Oldalak

2013. november 28., csütörtök

November 28.



Stefánia napja.
1757 – Megszületett William Blake angol költő.
1820 – Megszületett Friedrich Engels német filozófus, Marx munkatársa, akivel közösen dolgozták ki a Kommunista Kiáltványt.
1829 – Megszületett Anton Grigorjevics Rubinstein orosz zongoraművész, zeneszerző, karmester, aki Párizsban Liszt Ferenc tanítványa volt.
1852 – Debrecenben megszületett Liebermann Leó, orvos, vegyész, a magyar biokémia alapvető alakja.
1925 – Megszületett Bozsik József futballista, a Kispesti Honvéd és az Aranycsapat egyik kulcsembere, százszoros válogatott.
1943 – Teheránban találkozott Franklin D. Roosevelt, amerikai elnök, Winston Churchill, angol miniszterelnök és Jozef Sztálin szovjet vezető, hogy megbeszéljék a haditervet a második világháború megoldására.
1944 – Megszületett Komár László énekes, akinek nagylemezei, többek között: „Halványkék szemek”, „Elvis Presley emléklemez I-II.”, „Ez a divat 1957-62”.
1964 – Elindult a Mariner 4, amely először próbálta meg elérni a Marsot.
1990 – Margaret Thatcher lemondott az angol miniszterelnöki posztról.
1994 – Norvégia visszautasította az Európai Uniós tagságot.

70 éve, 1943. november 28-december 1-je között Teheránban tartották a három szövetséges nagyhatalom konferenciáját.
A második világháború idején a három szövetséges nagyhatalom – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia
és a Szovjetunió – állam-, illetve kormányfőinek első tanácskozásán először ült közös tárgyalóasztalhoz a „három nagy”: Winston Churchill brit miniszterelnök, Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök és Joszif Visszarionovics Sztálin marsall, szovjet kormányfő. 1943 a fordulat éve volt az ötödik éve tartó második világháború menetében. Olaszország kiugrásával megtört a Berlin-Róma tengely, a német csapatok súlyos vereségeket szenvedtek a keleti fronton Sztálingrádnál és Kurszknál, Észak-Afrikában pedig a brit-amerikai csapatoktól, amelyek partra szálltak Szicíliában, és megindultak észak felé. 1943-ra a csendes-óceáni térségben Japán is elvesztette fölényét az Egyesült Államokkal szemben. A szövetséges fegyveres erők összpontosított támadásának kibontakozása szükségessé tette, hogy a rendszeres brit–amerikai bilaterális megbeszéléseket és az esetleges szovjet–brit, szovjet-amerikai tárgyalásokat legfelső szintű, háromoldalú konferencia kövesse. Nyilvánvaló volt, hogy döntéshozatalra csak egy közös csúcstalálkozón kerülhet sor. Az antifasiszta koalíciós csúcs helyszínének kiválasztásában döntő súllyal esett latba, hogy a perzsa állam fontos pozíciót foglalt el a Közel-Keleten, szovjet és brit katonai-politikai ellenőrzés alatt állt, 1941-től az Egyesült Államok is Iránon keresztül segítette a Szovjetuniót fegyver- és hadianyag-szállítmányokkal. Teherán mellett szólt földrajzi közelsége a Szovjetunióhoz: Sztálin nem akart túlságosan messze eltávolodni a hadszíntértől. A négynapos megbeszélés-sorozaton a hadászati kérdések domináltak, az eszmecsere és polémia középpontjában a közös stratégia kimunkálása állt. Az amerikai, a brit és a szovjet vezető megállapodott abban, hogy a küzdelmet Németország teljes vereségéig folytatják, nem kötnek különbékét a tengelyhatalmakkal. Hadászati-stratégiai elképzeléseiket is összehangolták: leszögezték, hogy az amerikai-brit erők 1944 májusában nyitják meg a második frontot Franciaországban (és nem a Churchill által korábban javasolt Balkánon), a szovjet fél megígérte, hogy az Overlord-hadművelettel egyidejűleg offenzívát indít keleten, majd Hitler kapitulációja után belép a Japán elleni háborúba.
A csúcstalálkozón megtárgyalt politikai kérdések közül kiemelten foglalkoztak a háború utáni lengyel határok ügyével. Roosevelt és Churchill lényegében egyetértett Sztálin kívánságával, hogy Lengyelország új nyugati határa az Odera legyen, keleten pedig az úgynevezett Curzon-vonalon húzódó, 1939. évi szovjet-lengyel határ maradjon meg. A három politikus elvben egyetértett abban is, hogy a német veszély újjáéledését csak Németország feldarabolásával lehet megakadályozni. Rooseveltnek az volt a véleménye, hogy a jövőbeli német veszély elhárításának egyetlen biztosítéka Németország öt részre való szétdarabolása, míg Churchill konföderációs elképzeléseket vázolt. Többek között azt, amely szerint Bajorország, Ausztria és Magyarország alkotna egy államszövetséget. Sztálin a délkelet-európai térségbe való angolszász behatolás szándékát vélte felfedezni e tervek mögött, ezért ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy Magyarországnak és Ausztriának külön-külön kell léteznie. Konkrét megállapodás ebben a kérdésben Teheránban még nem született. A szövetségesek ugyancsak elvi szinten megegyeztek egy új világszervezet létrehozásáról is, melynek a világbéke megőrzése lesz a legfontosabb feladata.
MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

November 28. - A hálaadás napja.
November 28-án, csütörtökön ünneplik az Egyesült Államokban a hálaadás napját (Thanksgiving Day),
amely a karácsony mellett a legnagyobb amerikai családi ünnep.
1620. szeptember 16-án indult az angliai Plymouth kikötőjéből az Újvilágba a Mayflower nevű hajó, fedélzetén az első angol puritán kivándorlókkal. A Mayflower december 21-én kötött ki a mai Massachusetts állam területén; a zarándok atyák kolóniájukat kiinduló állomásuk után Plymouth-nak nevezték el.
A telepesek új élete igen nehéz körülmények között kezdődött: első telük rendkívül hideg volt, nem jutottak elegendő élelemhez, soraikat betegségek tizedelték, a tavaszt csak a 102 bevándorló fele érte meg. A következő évben az indiánok megtanították őket a növénytermesztés és a vadászat fortélyaira, így ősszel már bőséges termést takaríthattak be. Örömük és hálájuk kifejezésére nagyszabású ünnepséget rendeztek, amelyre William Bradford, Plymouth kormányzója a környékbeli indiánokat is meghívta.
Az Egyesült Államok függetlenségének 1776. évi kinyilvánítása után a kongresszus javaslatot tett egy évente tartandó, az egész nemzetre érvényes hálaadási ünnepnapra, amelyet az első elnök, George Washington 1789-ben deklarált is. 1863-ban Abraham Lincoln elnök - keresve a polgárháború borzalmai közt a nemzet egyesítésének módjait - hálaadási proklamációt adott ki, amelyben november negyedik (általában utolsó) csütörtökét a hálaadás napjává nyilvánította. A hagyományt 1941. november 26-án foglalták törvénybe, a Franklin D. Roosevelt elnök által aláírt jogszabály november negyedik csütörtökét hivatalosan is az ünnep napjává, egyben nemzeti ünneppé nyilvánította.
Az Egyesült Államokban a hálaadás a karácsony mellett a második legnépszerűbb családi ünnep, amelyet az emberek munkaszünettel, a rokonok és a hagyományos pulykasült "társaságában" töltenek el. Az ünnepi asztalon elhagyhatatlanul szerepelnek még olyan fogások, mint a pulykához felszolgált töltelék, áfonyaszósz, krumplipüré, zöldbab és sütőtöktorta. Az ünnepre szánt pulykák közül egy (vagy néha kettő) szerencsés kiválasztott „madár” elnöki kegyelmet kap, és megmenekül a kés alól. Ezt a fehér házi pulykaünnepséget Harry Truman elnök idején, 1947-ben rendezték meg először, de J. F. Kennedy elnök volt az első, aki 1963-ban megkegyelmezett egy ilyen szárnyasnak. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése