Oldalak

2014. március 11., kedd

Március 11.



Szilárd napja.
A magyar nyelvújítási alkotás a Konstatntin magyarítására, amely a latin constans szóból ered, a jelentése: állhatatos, szilárd.
1302 – Összeházasodott Romeó és Júlia William Shakespeare szerint.
1544 – Megszületett Torquato Tasso reneszánsz olasz költő, akinek legjelentősebb alkotásai a Rinaldo című költemény és nagy eposza: A megszabadított Jeruzsálem.
1556 – Peralta-ban (Aragónia, ma Spanyolország) megszületett József, később Szent József, a piarista rend alapítója.
1810 – Napóleon feleségül vette Mária Lujza porosz királynét, Ferenc császár leányát, de személyesen nem jelent meg a Bécsben.
1823 – Megszületett Pákh Albert író, szerkesztő, Petőfi körének és a Tízek Társaságának tagja. Egy ideig a költő lakótársa volt. Humoros zsánerképei tették népszerűvé.
1851 – Bemutatták Velencében Verdi Rigoletto című háromfelvonásos operáját, majd 1867-ben ugyanezen a napon Párizsban a Don Carlos című ötfelvonásos operáját.
1942 – Az első „deportáló vonat” elindult Párizsból Auschwitzba, a koncentrációs táborba.
1955 – Elhunyt Sir Alexander Fleming skót származású orvos és bakteriológus.
1991 – Szeles Mónika lett az első számú teniszezőnő a világon, ezzel befejeződött Steffi Graf 186 hétig tartó világelsősége.
1997 – II Erzsébet lovaggá ütötte Paul McCartney volt Beatles tagot.

270 éve, 1744. március 11-én a Sotheby's, a világ legnagyobb árverési cége Londonban megtartotta első aukcióját.

Samuel Baker londoni könyvkereskedő egy brit főrend könyvtárát árverezte el 1744 márciusában, valójában ezzel kezdte meg működését a Sotheby's, a világ egyik legrégebbi árverési cége. Korábban három svéd cég működött csak, és nem sokkal a Sotheby,s után, 1759-ben nyitott a Christie's, a későbbi nagy vetélytárs Londonban, majd New Yorkban.
A Sotheby's 1917-ben a Wellington Streeti első székhelyét a New Bond Streetre helyezte át, és mind a mai napig ez londoni központja. A cég 1955-ben nyitotta meg aukciós házát New Yorkban, majd 1964-ben megszerezte a legnagyobb aukciós házat a Parke-Bernetet, amivel a legnagyobb árverési céggé vált az Egyesült Államokban. Többszöri költözés után 1982-ben a York Avenue-n nyitották meg a házat.
Az alapítástól eltelt idő alatt egy londoni kocsma hátsó szobájában működő, egyszemélyes vállalkozásból a világ legnagyobb és legrangosabb árverési háza fejlődött ki. Baker 1744-ben 876 forintot kapott Sir John Stanley könyveiért. A könyvek között volt egy 1589-ből származó útinapló, amiért a vevő 14 shillinget fizetett. 249 évvel később ugyanennek a könyvnek egy másik példányáért a Sotheby's-nél már 10 600 fontot fizettek.
Az árverési csarnokot Baker unokatestvéréről, John Sothebyről nevezték el. A csarnokban 200 éven át főleg könyveket és kéziratokat árvereztek el. Az ötvenes években már a képzőművészeti alkotások kerültek az árverések középpontjába. 1983-ban a vállalkozást egy Alfred Taubman nevű ingatlankereskedő vásárolta fel.
A műkereskedelem az idők során a képző- és iparművészeti tárgyakon kívül kiterjedt az ékszerekre, kéziratokra, kottákra, történelmi ereklyékre, zászlókra, sőt már a borokra is. A cég 1973-ban jelent meg Ázsiában, első irodáját Hongkongban nyitotta meg. 2007-ben Moszkvában is irodát nyitottak.
A 2008 ősze ezt a piacot is megviselte, a műkereskedők fekete októbernek nevezték a válság legerősebb hónapját. 2012-ben az állami tulajdonban lévő pekingi Gehua vállalattal közösen létrehoztak egy vegyes vállalatot, amelynek 2013. évi beindításával a Sotheby's a Kína szárazföldi piacán való jelenlétét biztosította, és első árverése 37 millió dolláros bevétellel zárult.
Az eladási rekordot 2006-ban állították fel: a világ eddigi legdrágább eladott képe (nem aukción),
Jackson Pollock Nr. 5. című alkotása 140 millió dollárért (nagyjából 26 milliárd forint) talált gazdára. 2013 rekordév volt a Sotheby,s életében. Az aukciósház 5,2 milliárd dollárért adott el műkincseket. A cég eddigi legsikeresebb aukcióján New Yorkban 380 millió dollárért adtak el kortárs művészeti remekeket: Andy Warhol Silver Car Crash (Double Disaster) című művéért 105,4 millió dollárt fizettek, és 83 millió dollárt kelt el a Pink Star nevű páratlan rózsaszín gyémánt. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése