Oldalak

2014. január 11., szombat

(Más) napló 30.



VÁLASZTÁSOK ÉVE
Kik vállalják és ki nem a megmérettetést?

            A 2014-es év a választások éve lesz. A négy éves választási ciklus ugyanis május 6-án letelik. Az is elképzelhető, hogy minden szinten előrehozott választásokra kerül sor.  
            A nemzeti tanácsi választásokat 2010. június 6-án tartották meg.  Úgy néz ki azonban, hogy az új összetételű nemzeti tanácsok megválasztására – a testületekről szóló törvény módosítási javaslatának 67/2 szakasza értelmében – csak októberben kerül sor. Ez azt is jelenti, hogy a mostani nemzeti tanácsok működését (indokolatlanul és törvénytelenül) csaknem fél évvel meghosszabbítják.
            A hat vajdasági magyar pártból – Ternovácz István írása szerint – „négy magyar párt biztosan részt vesz a választásokon”.[1] Ezek a következők: a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), a Magyar Remény Mozgalom (MRM) és a Magyar Egység Párt (MEP).
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK)egyelőre nem határozott arról, hogy részt vesz-e majd az MNT választáson”, a Vajdasági Magyar Demokrata Pártban (VMDP) pedig „később döntenek arról, hogy részt vesznek-e a megmérettetésen, vagy, ahogy a párt négy éve tette, elutasítja a részvételi lehetőséget”.[2]
            A magyar pártok közül csak a VMDP vett részt a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítási javaslatairól szóló törvény közvitájában.[3] Ez bizony nagy hiba, politikai mulasztás. Azt jelenti, hogy elfogadják a jelenlegi helyzetet, belenyugodtak abba. A törvénymódosítási javaslat most a szerb képviselőházban van. Még el lehetne juttatni a vajdasági magyarság autonómiakövetelési javaslatait, követeléseit a szerb és a magyar kormányhoz, a képviselőházakhoz, az Európa Tanács (ET) és az Európai Parlament magyar képviselőihez, Kalmár Ferenchez, az ET jelentéstevőjéhez, és másokhoz.
Még nagyobb hiba lesz azonban, ha a magyar pártok nem vesznek részt a nemzeti tanácsi választásokon. Ez azt jelenti, hogy a (politikai) teret átengedik a VMSZ-nek, annak a pártnak a malmára hajtják a vizet, amelyik nem a közösség érdekeit képviseli. Éppen ezért a VMDK és a VMDP vezetőinek el kell gondolkodniuk a választásokon való részvétel elutasításának következményeiről, pártjaik és a közösség szempontjából.[4] A valódi megoldás azonban az lenne, ha a pártok, vagy legalább közülük néhány közös listát állítana a VSZ listájával szemben.
A választási ciklus végére való tekintettel, indokolatlan a nemzeti tanácsok októberre való halasztására. (Az itteni körülményeket ismerve, még ezt a határidőt is meghosszabbítják majd.) A nemzeti tanácsi választásokat az általános választásokkal egyszerre kellene megtartani. A költségek miatt is. Szerbiában azonban még nem kezdtek el gondoskodni arról, hogy a polgárok mennyi pénzében kerül egy-egy választás megtartása.  

Újvidék, 2014. január 11.

Bozóki Antal




[1] Ternovácz István: A hatból négy magyar párt biztosan részt vesz a MNT-választásokon. RTV: http://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/hatb%C3%B3l-n%C3%A9gy-magyar-p%C3%A1rt-biztosan-r%C3%A9szt-vesz-az-mnt-v%C3%A1laszt%C3%A1sokon_452370.html, 2014. január 10. [22:39]
[2] Uo.

[3] Bővebben erről lásd az Elmulasztott alkalom c. írásom: http://bozokiantal.blogspot.com/2013/12/mas-naplo-26.html, 2013. december 21. [17:46]. Lásd még a VMDP: Szépségflastrom, semmi más c. közleményt: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/16424/VMDP-Szepsegflastrom--semmi-mas.html

2013. december 9. [13:10]
[4] A tapasztalatok szerint a VMDP gyakran bírálja ugyan a VMSZT, de amikor választásokra kerül sor, akkor leginkább ezzel a párttal keresi az együttműködést. Nem vállalta „a legnagyobb vajdasági magyar párttal” szembeni megmérettetést. Talán a Fidesz-el való kapcsolat miatt is. Rövidesen elválik, hogy a párt új vezetősége (és a VMDK) képes-e változtatni az eddig téves gyakorlaton.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése