Oldalak

2013. december 2., hétfő

Pásztor Pista szereti is, meg nem is a demokratákat, de szerinte ez mégsem szappanopera (+ videó)

pasztor-tadic asdaP. István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke új interjút adott a belgrádi Politika napilapnak. Pista "apánk" ezúttal is hozta a formáját. Az interjú hemzseg az ellentmondásoktól. Ezúttal csak kettőre világítanék rá.
Például arra az újságírói kérdésre, vajon a tartományi koalíciós partnerekkel folytatott viszony, amelyet a szeretet és a gyűlölet állandó váltokozása és keveredése jellemez, nem emlékeztet-e amolyan spanyol szappanoperára, Istvánunk azt válaszolta, hogy nem. Pedig de.
A VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke szerint a politikai ellenfelek legnagyobb bánatára, a vajdasági hatalmi koalíciót nem fenyegeti veszély. Mint mondta, Bojan Pajtićtyal, a tartományi kormány elnökével (és a Demokrata Párt alelnökével) a szabadkai események ellenére cseppet sem változott az eddigi viszony. Vagyis minden rendben?
Ugyanakkor a szabadkai hatalomváltás (a VMSZ és a haladók összefekvése, a demokraták kitúrása) kapcsán azt nyilatkozta, hogy Modest Dulić eddigi polgármester talán nem is dolgozott rosszul (!), de a pártja (Demokrata Párt) működésképtelenné vált.
Akkor most, hogy is van ez? Pista mindent megtesz annak érdekében, hogy a VMSZ és a működésképtelen (!) Demokrata Párt hatalmi koalíciója megmaradjon Vajdaságban?!
István nem mulasztotta el az alkalmat, hogy eldicsekedje, ő volt az első pártelnök Szerbiában, aki részt vett a Szerb Haladó Párt kongresszusán, amiért sokan árulónak nevezték. (Csak nem?) Hozzáfűzte: a célozgatások ellenére lám, a VMSZ nem szövetkezett a haladókkal. (?!)
És Szabadkán, a délvidéki magyarság központjában? Vagy Pisti azt már elfelejtette?
Meggy a tortán az utolsó kérdés (és persze a válasz).
Firkász: Azt rebesgetik, hogy a következő kormányt a Szerb Haladó Párt a nemzeti kisebbségekkel együtt hozza majd létre...
Pista: Az is lehetséges. És akkor mi van, nem fogjuk tán felvágni az ereinket?
Fekete Lehel 
http://www.delhir.com/cimlap/kiemelt-hirek/17440-pasztor-pista-szereti-is-meg-nem-is-a-demokratakat-de-szerinte-ez-megsem-szappanopera-video-,  2013. december 01. vasárnap, 15:00 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése