Oldalak

2014. január 10., péntek

Folytatódik a kisebbségek zaklatása

Megverték Oláh Vincét

 
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga városi bizottsága megengedhetetlennek tartja, hogy Újvidéken továbbra is történnek lesből elkövetett támadások, azaz olyan bűncselekmények, amelyek során a támadók tervezetten bevárják kiszemelt áldozatukat, és a saját udvarán számolnak le vele! – 2013-ban Újvidéket az ország legkevésbé biztonságos városává nyilvánították, alig kezdődött meg az új év, a város máris megkezdte az idei pontok gyűjtését ehhez a cseppet sem előkelő titulus újbóli megszerzéséhez. Elvárjuk, hogy az illetékes állami szervek mielőbb fényt derítsenek az elismert művészt ért támadásra, és hogy elfogják az elkövetőket. Újvidék nem olyan város, és semmiképp sem szabad olyan várossá válnia, amelyben ilyen formát ölthet a megkülönböztetés, nem hagyhatjuk futni azokat, akik valakit megvernek családi házának bejáratában! – olvasható a liga tiltakozó hangú közleményében.
Oláh Vince roma aktivista, zeneművész. A pravoszláv karácsony szentestéjén telepi háza előtt megállította négy férfi, többször megütötte, könnyebb fejsérüléseket okozva neki. (szb)
Magyar Szó, 2014. január 9. 12.

Retteg a családjáért

A pravoszláv karácsony szentestéjén saját háza előtt felpofozták Oláh Vince roma aktivistát

  
Oláh Vince zenész aznap este feleségével sétált, Telepi házánál hat férfi bevárta, közülük ketten a ház udvarában. Megkérdezték tőle, hogy ő-e Oláh Vince, miután igennel válaszolt, kétszer fejbe ütötték. Az incidens után kórházba ment, fején felrepedt a bőr, és egy nagyobb véraláfutás is keletkezett. Feljelentést tett a rendőrségen, a sajtónak azt nyilatkozta, hogy azóta nagyon fél, retteg családjáért is, mivel még sohasem történt vele ilyesmi.

Oláh Vince (Fotó: Dávid Csilla)

– Azt hittem, hogy az ilyen fajta támadásokat magunk mögött hagytuk a múltban, de úgy látszik, a kilencvenes évek visszatértek – panaszkodik Vince. Elmesélte azt is, hogy tavaly fenyegető tartalmú, névtelen telefonüzeneteket kapott, azután, hogy a városi önkormányzatot korrupcióval és részrehajlással gyanúsította. Oláh Vince elmarasztalóan nyilatkozott a Roma Nemzeti Tanácsról és a Vajdasági Romafelzárkózási Irodáról is. Tavaly nyáron tiltakozó megmozdulást szervezett a városközpontban amiatt, mert az illetékesek nem támogatták megfelelő összeggel az ő nevéhez is szorosan fűződő NS Rom Fest cigányfesztivál megszervezését. Vince nem szeretné összefüggésbe hozni az ellene elkövetett támadást a város politikai történéseivel, tényezőivel, és azt állítja, hogy sem őt, sem a köréhez tartozókat nem érdekli a politika, csupán a roma kultúrát szeretnék népszerűbbé tenni.
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga városi bizottságával párhuzamosan a Demokrata Párt városi bizottságában is tiltakoznak az Oláh Vincét ért támadás miatt, a lehető legerélyesebben elítélik azt, és felteszik a kérdést: Mi mindennek kell még történnie az utcákon, hány gyilkosságnak, hány megverésnek, támadásnak, sértegetésnek ahhoz, hogy az illetékesek végre vállalják a felelősséget munkájukért, és oltalmukba vegyék mindegyik újvidéki polgárt? A demokraták mostanáig számtalan alkalommal rámutattak a közbiztonság hiányából eredő gondokra Újvidéken, felajánlották segítségüket, de hiába. – A városban ma mindenki veszélybe került, az Oláh Vince elleni támadás még egy szégyenteljes adat abban a sötét statisztikában, amely Újvidéket tavaly a legkevésbé biztonságos szerbiai városként bélyegezte meg – olvasható többek között a párt közleményében. (szb)
Magyar Szó, 2014. január 10. 10.

A „sportváros” és „büszkesége”

   

(Fotó: Kecskés István)
Dr. Kemény Ferenc az újkori olimpiai játékokat elindító Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapító tagja és a Magyar Olimpiai Bizottság első titkára volt. Nevét szobrok, emléktáblák (köztük az athéni olimpiai stadionban is), róla elnevezett díjak, iskolák és sportlétesítmények őrzik. Szülővárosában Nagybecskereken a Karađorđe parkban a Nagyok sétányán is van mellszobra, amelynél 2004-ben az athéni olimpiára igyekvő német amatőr sportolók hatvanfős csoportja is tisztelgett. A város nagy szülöttének a mellszobrát a kilencvenes években sokáig zöld színű horogkereszt és a „mađar” szó „ékesítette”. Napjainkban pedig így néz ki.
Kecskés István
Magyar Szó 2014. január 9. 5. 

Szobortolvajok garázdálkodtak

Adán ellopták a két kommunista népvezér bronz mellszobrát

    
Az ünnepekben Ada központjából ellopták Bakos Kálmán és Halász József bronz mellszobrát: vélhetően színesfémtolvajok áldozatai lettek. Az adai önkormányzat az ügyben feljelentést tett a rendőrségen, amely ismeretlen tettes/tettesek ellen nyomoz.

Az ünnepekben tűnt el a két szobor (Fotó: Csincsik Zsolt)
A múlt század második felében emelt, az osztályküzdelem és a népfelszabadító harc adai szervezőinek állított emlékmű, amelynek szerves részét képezi a két népvezér bronz mellszobra is, forgalmas helyen, Ada közvetlen központjában, a parkban található. Ez azonban nem riasztotta el a tolvajokat, akik olyan ügyesen emelték le az értékes bronzszobrokat a fekete márványtalapzatról, hogy azon karcolást sem ejtettek.
Bakos Kálmán és Halász József kommunistákat egyébként 1941-ben szabotázs és szervezkedés miatt hadbírósági ítélet alapján kötél általi halálra ítélték a magyar hatóságok. Majd ugyanabban az esztendőben mindkettőjüket kivégezték Adán, a régi községháza udvarán, amely a mai Park Hotel helyén állt. A kommunista-szocialista érában Jugoszlávia felbomlásáig mártírként tekintettek a két népvezérre, akikről vállalatokat neveztek el: a Bakos Kálmán Téglagyárat, illetve az országos hírű Halász József Mezőgazdasági Kombinátot.
csin
Magyar Szó, 2014. január 9. 13.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése