Oldalak

2014. március 27., csütörtök

Március 27.



Hajnalka napja.
XIX. századi névalkotás a hajnal közszóból. Ez a kicsinyítőképzős név egyben virágnév is.
1962 – Színházi Világnap.
1472 – Meghalt Janus Pannonius (eredeti nevén: Csezmiczei János) humanista, latin nyelven alkotó költő, a magyar világi líra első jelentős képviselője.
1676 – Megszületett Bor­si­ban II. Rákóczi Ferenc fejedelem, gróf Zrinyi Ilona fia.
1827 – Meghalt Ludwig von Beethoven német zeneszerző, zongoraművész.
1845 – Megszületett Wilhelm Konrad von Röntgen a röntgensugarak felfedezője.
1897 – Megszületett Gloria Swanson amerikai színésznő, producer, üzletasszony, aki az 1920-as években egyike volt a hollywoodi filmek első igézetet és luxust megjelenítő filmcsillagainak. 1950-ben a „Sunset Boulevard” főszerepében játszott.
1909 – Bánki Donát bejelentette szabadalmát a hydrokompresszorra.
1921 – IV. Károly volt magyar király Budapestre érkezett, hogy visszaszerezze a magyar trónt.
1968 – Meghalt vitatott repülőgép-szerencsétlenségben Jurij Gagarin az első űrhajós.
2002 – Meghalt Beverly Hillsen Billy Wilder lengyel származású amerikai Oscar-díjas rendező, író, producer. Ismertebb filmjei: Legénylakás – BAFTA-díj (1961) – Legjobb film, Oscar-díj (1961) – Legjobb rendező és Legjobb eredeti forgatókönyv; Van, aki forrón szereti; Sabrina – Golden Globe díj (1955) – Legjobb forgatókönyv; A 17-es fogolytábor; Alkony sugárút.


1999. március 27., szombat
* Éjjel a NATO mintegy 40 objektumot és települést támadott a JSZK területén.
* A szerémségi Buđanovci határában megtalálták egy F-117A típusú ügynevezett „fekete sas”, különleges technológiával kidolgozott lopakodó maradványait, amelyet a radarok is nehezen észlelnek. A jugoszláv sajtó jelentése szerint a jugoszláv hadsereg védelmi egységeinek sikerült első ízben lelőni a NATO-nak ezt a legkorszerűbb bombázóját.
* Az orosz törvényhozás alsóháza (a duma) élesen elítélte a Jugoszlávia elleni NATO-agressziót, de tartózkodott attól, hogy katonai jellegű lépésekre szólítsa fel a moszkvai vezetést.
* Olekszander Kuzmuk ukrán védelmi és Borisz Taraszjuk külügyminiszter Belgrádba érkezett, hogy Leonyid Kucsma ukrán államfő megbízásából megpróbáljon közvetíteni a kosovói válságban.
* Többezer polgár részvételével nagyszabású NATO-ellenes tüntetés volt Athénban.
* Moszkvában kezdett tárgyalásokat Michel Camdessus, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója.
* A Mont Blanc-alagútbeli katasztrófa kezdete után 72 órával  a francia és az olasz mentők 35 elszenesedett holttestet találtak. többségüket az alagút közepén kigyulladt és felrobbant gépkocsikban.
* A bánáti Káptalan faluban felrobbantották a katolikus templom egy részét.
(Az 1999. évi kronológia Bozóki Antal naplója alapján készült. Minden jog fenntartva.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése