Oldalak

2013. december 4., szerda

Pásztor Pista és Korhecz Tamás rövidesen távozik posztjáról?

aved003Portálunk két VMSZ-es informátora szerint komoly változás következhet be pártjuk, valamint a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) élén.
Állítólag előfordulhat, hogy Pista belátható időn belül elhagyja a VMSZ trónját. Az egyik lehetséges változat, hogy a Szerb Haladó Párt – amellyel a VMSZ a közeljövőben (netán) minden szinten paktumot kötne – felkínálná neki Szerbia magyarországi nagykövetének funkcióját. István ezt valószínűleg elfogadná, bármennyire is szeret a nagy vezér szerepében tetszelegni. Elsősorban azért bólintana rá erra a javaslatra, mert abban az esetben a legkisebb veszély sem fenyegetné, hogy egyszer csak vizsgálni kezdik majd esetleges szerepét a délvidéki rablómagánosítások ügyében. Mint tudjuk, István tartományi privatizációs titkár volt abban az időszakban, amikor sorra mentek tönkre az itteni cégek és rengeteg ember került az utcára.
A nagykövet funkciója ugyan eltávolítaná őt az annyira szeretett reflektorfénytől, viszont tömény semmittevésben és biztonságban tölthetné napjait, ami azért nem egy szörnyű alternatíva. Jó ideig nem kellene tartania attól, hogy meg kell fizetnie mindazért, amit esetleg - ne adj Isten! - elkövetett számos (vagy számtalan) ember- és nemzettársa ellen.
Sajnos - ha tényleg bekövetkezne az, amit a folyosóbeszélgetések során suttognak a hűtlen párttársai - mégsem lehetne felhőtlenül örülni. Emlékezzünk csak vissza: amikor Érdekvédő Józsi távozott, sokan azt gondolták, nála csak különb egyén kerülhet a "meszes" fotelba. És lám... Képzeljék csak el most pl. Bús Ottót Isti helyén.
Ami az önimádatban szenvedő Korhecz Tamást illeti, róla azt rebesgetik, hogy a jövőre sorra kerülő MNT-választások után lemond az elnöki funkcióról. Ezt viszont végképp nehéz elképzelni, hiszen annyira élvezi önmagát ebben a szerepben, hogy a távozás biztosan megviselné lelkileg. A VMSZ-es világban azonban bármi előfordulhat.
Fekete Lehel 
http://www.delhir.com/cimlap/kiemelt-hirek/17590-pasztor-pista-es-korhecz-tamas-roevidesen-tavozik-posztjarol , 2013. december 04. [15:00]  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése