Oldalak

2013. november 3., vasárnap

Jelképesen büntették a szabadkai sírrongálókat

temetorongalas5 0A szabadkai alapbíróságon ebben az évben tíz, sírrongálással kapcsolatos pert folytattak. Nyolc esetben jogerős ítélet született.
Két esetben felfüggesztett büntetésről hoztak ítéletet, egy esetben pénzbírsággal sújtották az elkövetőt és csak egyszer mondtak ki két évig terjedő letöltendő börtönbüntetésről szóló ítéletet. A tettesek között visszaesők is akadnak.   
Egyébként a sírrongálás a szerbiai törvény szerint (csupán) közrend elleni bűncselekménynek számít, amely pénzbüntetéssel vagy maximum három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.
Amennyiben a bíróság úgy ítéli meg, hogy a sírrongálásssal a tettes faji, nemzeti vagy vallási gyűlölet szítását idézte elő, a bűncselekmény más törvényes elbírálás alá esik. Mint tudjuk, a szerb igazságszolgáltatás eddigi gyakorlatában erre nemigen volt példa. Ez nem annyira meglepő, ha tudjuk, hogy a bíróságok a hatalmon levő politikai pártok nyomása alatt működnek.
És ha már itt tartunk, hadd emlékeztessünk rá, hogy a szerb parlamentben lezajlott Pásztor Bálint - Ivica Dačić féle tragikomédia (?) végén a szerb kormányfő közölte, nem tudja elképzelni, hogy a Vergődő madár szobor ellopása nemzeti, politikai vagy vallási indíttatásból történt volna. Mit lehet erre mondani?
Képünk illusztráció
Közzétette: Fekete Lehel 2013. november 03. vasárnap, 14:00 
http://www.delhir.com/cimlap/kiemelt-hirek/16165-jelkepesen-buentettek-a-szabadkai-sirrongalokat-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése