Oldalak

2014. január 27., hétfő

Cigánytámadás áldozata lett az utcazenész



Nem éppen új keletű a tapasztalat, amely szerint azokban a vajdasági falvakban, amelyekben a magyar lakosság van többségben, ott nem is a Horvátországból meg a Boszniából elűzött, bevándorolt szerb nemzetiségű menekültek, hanem a Koszovó területéről érkezett, ide irányított cigányok azok, akik folyamatosan nyugtalanítják a jámbor lakosságot. Némely településen ez a kényszerű és békétlen egymás mellett élés már odáig fajult, hogy a jövevények valósággal rettegésben tartják azt a települést, amelynek a népe (ha félve, idegenkedve és zúgolódva is, de mégis) befogadta és megtűri őket.
A furcsa jelenség valamilyen „csoda” folytán éppen a legnagyobb magyar falvainkat jellemzi, azokban háborgatják háborítatlanul a messziről jöttek az „őslakos bennszülötteket”. Külön kasztot képviselve, önálló entitásként élnek a saját törvényeik és a maguk elképzelése szerint.
Eszük ágában sincs beilleszkedni, meg sem próbálnak alkalmazkodni az új környezetben tapasztalható írott és íratlan együttélési szabályokhoz. Helyette lassanként éppen ők válnak hangadóvá, és arrogáns, domináns viselkedésmódjuk miatt szinte sakkban tartják az egész falut. Gyakorta ők a közbiztonság megromlásának is az első számú okozói, és mert bizonyos szempontból érinthetetlenek, azaz törvényen felül állnak, kényük-kedvük szerint garázdálkodhatnak. Ilyen „rossz szomszédság, török átok”-féle nyavalyával kínlódnak a homokvidéki Horgoson, a Szabadka közeli Csantavéren, az Óbecse felé gravitáló Péterrévén és a bánáti Tordán is.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy mind a négy faluban éppen napjainkban éli fénykorát a lopás, a tolvajlás, éppen most pompázik teljes virágjában a cigánybűnözés. Az elmúlt hetekben Péterrévét valósággal körbelopták. Amelyik utcán végigmentek, annak lakói másnap érdekes történeteket tudtak mesélni egymásnak. Egyik udvarból három birkát vittek el, a másik ház portáján a piacra kész baromfit szedték össze, de az is megesett, hogy a disznóvágás nyomait (a 170 kilós hízósertés sonkáit, szalonnáját és a füstölt kolbászt) takarították el igencsak ügyesen. Egy egyedül élő asszony házának ablakát betörték, és pillanatok alatt kiadogatták a szobában fellelhető összes párnát, takarót és ágyneműt.
A falubeliek azt mesélik, hogy sötétedés után nem szívesen járnak-kelnek az utcákon, inkább behúzódnak a házaikba és magukra zárják az ajtót meg a nagykaput. Időnként egy-egy összetűzésről, verekedésről is lehet hallani. 


Sípos Gábor azt mondja, hogy csak akkor marad el este vagy éjjel, ha okvetlenül muszáj. A 47 éves férfi fél. Ő már egyszer megjárta és tanult az esetből. A következőket mesélte:
 – Majdnem 20 évig külföldön éltem. A délszláv háborúk kitörése előtt, 1991-ben elhagytam az országot. Magyarországra mentem, ahol egy ideig a nagyatádi menekülttáborban laktam, utána pedig Németországba kerültem. Ott jó dolgom volt, feltaláltam magam, azt csinálhattam, amihez értek, és amit szeretek. Utcazenélésből tartottam fenn magam. 2010-ben jöttem haza először, és döbbenten tapasztaltam, hogy időközben mennyi minden megváltozott a falunkban. Akkor szembesültem először a megromlott közbiztonsággal és annak következményeivel. Aztán pedig velem is megesett az, amire még visszagondolni is rossz. Tavaly nyáron, egy augusztusi estén, fél 11 tájban hazafelé tartottam a kutyámmal, amikor körbevett a cigányok egy ismeretlen csoportja. Fiatalok, húsz év körüliek lehettek meg egy-két kiskorú is volt közöttük. Erőszakosan pénzt követeltek tőlem, de mivel nem adtam nekik, rám támadtak. Annyit észleltem és éreztem csupán, hogy két irányból kapom az ütéseket. A fejemet védtem, ők meg ott ütöttek a botjaikkal, ahol értek. Az egyik karom rendesen megsérült és két oldalbordám eltört. A bátyám nem is hitte el, hogy mi történt velem, azt gondolta, hogy ittas állapotban tántorogtam hazafelé, elestem és összevertem magamat. Végül az ő segítségével eljutottam a zentai kórházba. Ott ápoltak, látlelet készült, utána pedig bűnvádi feljelentést tettem. Egy bírósági tárgyalás már lezajlott az ügyben, amelyen azonban az elkövetők meg sem jelentek. Viszont volt saját ügyvédjük, akik képviselte őket. Akkor a bíró csak annyit kérdezett, hogy követelek-e kártérítést, s ha igen, mennyit. Mondtam, hogy százezer dinárt kérek. Az eset folytatása egy hét múlva lesz. Február 4-ére idéztek be újra. Én kitartok a követelésem mellett, bár fogalmam sincs, hogy a cigányok miből fogják ezt az összeget nekem kifizetni, ha rájuk nézve elmarasztaló ítélet születik. Hogy félek-e? Miért kérdezed? Úgy is tudod a választ…

Szabó Angéla
A képen: Sípos Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése