Oldalak

2013. november 29., péntek

Tekerhetnek az MNT hivatalnokai, váljék egészségükre!

xa79200 1Nemrég láttam a Pekingi biciklista című kínai filmet.
Röviden arról szól, hogy egy vidéki srác Pekingbe kerülve küldöncként helyezkedik el. Féltett munkaeszközét, a méregdrága, részletre vásárolt biciklijét azonban hamarosan ellopják. Kétségbeesetten igyekszik a forgalmi dugóktól terhelt hatalmas városban a megélhetését szolgáló, és még ki sem fizetett kétkerekű nyomára bukkanni. Egy pillanatra rámosolyog a szerencse, megpillantja imádott bringáját, de amikor megpróbálja visszaszerezni, keserves árat fizet érte. És így tovább...
Nem hiszem, hogy a Magyar Nemzeti Tanács hivatalnokai életében a kerékpár ekkora szerepet játszana. Sőt havi bérükből talán egy jó állapotban levő használt autóra is futja.
Ennek ellenére Korhecz Tamás, az MNT elnöke közölte, hogy az MNT nyolc munkatársa biciklit kap ajándékba.
Bármennyire is groteszk és abszurd világban élünk, amelyben már szinte semmi sem meglepő, mintha mégis minden egyes nap újabb meghökkentő jelenséget, őrültséget tartogatna. Azt hiszem, a fenti információ ebbe a kategóriába tartozik.
Most nem azért, de nem lehetett volna ezeket a bicikliket szegény délvidéki magyar gyerekeknek ajándékozni?
A képen: jelenet a Pekingi biciklista c. filmből
Fekete Lehel
http://www.delhir.com/cimlap/kiemelt-hirek/17255-tekerhetnek-az-mnt-hivatalnokai-valjek-egeszseguekre-
2013. november 27. szerda, 16:00

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése