Oldalak

2014. január 16., csütörtök

Elképesztő tékozlás a nyomor kellős közepén

rich-man-dinnerKishegyes ugyan Délvidék legkisebb községe, problémái viszont a lehető legnagyobbak. Gazdasági, megélhetési, szociális szempontból folyamatosan hanyatlik. Több éve a munkanélküliség és a fej(l)etlenség éllovasa.
A fentiek ellenére a községi hatalom hosszú évek óta gátlástalanul szivattyúzza a költségvetést. A szembeötlően nagyszámú hivatalnok "felfalja" a községi kassza tartalmának felét.
Az Autonomija szerb nyelvű internetes újság információi szerint a költségvetésbe községi forrásokból legtöbb 350 milió dinár, köztársasági és tartományi szintről pedig mintegy 100 millió dinár folyik a "páncélszekrénybe". A községi adminisztráció ebből a szerény összegből több mint 150 millió dinárt emészt fel. Emellett a községi igazgatóságnál az áru és szolgáltatások felhasználásából eredő kiadások meghaladják a 200 millió dinárt. A szociális juttatásokra 17 millió dinár megy el. A gyakran váltakozó hatalmi koalíciók akár a "szegénység mendzsereinek" is nevezhetők.
Az elszegényedett átlagpolgárok förtelmes politikai-közéleti játszmák és anomáliák szemtanúi is lehetnek.  
A tavalyi év derekán véget ért a Demokrata Párt-Szerbiai Szocialista Párt-Egységes Szerbia-Szerbia Egyesült Régiói koalíció egy évig tartó uralma. Ehhez a szövetséghez tartozott még a polgárok egy csoportja, amely a következő hosszú nevet viselte: A kisrészvényesek, a megkárosított munkások és mezőgazdászok és a község megalázott polgárai.
Az új hatalmi többséget a 25 tagú községi képviselő-testületben a Vajdasági Magyar Szövetség 8, a Szerb Haladó Párt 3 és a Szerbiai Szocialista Párt 2 tanácsnoka alkotja.
(Látszólag) logikátlan, hogy az ilyen VMSZ-es többségű önkormányzatban a községi elnök (vagy ha úgy tetszik, "polgármester") pozíciója Marko Rovčaninnak, a Szerbiai Szocialista Párt tisztségviselőjének jutott. Nyilván arról van szó, hogy a szocialisták képezték a mérleg nyelvét, s a meszesek, mint zsírprofi politikai kereskedők belementek az említett változatba.
Ezzel azonban teljesen felborították a Montenegrói Párttal folytatott sok éves együttműködést. Pedig Nenad Stevović, a "crnogorac párt" elnöke annakidején bizony magasba emelte Pásztor Pista kezét a szabadkai főtéren.
A "goracoknál" kiverte a biztosítékot, hogy a VMSZ összepaktált a szocialistákkal, de leginkább az, hogy Rovčanin lett a községi elnök. Rovčanin ugyanis korábban nem létezőnek nevezte a montenegrói nyelvet, miután az (legalábbis papíron) hivatalos használatba került.
Visszatérve a községi hivatalnokok béreire, amelyek, mint már említettem, évente 150 millió dinárt emésztenek fel, ki kell hangsúlyozni, hogy a régi községi hatalom (mandátumának lejárta előtti) menesztését követően, az addigi adminisztrációs munkások térítést kaptak - 6 fizetés magasságában. A helyükre kerülő új munkaerő természetesen szintén zsíros bérekben részesült. Magyarán: egy munkahelyért a községi kasszából fél éven keresztül két fizetést választottak ki. És most tessék kapaszkodni: a kishegyesi községi hivatalnokok átlagbére 80 ezer dinár!
"Érdekes", hogy a község honlapján 2010 után egyáltalán nem szerepelnek az önkormányzat zárszámadásáról és a költségvetési eszközök felhasználásáról szóló adatok. A község működése gyakorlatilag teljesen átláthatatlan.
Megfigyelhető, hogy amióta a VMSZ ismét hatalomra került, koalíciós partnerei már nemigen firtatják a "meszesek" Small Steps nevű ipari parkkal kapcsolatos, 2004 és 2011 közötti gyanús határozatait. A mai napig ugyanis tisztázatlan, vajon az önkormányzat miért mondott le a 100 hektáron fekvő Small Steps 40 százalékos tulajdonrészéről, amely ily módon az ország egyetlen magánkézen levő ipari párkjává vált. Mint ilyen, akár két hét alatt bárkinek eladható.
Ebből kifolyólag számos egyéb kérdés is felmerül különböző beuruházásokra vonatkozóan (ki kinek, mit, hogyan és mennyiért játszott át).
Ami biztos: a 12 031 lakost, illetve mintegy 8 ezer munkaképes polgárt számláló kishegyesi községben mindössze 1 730-an vannak munkaviszonyban.
Ha valaki nem tudná, a VMSZ kishegyesi szervezetének elnöke Pál Károly, aki egyúttal a párt ügyvezető alelnöki posztját is betölti.      
A helyi média pénzelésén kívül, a kishegyesi községi költségvetésből mintegy 1,5 millió dinárt kap a Pannon RTV és a verbászi Bácska TV.
Közzétette: Fekete Lehel 2014. január 15. szerda, 15:00  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése