Oldalak

2014. április 23., szerda

El akarták lopni Kossuth szabadkai mellszobrát - Folyamatosak a támadások a magyar szobrok ellen

szabadka-kossuthMegpróbálták ellopni Kossuth Lajos mellszobrát a Népkör Magyar Művelődési Központ homlokzatáról még nagypéntekre virradó éjszaka. A feltehetően színesfémtolvajok emellett a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség névtábláját is leszedték a falról.
Látszólag semmi sem hiányzik a Népkör homlokzatáról. Közelebb lépve azonban látszik, hogy nincs a helyén Kossuth Lajos mellszobra, és hiányzik a falról a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség névtáblája is. Nagypéntekre virradó éjjel próbálták ezeket ellopni ismeretlen tettesek. Bodrogi Hajnalka, a Népkör MMK titkára-rendezvényszervezője : „Egy közeli ismerősünk, egy szomszéd jelentette, hogy az ő udvarában megtalálták ezt a táblát. Csalódtak az ismeretlen tettesek, hiszen úgy nézett ki, mintha színesfémből lenne ez a tábla, dehát ez egy műanyag volt, amit rézszínűre festettek.”
A bronzból öntött, mintegy 40 centi magas 2008-ban felállított szobrot az épületben biztonságba helyezték. A mellszobrot védő üveget megrepesztették, de betörniük nem sikerült. „Azt is mondhatnánk tehát, hogy a lopási kísérlet szerencsésen végződött, hiszen megvan a tábla és a szobor is. Anyagi kár azonban keletkezett. A törésálló üveg cseréje néhány ezer dinárjába kerül a Népkörnek.” - írja a Pannon RTV.
Délvidéken és Szabadkán sem az első eset, hogy fémtolvajok a nemzeti nagyságaink mellszobrában vagy nemzeti emlékhelyeinkben keresnek alkalmi pénzszerzési lehetőséget. Mint emlékezetes tavaly októberben szintén Szabadkán ellopták az 1944/45-ös vérengzések emlékére állított Vergődő madár nevű szobrot. Az eset kapcsán Ivica Dačić belügyminiszter is ígéretet tett arra, hogy megtalálják a 400-500 kilós bronzszobrot köddé változtató tolvajokat, ám ezek csak üres ígéretek maradtak.
http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/2013/10/madar2.jpg
A szabadkai Kossuth-szobor eltulajdonításának kísérlete az idén azonos dátumra eső katolikus és pravoszláv húsvét idején történt, ez pedig szintén nem egyedi eset, hogy ünnepnapon próbálkoznak a tolvajok. Januárban ugyanis a pravoszláv karácsony ideje alatt Ada szűkebb központjából ellopták Bakos Kálmán és Halász József bronz mellszobrát is.

Szintén a tavalyi év magyar ellenes mellszoborlopásainak lajstromához tartozik a múlt év februárjában történt bűncselekmény, melynek során ismeretlen tettesek ellopták Mátyás király mellszobrát a kishegyesi iskola és a római katolikus templom közötti szoborparkból.
http://www.vajma.info/photo.php?cell=kep&ndx=14990&tbl=vajdasag
A sort még hosszan folytathatnánk, elég csak a csúrogi 44/45-ös magyar áldozatok emlékhelyére gondolni, ahol folyton letörik a glóriát és a Jézus fejét stilizáló darabokat az emlékműről. Bár a szabadkai Kossuth szobor most megúszta, azonban a Délvidéken szinte hagyománya van a Kossuth-szobrok meggyalázásának, így a két legismertebb, a szabadságharc vezéralakjának emléket állító alkotás sem úszta meg: Bácskossuthfalván festékkel öntötték le az ottani Kossuth-szobor talapzatát még 2009-ben, de ez a magyarellenes "hagyomány" ennél jóval korábbi, ugyanis a Magyarittabén máig megtalálható szobrot már 1918-ban "nemes egyszerűséggel" szíven lőtték.
delvideki-kossuth
Az előző esetekben mind az anyaországi külügy, mint pedig a legnagyobb helyi érdekvédelmi szervezetek és pártok is csak impotens módon, homlokráncolással oldották meg az ügyeket. Reméljük ebben az esetben ez másképp lesz...
Pannon RTV nyomán Sz. A.
Közzétette: Szerkesztő 2014. április 22. kedd, 16:29  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése