Oldalak

2014. február 13., csütörtök

Csantavéri rettegő öregek…



Magányos, idős embereket tartanak rettegésben a világos nappal is háborítatlanul működő, besurranó tolvajok Csantavéren. Az elmúlt héten két egyedül élő, egyedül nyomorgó, nincstelen, a templom egerénél is koldusabb ember szerény kis házában jártak. Mindketten az Október 11-e utcában laknak, egymáshoz közel.

Csak az üres szekrények maradtak

Pintér István 73 éves. Egy villanyáram és ivóvíz nélküli házban él. Néhány régi bútordarabot sikerült megőriznie a múltból: két ágy, két kisebb szekrény és egy asztal jelenti számára az otthont. Meg a Caritas Szeretetszolgálat jóvoltából szerzett tűzhely. A földes szobában most is nyirkos hideg van, mert már hetekkel ezelőtt elfogyott az ősszel „kiutalt” egy köbméter tűzifa. Pedig nagyon takarékosan bánt vele, őrizgette, tartalékolta, hogy legalább a karácsonyi-újévi ünnepeket ne kelljen hidegben töltenie. „Éppen elég a süket csend meg a vaksötét, nem hiányzik még a fagyoskodás is!” – mondogatja gyakran.  
Az idős ember hajlékába gyerekjáték bejutni, mert se a kiskaput, se a bejárati ajtót nem lehet zárni. Így nem is számít csodának, ha időről időre meglepik a hívatlan látogatók. Leginkább déltájban érkeznek, amikor a bácsi elballag a nyugdíjas otthonig, hogy ott átvegye az aznapi vöröskeresztes ebédet, vagy pedig délutánonként osonnak be hozzá, amikor (szép időben) elsétál valamelyik ismerőséhez. Eddig már két kerékpárt elloptak tőle és összeszedtek minden fellelhető szerszámot. Az ugyancsak könyöradományként kapott harmadik biciklijét most bent tartja a szobában, a ruhásszekrénynek támasztva.
 – Biztos tudják, hogy mikor megyek el itthonról, mert amikor legutóbb bejöttek, akkor is távol voltam. Mire hazaértem, „becsületesen” kiraboltak: ennyi ruhám maradt, amennyi most rajtam van. Mindkét szekrényemet teljesen kiürítették, még az ágyra dobott, levetett szennyest is felmarkolták. Pedig már szép kis ruhatáram volt, sok nadrágot, kabátot, inget kaptam a jó emberektől. Mindkét pár papucsom eltűnt az asztal alól és még a katonacsizmámra is szükségük volt. Elvitték a tartalékolt élelmet, az egyetlen üveg étolajat meg a vadonatúj lavóromat is… Valahányszor belépek a kapun, görcsbe rándul a gyomrom és rögtön azt fürkészem, hogy mi hiányzik, mit nem találok… Nem élet ez már! Tehetetlen vagyok, képtelen vagyok megakadályozni a bejutásukat és nem is tudom őket feltartóztatni. A legutóbbi lopás után, vasárnap este fél kilenc tájban újra bejöttek. Még nem aludtam, láttam, hogy az előszobában ketten világítanak zseblámpával. Kiszóltam és akkor elmentek. De nyilván nem az én cérnahangomtól ijedtek meg, hanem már nem találtak semmit, amit érdemes lett volna elvinniük…  

„Ablakostól” mentek be a házba

 A 84 éves Pölhe Tibor házikójában most jártak negyedszer a tolvajok. Az első alkalommal – csodával határos módon – a fából készült nagykaput vitték el. Amikor másodszor érkeztek, mivel már nem volt kapu, nem kellett betörni, csak egyszerűen besétálni az udvarra, a fűrészeléshez használatos bakot tulajdonították el. Legutóbb pedig egyszerűen kitépték a falból az udvarra néző, kétszárnyas ablakot, és bemásztak a lakásba.
– Édesapám nagyothall, ha otthon tartózkodik is, aligha veszi észre az udvarban vagy a lakásban garázdálkodókat. Vasárnap este arra riadt fel, hogy valaki a szemébe világított. Nem nehéz átérezni, mennyire megrémülhetett – meséli a fia, Tibor. – Amikor átmentem hozzá, akkor láttam, hogy az udvari lámpában, a bejárati ajtó fölött, összetörték az izzót, az előszobaiból pedig egyszerűen kivették. Nyoma veszett a fejszének, amivel apám a tűzifát hasogatta, a kézi fűrésznek meg a törött hólapátnak is. Akármilyen értéktelenek ezek a használati tárgyak, a számunkra fontosak voltak. Apám kevéske nyugdíjból tengődik, minden egyes dinárnak már jó előre megvan a helye. Hogy még mit vittek volna el, ha jut elég idejük szétnézni, azt nem tudhatjuk. Talán most az mentett meg minket, hogy a harmadik eset után (amikor szintén kiszakították ugyanazt az ablakot) egy házi készítésű riasztót szereltem fel. A rendőrségen jelentettük az esetet, de nem sok reményt fűzünk ahhoz, hogy az elkövetőket kézre kerítik. Marad a további félelem és rettegés, hogy mikor próbálkoznak majd újra.

Szabó Angéla

A képen: Pintér István
Pölhe Tibor félfástól kitépett ablaka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése