Oldalak

2013. december 9., hétfő

Meghiúsult a Trianon-emlékmű avatása Adán

Meghiúsult a Trianon-emlékmű avatása Adán
László Bálint, a Magyar Remény Mozgalom elnöke (balról) és Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője, a párt nemzetpolitikai kabinetjének elnöke bemutatják a tervezett Trianon-emlékmű üvegtábláját (fotó: MTI)
Néhány órával az avatási ünnepség kezdete előtt lebontották a talapzatát annak a Trianon-emlékműnek, amelyet a Magyar Remény Mozgalom ma (december 8-án – B. A.) délután tervezett felavatni az adai katolikus temetőben. A párt illetékesei saját elmondásuk szerint ma délelőtt értesültek arról, hogy az adai katolikus temetőben felállított Trianon-emlékmű talapzatát néhány órával az avatási ünnepség kezdete előtt lebontották és elszállították a helyszínről.
– Ezt az emlékművet teljesen önerőből, saját pénzből készíttették az MRM tagjai, és valakik ellopták. Kaptunk egy bontásról szóló határozatot a polgármestertől, amit nem értünk, mivel ez a terület az egyháznak a tulajdona, és ez szerintem lopásnak minősül – hangsúlyozta Rusai József, az MRM helyi szervezetének elnöke, majd arra a kérdésre, tervezik-e az emlékmű újbóli felállítását, hozzátette, természetesen, hiszen – ahogyan fogalmazott – ez nem maradhat ennyiben. – A magyar emberek joguknak tartották, hogy ez az emlékmű megvalósuljon, legyen egy a Délvidéken is, amivel Trianonra emlékezünk, tudjunk hova menni koszorúzni, de hát sajnos így jártunk – fogalmazott Rusai József.
– A Magyar Remény Mozgalom megrökönyödéssel vette tudomásul, hogy eltűnt a Trianon-emlékmű. Egy olyan emlékműről van szó, amelyet előre bejelentettünk, és a katolikus egyházzal megállapodást kötöttünk arról, hogy fel fog épülni. Ugyanakkor a mai rendezvényt bejelentettük a helyi rendőrségen is, amely jóvá is hagyta azt – emeltek ki László Bálint, az MRM elnöke, majd így folytatta: – Ma délelőtt értesültünk arról, hogy a helybeli pap kapott egy végzést a községi építésügyi igazgatóságtól, amelyben az áll, hogy ezt a három méteres objektumot egy napon belül le kell bontaniuk, mindenféle hivatkozás nélkül. A papír szerint az adai polgármester, Bilicki Zoltán hivatalból kezdeményezte a szobor lebontását. A végzés szerint egy napon belül le kell bontani, tizenöt napon belül van fellebbezési jogunk, ugyanakkor a fellebbezés nem halasztó hatályú a végrehajtással szemben. Úgyhogy azzal szembesültünk a mai napon, hogy tegnap éjszaka vagy ma délelőtt ezt az emlékművet valakik lebontották. Mivel előre bejelentett rendezvényről és előre bejelentett emlékműről van szó, amely a római katolikus egyház tulajdonában álló temető területén került felállításra, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést fogunk tenni a rendőrségen.
– Úgy gondolom, hogy ennek az emlékműnek két dolgot kell egyszerre jelképeznie, egyrészt emlékeztetni arra a tragédiára, ami ezzel a nemzettel 1920-ban történt, másrészt úgy gondolom, hogy egy ilyen emlékmű mementó is, emléket állít annak, hogy ennek ellenére megmaradtunk, megmaradt még az itteni magyarság, összetart, jövőbe tekint, van hite és van még jövője is – hangsúlyozta Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője, aki a történteket mind jogi, mind erkölcsi szempontból aggályosnak nevezte, majd hozzátette: – Szeretnénk, ha ez a dolog minél előbb tisztázódna. Amennyiben bizonyítást nyer, hogy ez a bontás jogtalan volt, amiről egyébként meg vagyok győződve, akkor a Jobbik elvárja a Magyar Kormánytól, hogy világosan adjon hangot a tiltakozásának, másrészt pedig a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Kárpát-medencei magyar jogsegély-szolgálathoz fog fordulni.
Az emlékmű talapzatának lebontása ellenére az avatási ünnepséget megtartották. Elsőként Rusai József, majd László Bálint és Szávay István mondott beszédet, ezt követően pedig László Bálint és Szávay István leleplezték azt az emléktáblát, amelyet a párt illetékesei később elszállítottak a helyszínről annak érdekében, hogy mindaddig, amíg az új talapzat el nem készül, személyesen őrizhessék azt. Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője a helyszínen bejelentette, pártja az emlékmű újraállításával kapcsolatban felmerülő összes költség fedezését átvállalja majd.
H. G.
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/16420/Meghiusult-a-Trianon-emlekmu-avatasa-Adan.html, 2013. december 8. [19:25]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése