Oldalak

2014. február 1., szombat

ALTERNATÍVA SZÜKSÉGES!

Válasz Ágoston levelére: Téves politika, rossz üzenet

Névre szóló nyilvános levelet kaptam Ágoston Andrástól a temerini Kisebbségi Fórum (KIFO) általa szerkesztett Hírlevélben.[1]
A levél annak kapcsán íródott, hogy tíz vajdasági magyar civil szervezet az Egységes fellépés, közös lista és program szükséges! című felhívással fordult az öt (VMSZ-en kívüli) vajdasági magyar párt elnökéhez, a közelgő, március 16-i szerbiai parlamenti választások kapcsán.[2]
A dokumentum Ágostonnak nem aláírásra lett elküldve, mint ahogyan értelmezi, hanem az elvárással, hogy közöli az általa vezetett civil szervezet hírlevelében. Előre tudtuk ugyanis a választ: „nem kíván élni a(z aláírási) lehetőséggel”.

A civil szervezetek felhívásának a lényege, hogy a megszólított magyar pártok „az elkövetkező parlamenti választásokon egységes listával és közös választási programmal lépjenek fel”. 
Ennek legalább két alapos oka van, az egyik az, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amelynek elnöke Pásztor István – aki a többi magyar pártról tudomást sem akar venni –, már bejelentette, hogy pártja „önálló választási programmal (vagyis egyedül – B. A.) tervez indulni”[3] a választásokon. A másik pedig az, s ez a Felhívásban is olvasható, a hogy a VMSZ sokéves „nemzeti közösségi politikája kudarcot vallott”.

Először, Ágoston „egyoldalúnak” nevezi a civilek dokumentumát, mert „alaptalanul a Fideszt hibáztatja a vajdasági magyarság valóban egyre nehezebb helyzetétért”. 
A Fidesz fogadatlan (vagy fogadott?) prókátoraként – azonban tévesen értelmezi, a civilek dokumentumát, amelynek vonatkozó mondata így hangzik: „A Vajdasági Magyar Szövetség – a magyar diplomácia hallgatólagos jóváhagyásával folytatott – nemzeti közösségi politikája kudarcot vallott.” 
Ez a mondat sajnos súlyos igazságot tartalmaz. Az egész dokumentumban „Fidesz” szó egyébként egyetlen alkalommal sem jelenik. Igaz viszont, hogy a magyar diplomáciát az éppen hatalmat gyakorló Fidesz irányítja. Azt a külügyet, amelynek vezetőit számos bírálat ért, amiért fontosabbnak tartották Szerbia európai integrációja feltétel(ek) nélküli támogatásának szajkózását, mint a vajdasági magyarok megoldatlan kérdései rendezésért való kiállást.
– A VMSZ hibái vitathatatlanok, de ezért a felelősség csak magát a pártot illeti. Semmi köze bármilyen jóváhagyáshoz. Ugyanakkor, mellőzni a tényt (feltehetően a civilek dokumentuma – B. A.), hogy az „új temerini fiúk” a Bukarestben megtartott Orbán-Dačić találkozó utáni napokban szabadultak, nem korrekt viszonyulás” – írja Ágoston a civilek Felhívásáról.
Ez egyszerűen nem felel meg a valóságnak, mert közismert, hogy a Fidesz mindig is a VMSZ mellet kampányolt. Abba pedig semmilyen betekintésünk nincsen (feltételezem, hogy Ágostonnak se), hogy miről is beszélt Orbán és Dačić Bukarestben. Azt viszont tudjuk, hogy mit tettünk a fiatalok kiszabadítása érdekében. És azt is, hogy ez persze nem az egyetlen kérdés, ami meghatározza az itteni magyar közösség helyzetét. 
 
„Másodszor, ami magában is érték: a magyar kormány megfelelő államközi kapcsolatok megteremtésével mind Bukarestben, mind Belgrádban elérte, hogy a külhoni kettős állampolgárok akadályoztatás nélkül lehetnek részesei a magyarországi parlamenti választásoknak” – mondja Ágoston.
Ez rendben is lenne, de mi köze ennek a mondatnak és az ez követő lamentálásnak a szerbiai választásokhoz? Éppen semmi. Levelének ebben a szakaszában Ágoston a magyarországi Jobbik párt elleni bírálatokat fogalmaz meg, amely pártot a civilek Felhívása úgyszintén nem említ.
Meg kellene érteni már végre: Az, hogy a vajdasági magyarok részt vehetnek „a magyarországi parlamenti választásokon”, szép gesztus, de önmagában még nem változtat sem a társadalmi, sem a gazdasági, sem egyéb helyzetükön. Esetleg elvonja a figyelmüket arról.

Harmadszor, Ágoston tulajdonképpen azt sérelmezni, hogy az öt párt és civil szervezetek nem kampányoltak, nem foglaltak egyoldalúan állást „a Fidesz javára” (mint ahogy ő teszi).[4] Ezzel is kinyilvánította, hogy a KIFO se nem fórum, se nem civil.
Ágoston természetesen a kedve szerinti magyarországi pártot támogathat, de – s ezt megköveteli a demokrácia – a többi pártnak, a civil szervezeteknek és a polgároknak is joguk van, hogy önállóan állást foglaljanak. Egyébként a civilek felhívásában a magyarországi választásokról se nincsen szó. Ezekre egyébként is a szerbiai választások után (április 6-án) kerül sor. Ágostonnak el kellene gondolkodnia végül, hogy a Fidesz melletti erőszakos kampányolása nem lesz esetleg kontraproduktív?

A vajdasági magyarságnak – a társadalmi lejtőn eltöltött ennyi év után – alternatív politikára van szüksége. A VMSZ eddigi sikertelen politikájának és vezetőinek ellenében is. Ellenzéki politizálás nélkül ugyanis nincs haladás, fejlődés. Legalább ezt már megtanulhattuk volna. Legyen a vajdasági magyaroknak lehetőségük, hogy válasszanak bár két program közül. Az elkövetkező választás legyen a megmérettetés, a VMSZ politikájáról való véleménynyilvánítás is.
Erre már eddig is sor kellett volna, hogy kerüljön, de mindig akadtak kerékkötők. Miért nem fogtak össze a magyar pártok a legutóbbi parlamenti választásokon? Volt-e ebben Ágostonnak, mint a Vajdasági Magyar Demokrata Párt akkori elnökének szerepe?

Végső ideje, hogy a vajdasági magyar pártok egységesen lépjenek fel, legalább akkor, amikor fontos közösségi (sors)kérdésekről van szó. Hogy önálló hangjukat hallassák. Amikor ez megtörténik, az anyaországi vezetők is kénytelen lesznek változtatni politikai viszonyulásukon. Csak ez segítheti helyzetünk jobbra fordulását. Hogy ezt az öt párt vezetői elfogadják-e vagy sem, rajtuk múlik, de a felelősség is rájuk hárul.
Az öt magyar párt politikai összefogását és egységes fellépését szorgalmazó dokumentum ellen írt levelet Ágoston. Ez viszont téves politika, rossz üzenet.

Bozóki Antal
Újvidék, 2014. február 1.


[1] KIFO HÍRLEVÉL, I. évf. 25. szám, 2014. január 31. vagy Politikailag elhibázott dokumentum

[2] Civil szervezetek felhívása öt magyar párthoz: Egységes fellépés, közös lista és program szükséges! http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/2177/Civil-szervezetek-felhivasa-ot-magyar-parthoz-Egyseges-fellepes--kozos-lista-es-program-szukseges.html, 2014. január 30. [20:10]

[3] Pesevszky Evelin: A vajdasági magyar pártok választási tervei. Magyar Szó, 2014. január 30. 1 és 5. 
[4] Lásd: Egy kettős állampolgár levele a vajdasági magyar pártok vezetőihez. KIFO HÍRLEVÉL, I. évf. 23. szám, 2014. január 29.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése