagyon gyorsan pénzzé is kellett tennie, mert megnősült, családot alapított és minden egyes dinárra szükségük volt. Így amikor házépítésbe kezdtek, eladták az apai jussot. Újabb parcellát viszont nem vásárolt sem a szülőfalujában, sem abban a városban, amely már negyed évszázada az otthona. Nem csoda hát, ha egyszerűen nem győzött csodálkozni, amikor nemrégiben (levélben) egy felszólítást kapott az óbecsei adóhivataltól, amelyben arról tájékoztatták, hogy 960 000 dináros tartozást halmozott fel, mivel nem fizette a földművesek kötelezőnek beállított nyugdíjjárulékát. Adósságát pedig szíveskedjék az értesítés átvételétől számított 5 napon belül törleszteni!
– Csakis valamilyen félreértésről lehet szó – nyugtatgattam magamat –, hiszen huszonöt éve még egy lapátra való földem sincsen Óbecse község területén. Ezért nem is halmozhattam föl ilyen jellegű tartozást. Egyébként sem számítok mezőgazdasági termelőnek, mert a saját szakmámban, a fémiparban dolgozom – meséli fölháborodottan. – Kocsiba ültem és bementem az illetékes adóhivatalba. Ott már jó néhányan várakoztak a folyosón, főleg péterrévei termelők, akik szintén a be nem fizetett nyugdíjjárulék ügyében akartak tájékozódni. Valamennyien zúgolódtak a 120 százalékos büntetőkamattal megtoldott tartozások miatt, és egyikük-másikuk föl is emelte a hangját a szerbül beszélő hivatali ügyintézővel való diskurálás közben.  Amikor sorra kerültem, elmondtam, hogy nekem semmilyen adóhátralékom nincsen és nem is volt soha. Bácsföldváron egy barázda termőfölddel sem rendelkezem, és nem is laktam soha abban az utcában, amelyet lakcímemül tüntettek föl a fölszólításban. A hölgy azonban hajthatatlannak bizonyult és váltig azt ismételgette, hogy márpedig ezt a tartozást kénytelen leszek rendezni, mert ha nem, akkor annak súlyos következményei lesznek. Mondtam, rendben van, ha már tudják, hogy van földem a szülőfalumban, akkor közöljék végre velem is, hogy hol, merre és mekkora parcelláról van szó, mert „lehetséges”, hogy valóban van néhány holdnyi gazdaságom, csak éppen nem tudok róla! Erre azt felelte, hogy nem az ő dolguk a bizony(ít)gatás, hanem nekem kell igazolnom azt, hogy a történetben vétlen és ártatlan vagyok. Majd elkezdte sorolni, hogy milyen dokumentumokat kell beszereznem. (Meddig éltem Bácsföldváron, mióta nem vagyok ottani lakos, tulajdonlap a földhivatalból stb. stb. Azt mondanom sem kell, hogy minden egyes dokumentum kiadásakor illetéket kell fizetni, tehát ez „játék” pénzbe is kerül.) Tehetetlen dühömben otthagytam. Amikor kissé lehiggadtam és másnap visszamentem, egyik irodából a másikba küldözgettek. A végén azt mondták, ha majd minden papírom hiánytalanul meglesz, akkor jelentkezzek, és akkor le fogják írni a tartozásomat. Felét jóváírja az adóhivatal, a másik felét meg a nyugdíjbiztosítási alap. Természetesen ezt nem hagyhattam szó nélkül. Mondtam az ügyintézőnek, mit szól ahhoz, ha én most az adóhivatalt beperelem, mert egy enyhe lefolyású szívinfarktust kaptam, amikor megláttam, hogy mekkora adósságot akarnak a nyakamba varrni. És mert az életemet veszélyeztették, kártérítést követelek. Meg az üzemanyagköltségnek és a hivatali aktatologatásból származó kiadásaimnak a megtérítését is. (Mindenütt 400-800 dináros illetéket kellett fizetnem. Csak a belügyi titkárságon otthagytam 2 000 dinárt. Ahogy számolgattam, ez a „játék” – mire a végére érek – legalább 15 000 dináromba fog kerülni. Ezt ki téríti meg nekem? És ha valóban úgy történik minden, ahogy mondták, akkor azzal elismerik (vagy beismerik), hogy tényleg nem volt tartozásom. Akkor viszont mire volt jó ez az egész hercehurca? Arra, hogy pénzt csaljanak ki a zsebemből?
Hogy miféle tanulság vonható le a fönti esetből? Az bizonyosan, hogy az adóhivatal eléggé slendriánul vezeti az adókötelesek nyilvántartását. Márpedig ha baj van a névsorral, ha elírások történnek a lakcímek esetében, akkor nyilván az adósságként föltüntetett összegeket illetően is „vaskos hibák csúszhatnak” a számításokba. A balga és gyanútlan adófizető állampolgár pedig – akit már gyerekkorában igyekeztek adófegyelemre nevelni a szülei –, a kényszerű végrehajtástól való félelmében és tájékozatlanságában jobb híján: fizet. Mint a katonatiszt. Ezek szerint innentől bárki bármikor meggyanúsítható azzal, hogy valamilyen kitalált, légből kapott tartozása van az állam felé. A hivatal háborítatlanul packázhat az ügyfelekkel: kedvtelésből, heccből, szórakozásból. Neki viszont védenie kell magát a pénzügyi hatóság állításaival szemben, bizonyítania kell a vétlenségét és harcolnia kell a saját igazáért.
Észbontó. Nem?

Szabó Angéla   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése