Oldalak

2013. december 8., vasárnap

December 8.

Mária napja.
Bibliai név. Eredeti héber formája a Mirjam volt, ez a görög és latin bibliafordításokban módosult. Jelentése megfejtetlen, valamennyi magyarázata vitatott.
1542 Londonban megszületett Stuart Mária, aki 1561-től 1567-ig Skócia királynője volt.
1789 Megszületett Hild József építész, akinek stílusa határozta meg a magyar klasszicista templomépítészetet (Egri székesegyház, Esztergomi Bazilika).
1854 IX. Pius pápa kinyilatkoztatta az új Mária-dogmát „Ineffabilis Deus” bullájában, amely szerint Mária bűn nélkül fogant, így az eredendő bűntől mentes.
1912 Megszületett Karády (Kanczler) Katalin színésznő, akit mint filmszínésznőt Zilahy Lajos fedezett fel (Halálos tavasz).
1925 Megszületett Sammy Davis Jr. afroamerikai énekes, táncos, filmszínész, aki 1960-ban az „Ocean’s 11, Tripla vagy semmi” című film eredeti változatában Frank Sinatrával és Dean Martinnal játszott együtt.
1941 – Az Amerikai Egyesült Államok a Kongresszus határozata alapján belépett a második világháborúba. Hadat üzent Japánnak, egy nappal azután, hogy a japánok bombatámadást intéztek a Pearl Harborban állomásozó amerikai flotta ellen, amelynek nagy részét megsemmisítették.
1943 Melbourne-ben (Florida, USA) megszületett Jim Morrison rockzenész, a legendás Doors együttes alapítója (Waiting for the Sun, Morrison Hotel, L. A. Women).
1944 Magyarországon kivégezték Kiss János altábornagyot, Nagy Jenő ezredest és Tartsay Vilmos századost, akik az antifasiszta ellenállás katonai vezetői voltak.
1980 New Yorkban lelőtték John Lennont, a Beatles-együttes volt tagját, aki dalszerző, könyvíró, filmszínész és lemezproducer is volt.
1987 Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár washingtoni csúcstalálkozójukon aláírták a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek teljes leszereléséről szóló szerződést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése