Oldalak

2014. március 25., kedd

Magyar Önkormányzatok Közösségét a Délvidéken! – Milyen példák vesznek minket körül?


A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) számára meglehetősen szerény, a szülőföldjén őshonos délvidéki magyarság megmaradásához mindenképpen elégtelen jogköröket „biztosító” a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény a szerbiai Alkotmánybíróság által január 16-án történt brutális megcsonkítása nem csak időszerűvé,hanem hovatovább kötelezővé teszi a délvidéki magyarság autonómia-kérdésének mielőbbi megnyitását, és a magyarság szempontjából annak pozitív rendezését. Ugyanakkor, a hivatalos Belgrád és Pristina között 2013. április 19-én Brüsszelben megkötött kétoldalú megállapodás, amely lehetővé teszi a koszovói szerbek területi autonómiáját, valamint a 2011. évi népszámlálás - a magyarság szempontjából kimondottan rossz és lehangoló - eredményei is alátámasztják e téma sürgősségét.

A déli példa, országhatáron innen (vagy túl?)

A kialakulóban levő Koszovói Szerb Önkormányzatok Közössége több szempontból is tanulságos számunkra. Amellett, hogy bizonyítja, hogy kitartó diplomáciai küzdelemmel az etnikai alapú területi autonómia igenis elérhető békés úton, valamint a jelenlegi közigazgatási határok a kisebbségek számára kedvezően is átalakíthatóak, kiválóan mutatja, hogy az elszigetelt kisebb tömbök is lehetnek a területi autonómia részei (a koszovói szerbek és a délvidéki magyarok területi elhelyezkedése egyébként kísértetiesen hasonlít egymásra). Maga az elnevezés is megszívlelendő, mert előtérbe helyezi az önkormányzatiság és a közösség fogalmát. Erre alapozva, a magyar területi autonómiára is megfelelő volna a Magyar Önkormányzatok Közössége elnevezés.
A Koszovói Szerb Önkormányzatok Közössége (szürkés kékkel a szerb községek)
A Koszovói Szerb Önkormányzatok Közösségét alkotó községek közül Leposavić, Zvečan, Zubin Potok és Štrpce változatlanok maradtak, míg Severna Kosovska Mitrovica, Gračanica, Novo Brdo, Klokot, Ranilug és Parteš újonnan alakultak meg az elszigetelt szerb falvakból, az eredeti albán többségű községekből történt kiválással és összekapcsolások által. Ezek között a községek között csak az észak-koszovói tömbben van összeköttetés, míg a Koszovó déli részein alakult községek szétszórva helyezkednek el (az északi tömb és a déli községek között nincs összeköttetés, valamint a déli községek között – Novo Brdo és Ranilug kivételével – szintén nincs kapcsolat), és mégis egy közigazgatási egységet alkotnak.
A nagy kérdés megválaszolása – Hol húzódnának a délvidéki magyar autonómia határai?
Ezt a modellt a délvidéki magyar viszonyokra levetítve, a ránk vonatkozó eddigi autonómia-koncepciókban szóban forgó kilenc észak-vajdasági község közül, Szabadka, Ada, Kishegyes, Magyarkanizsa, Óbecse, Törökkanizsa és Zenta változatlanok maradnának, míg Topolyához községhez csatlakozna a szomszédos, de közigazgatásilag Zomborhoz tartozó, magyar többségű Nemesmilitics és Bácsgyulafalva, valamint a jelentősen magyarok által lakott Csonoplya, illetve Csóka községhez még csatlakozna a közigazgatásilag Nagykikindához tartozó színmagyar Szaján is.
A szórványban új községek is alakulnának. Nyugat-Bácskában Bezdán község (Bezdán, Béreg, Küllőd és Monostorszeg kiválnának Zomborból, míg Bácskertes kiválna Apatinból) és Doroszló község (Doroszló kiválna Zomborból, Szilágyi Apatinból, Gombos pedig Hódságból).
Közép-Bánságban átalakulna Magyarcsernye község (a meglevő községből kiválnának Magyarcsernye, Tóba és Bozítópuszta, Nagybecskerekből kiválna Magyarszentmihály és Jankahíd, valamint Bégaszentgyörgyből kiválnának Torontáltorda, Torontáludvarnok, Magyarittabé, Felsőittabé és Tamásfalva, Torontálszécsányból pedig Káptalanfalva), valamint megalakulna Muzslya község (Muzslya, Lukácsfalva és Erzsébetlak kiválnának Nagybecskerekből).
Két szeremségi magyar falu, Satrinca és Dobrodol egy községet alkotna (mindkettő kiválna Ürögből). Dél-Bánságban megalakulnának Torontálvásárhely (kiválna Antalfalvából), Ürményháza (kiválna Zichyfalvából), a Bukovinából származó székelyek lakta három falu is egy önkormányzatba tömörülne (Székelykeve kiválna Kevevárából, Sándoregyháza meg Hertelendyfalva Pancsovából), Fejértelep (Fejértelep kiválna Versecből, Emánueltelep Kevevárából) és Udvarszállás (kiválna Fehértemplomból).
Ugyanakkor, szükséges az észak-vajdasági tömb közvetlen közelségében fekvő, napjainkban már nem magyar többségű, de még mindig jelentősen magyarok által lakott Temerin, Törökbecse és Szenttamás bekapcsolása a Magyar Önkormányzatok Közösségébe. Főleg a Temerin és a Törökbecse esetében nem szabad engedni, lévén, hogy ebben a két magyarok lakta kisvárosban az utóbbi évtizedek folyamatos menekült beözönlések révén veszett él a magyar többség, és a róluk való lemondás egyben a folyamat legitimizálását jelentené.

Ezzel a megoldással a Vajdaság Autonóm Tartományban élő magyar közösség legjelentősebb hányada be lenne kapcsolva a magyar területi autonómia rendszerébe. A megoldás egyben hathatósan rácáfol a magyar területi autonómiát ellenző politikai erők által hangoztatott állítására, hogy a területi autonómia követelése egyben az észak-vajdasági tömbtől délre élő magyarságról való lemondást jelenti.

Arra az esetleges kifogásra, hogy a magyar önkormányzatok között hatalmas lesz az eltérés, mind a területi nagyságuk, mind a települések számának, mind a lakosság számának tekintetében, csak annyit tudunk válaszolni, hogy ilyen eltérés a jelenlegi közigazgatási beosztásban is tapasztalható (lásd pl. Nagybecskerek, Kishegyes és Karlóca közti különbséget). Másik kifogásként felmerülhet, hogy egy ilyen területi autonómia olyan településeket ölelne magába, ahol a magyarság sem abszolút, sem relatív többséget nem alkotna. Erre tekintettel lenne az önkormányzatok közössége, és a területén élő, számbeli kisebbségben lévő szerbek és más nemzetiségek külön többletjogokat élveznének.

Ugyanakkor, a magyar területi autonómia létrejöttével az MNT szerepe is átalakulna. Ugyanis, a perszonális autonómia csak akkor nyerne el az igazi értelmét, ha a területi autonómia kiegészítőjeként működne, elsősorban azokban a magyar szórványvárosokban (Zombor, Újvidék, Nagykikinda, Nagybecskerek, Versec, Pancsova, Kevevára, Szávaszentdemeter és Nándorfehérvár) és falvakban (pl. Ókér, Tiszakálmánfalva, Piros, Nezsény, Maradék, Nyékinca és Temesvajkóc stb.), ahol sem az etnikai arányok, sem a területi elhelyezkedésük nem teszi lehetővé a magyar területi autonómia rendszerébe való bekapcsolásukat.
A leendő Magyar Önkormányzatok Közösségének területi beosztása (zölddel jelölve)

Megvalósult és elpuskázott autonómia formák a szerbek számára

Visszatérve a Koszovói Szerb Önkormányzatok Közösségére, az saját alapszabállyal, elnökkel, alelnökkel, parlamenttel és tanáccsal fog rendelkezni, valamint a biztosított jogkörök kiterjednek majd az egészségügyre, az oktatásra, valamint a gazdasági, város- és vidékfejlesztésre. A Magyar Önkormányzatok Közössége is ugyanezekkel a hatáskörökkel kellene, hogy rendelkezzen.

És, ha már a szerb önrendelkezési modelleknél, illetve a hatásköröknél tartunk, egyáltalán nem elhanyagolható a volt jugoszláv térségben szintén megvalósult szerb területi autonómia, a boszniai Szerb Köztársaság, amely a Koszovói Szerb Önkormányzatok Közösségénél is nagyobb hatáskörökkel rendelkezik: saját kormánnyal, közvetlenül megválasztott elnökkel, kétkamarás parlamenttel, saját lobogóval, címerrel, himnusszal, önálló rendőrséggel és postai szolgálattal rendelkezik, valamint nyolc külföldi és egy brüsszeli képviseleti irodával, illetve a gazdaság, a természetes erőforrások használata, az egészségügy, a szociális politika, az idegenforgalom, a környezetvédelem, a tájékoztatás, a művelődés és a sport terén különleges kapcsolatokat ápolhat Szerbiával. A magas fokú önrendelkezést mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a boszniai szerbek kormánya többek között pénzügyi, belügyi, közigazgatási, munkaügyi, energetikai, közlekedési, mezőgazdasági, oktatási és művelődési tárcával rendelkezik.

Ezen jóval túlmutat a Z4 (Zágráb 4) terv, amelyet az Egyesült Államok, az Oroszország, az EU és az ENSZ képviselői 1995 elején felkínálták a horvátországi szerbeknek (a Villám és a Vihar hadműveletek előtti időszakról beszélünk!). E dokumentum szerint az ún. Szerb Krajina teljes, a saját pénznemet és önálló fiskális politikát is magában foglaló, pénzügyi függetlenséggel rendelkezett volna. A tartomány (amely igazából Horvátország társországaként működött volna) szabad kereskedelmi övezetté vált volna, és közvetlenül megválasztott elnökkel, parlamenttel, saját rendőrséggel, zászlóval és címerrel rendelkezett volna. Az elképzelések szerint, a horvát alkotmány ugyan érvényes lett volna, de csak a tartományi parlamentben történő becikkelyezése után. A tartomány katonamentes övezetté vált volna, és a horvát honvédség csakis kizárólag a Krajina meghívására léphette volna át a határát, ugyanakkor a Krajina egyetlenegy tisztviselője sem lett volna alárendelt Horvátország egyetlenegy tisztviselőjének sem. Mindmáig felfoghatatlan, hogy a hivatalos Belgrád, illetve a helyi szerb vezetők miért utasították el ezt a tervet. Igaz ugyan, hogy megvalósulatlanul maradt, azonban az semmit sem vesz el a benne foglalt megoldások minőségéből.

A magyarság pusztulása megállítható! – A megoldás: területi autonómiát a Délvidéken

Jugoszlávia 1991-es szétesése óta (a folyamatot egyes magyar szociológusok és történészek Trianonhoz szokták hasonlítani, és párhuzamosan zajlott a magyarországi ún. rendszerváltással) a szerb diplomácia hatalmas sikereket tudott elérni a nemzetpolitika terén. (Az sem elhanyagolható, hogy Szerbia úgy tudta kieszközölni autonómiát a koszovói szerbség számára, hogy formálisan nem ismerte el Koszovó függetlenségét.) Ugyanis, a két megvalósult, és egy felkínált (de kizárólag a szerbek hibájából megvalósulatlanul maradt) megoldás olyan jogokat és hatásköröket tartalmaz, amelyekről a délvidéki, de vele együtt az erdélyi, felvidéki és kárpátaljai magyarság is csak álmodozhat. Az 1990-2014 közti magyar kormányok semmi hasonlót nem tudtak, de meg sem kísérelték elérni a Magyarország egykori területén élő őshonos magyar közösségek számára.

A 2013. október 27-i Székelyek Nagy Menetelése, a 2014. szeptember 18-ára kiírt skót, ugyanígy a 2014. november 9-re kitűzött katalán függetlenségi népszavazás (amelyet a spanyol hatóságok minden eszközzel igyekeznek meggátolni, de előbb-utóbb kénytelenek lesznek tiszteletben tartani a katalán nemzet akaratát) az Európa geopolitikai térképének az őshonos kisebbségi közösségek számára kedvezően történő átrendezésének lehetőségét hordozza magában.

Kívánatos volna, ha ebből a jelentősnek igérkező történelmi folyamatból az elszakított magyarság most nem maradna ki. Az, hogy az 1989-ben megkezdett, Jugoszlávia, Szovjetunió és Csehszlovákia szétesését is magában hordozó folyamatból kimaradtunk, szégyen. Immár huszonöt éve élünk a mesterségesen fenntartott, kiskorúsított állapotban, és mindeddig csak statiszták voltunk a sorsunk rendezésében – ennek köszönhetően minden elszakított területen a magyarság hatalmas mértékű fogyatkozását (mind az elvándorlás, mind a beolvadás, mind a negatív demográfiai mutatók terén), gazdasági kiszolgáltatottságot és kilátástalanságot lehet tapasztalni.

A délvidéki magyarok Jugoszlávia szétesése óta lojális állampolgárai voltak a szerb államnak. Eltűrtük a besorolásokat, a gazdasági válságot, a milosevicsi diktatúrát, a tömeges betelepítéseket a szülőföldünkre, a szűnni nem akaró magyarveréseket – holott mindegyik folyamat közvetlenül a létünket veszélyeztette. Sem a Jugoszlávia szétesését, sem a '99-es bombázást, sem Montenegró, sem Koszovó önállósulását nem használtunk fel a kérdésünk felnyitásához.

Most, amikor Szerbia az Európai Unióba igyekszik, nincs más kérésünk, minthogy minket is illessenek meg azok a jogok, amelyeket Szerbia már kieszközölt a határain kívül élő szerbség számára. Számunkra ez létkérdés. A szerb autonómiák mintájára felépített magyar autonómia egyben a két nemzet (egyetlen lehetséges) történelmi kompromisszumát is jelentené.

De a labda igazából a magyar kormány térfelén pattog. A magát nemzetinek valló Orbán-kormány által működtetett diplomácia számára itt az alkalom, hogy megmutassa, az általa hangoztatott jószomszédi viszonyt, párbeszédet és történelmi megbékélést szándékozik-e valós tartalommal megtölteni, vagy az egész csak színjáték, amelynek egyetlen célja, hogy Szerbia – ugyanúgy mint ahogyan már megtörtént Románia esetében – feltételek nélkül lépjen be az EU-ba.

Erdei Iván Márk
Szabadka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése