Oldalak

2014. február 19., szerda

Az EU és a kisebbségek

eukisebbsegekSzlovákiában, a Vajdaságban, Romániában szinte mindennaposak az anyanyelv használatával kapcsolatos megbélyegzések, azonban a problémák európai szintű tárgyalását megakadályozzák a baloldali, zöld és liberális frakciók. Jogos hát a kérdés: a hagyományos nemzeti és nyelvi kisebbségek nem érdemelnek azonos védelmet más kisebbségekkel? Bauer Edit, felvidéki néppárti képviselő elmondta, sajnos egyértelmű, hogy az Unióban számos kérdésben kettős mérce érvényesül. „A szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarok esetében az Európai Parlament kizárólagos nemzeti hatáskörre hivatkozott, holott alapvető emberi jogok sérültek, míg a magyar alkotmány elfogadását követően kemény bírálatok érték a magyar kormányt. Pedig egyértelmű, hogy az alkotmányok elfogadása a nemzeti szuverenitás része. A kettős standard a koppenhágai kritériumok esetén is tetten érhető: ezek érvényesülését a csatlakozó államoktól keményen megkövetelték, tagállamok esetében azonban nem vizsgálják azok fennállását. Így fordulhatott elő, hogy míg Szlovákia esetében a csatlakozási tárgyalások feltételeként előírták az akkori nyelvtörvény büntetésekre vonatkozó paragrafusainak törlését, tíz év elteltével, a nyelvtörvény széles körű módosításakor már szinte fel sem tűnt Brüsszelben, milyen komolyan korlátozták a magyar nyelv használatát." A képviselő asszony elmondta, annak idején nagy nehézségek árán sikerült ezt a témát a plenáris ülésre vinni, a szocialista, liberális és zöld frakciók viszont megakadályozták, hogy az ügyben a diszkriminációt kimondó határozat szülessen.
Tőkés László erdélyi EP-képviselőnek is hasonlóak a tapasztalatai, számtalan ilyen esetet említett.  „A Petíciós Bizottsághoz például beadványok érkeztek a Benes-dekrétumok vagy az erdélyi egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának az elszabotálása ügyében – mindhiába. Ilyenkor a szlovák vagy a román szocialisták és nacionalisták összefognak, hogy jogos ügyeinket már a kezdeti fázisban kisiklassák vagy elkaszálják. Ez a legtöbb esetben sikerül is nekik – mégpedig azért, mert a mai Európa, nevezetesen az irányadó nyugati nagyhatalmak a nemzeti kisebbségek ügye iránt jobbára érzéketlenek."
Az Európai Parlament és bizottságai épp arra hivatkozva söprik le a határon túli magyarokat ért sérelmek tisztázását – például a Benes-dekrétumok elleni Magyar képviselői fellépést – hogy az tagállami kérdés. Ebben a vonatkozásban tehát a kisebbséget ért sérelmeket nem a kisebbség-többség konfliktusaként, hanem két ország belső problémájaként értékelik. Adódik a kérdés, mi ennek az oka? Nyilvánvaló: Európa jelenlegi határai között számos ország érdeke, hogy ne vonják közösségi hatáskörbe ezt a kérdést. „Sajnos el sem jutunk odáig, hogy európai színtéren felvethessük, ne diszkriminálják a hagyományos etnikai és nyelvi kisebbségeket, egyenlő jogaik legyenek és jogsérelem esetén problémáik megtárgyalhatók legyenek" – mondja Gál Kinga, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának tagja. Emlékeztetett arra, az egy évvel ezelőtt elfogadott, rasszizmus, idegengyűlölet, és más gyűlölet-bűncselekmények elleni határozat minden olyan közösséget, csoportot felsorolt, amelyek megbélyegzés vagy diszkrimináció áldozatai lehetnek. Meglepő módon az őshonos nemzeti kisebbségek elleni gyűlöletkeltés lemaradt a listáról, annak ellenére, hogy többször jelezték a hiányosságot. „De említhetnénk akár a most elfogadott, homofóbia-ellenes jelentést is, amelynek sarkalatos pontja, hogy a gyűlöletbeszéd jogi konzekvenciáit írja elő alkalmazni a szexuális irányultságon alapuló gyűlöletre uszítás esetére."
És ettől az EU-tól várjuk a kisebbségi létünk javulását? Hogy az MNT dolgaiban esetleg majd segíthetnek? Buta ember, aki ebben hisz! Ha a csatlakozási tárgyalásokban nem kerül napirendre és nem történik meg megnyugtató módon az eredmények kőbe vésése, akkor később már futhatunk fűhöz-fához. Az Orbán-kormány kerek perec kijelentette: nem szándékozik e téren Szerbiával konfliktusba kerülni, mert mit számít neki 250 ezer délvidéki magyar. Viszont elvárja, hogy a kettős állampolgárok rájuk adják a voksukat! Szép kis bagázs, mondhatom. És az is, aki rájuk szavaz.
(hetivalasz.hu nyomán)
Közzétette: Győri Endre 2014. február 19. szerda, 12:09  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése