Oldalak

2014. április 26., szombat

(Más) napló 37.



Politikai irányváltás

            Koalíciós szerződés aláírására készül a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), illetve a Pásztor & fia politikai KFt.,[1] ahogyan újabban a pártot egyes politikai elemezők nevezik, a választásokon győztes (kormányalakító) Szerb Haladó Párttal (SNS).
            A két párt együttműködésre lépése alkalmából Végel László legutóbbi jegyzetében megállapítja, hogy „két jobbközép párt egymásra talált”. „Nem értem, miért rökönyödnek meg sokan a koalíció miatt” – kérdezi csodálkozva Végel írásában,[2] de nem foglal egyértelműen állást sem a koalíció mellett, sem ellene.
            Mindegyik párt azzal a párttal köt szövetséget, amelyikkel csak éppen jónak látja. Különösen, ha a hatalomban való részvételét/részesedését, politikai törekvéseit akarja biztosítani. Vannak politikai koalíciók, amikor hasonló eszmei elkötelezettségű pártok lépnek szövetségre, de szövetségek is, amelyeket olyan pártok kötnek, amelynek nem sok közük vagy egymás ideológiájához. Ilyen a politika.
            A magyar közvélemény felkészítése a VMSZ-nek a SNS-höz való közeledésre már egy ideje tart.[3] A VMSZ-nek ugyanis eddig a Demokrata Párt (DS) volt „a stratégiai partnere”. Vajdasági szinten ez a „partnerség” még tart. Hogy meddig, nem tudni.
Pásztor István, a VMSZ vezetője a Novi magazinnak adott interjújában azt magyarázta, hogy „a VMSZ az Európai Néppárt tagjaként a jobbközép táborhoz tartozik és ebben az értelemben kisebb a távolság pártja és az SNS között, mint a VMSZ és a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) vagy a Demokrata Párt között”.[4]
            A vajdasági magyarok azonban még élénken emlékeznek azokra az időkre, amikor a Szerb Radikális Párt (SRS) „a délvidéki magyarsággal szemben elnyomó és kirekesztő politikát gyakorolt. Szendvicseket ígértek és kitelepítéssel fenyegettek bennünket, a magyarokat eltávolították a közigazgatásból és az egyéb állami intézményekből, a volt Jugoszlávia harctereire vezényelték őket”.[5] Ennek a pártnak voltak vezető személyiségei a SNP mostani irányítói közül többen is. A VMSZ által felkínál együttműködés most kapóra jött nekik a párt szalonképesítése érdekében. 

Az új partnerek: Vučić és Pásztor

            Végel a koalíciót azzal magyarázza, hogy „a pártvezérek fátylat borítottak a rossz emlékű radikális múltra, mondván, hogy a haladók elitje megváltozott, minek következtében a két jobbközép párt egymásra talált”, mintha ez teljesen természetes lenne.
            Annak, hogy a pártvezérek feledtetni akarják velünk a megalázó múltat, bizonyára megvan a (pragmatikus) oka. Ez pedig abban kereshető, hogy „a VMSZ prioritásai bekerülnek a kormány programjába”.[6] Ezzel kapcsolatban még csak az a kérdés, hogy a VMSZ „átdolgozott választási programja”,[7] mennyiben egyezik meg a vajdasági magyarok érdekeivel? (Más dolog, hogy egy választási programot szabad-e a választások után „átdolgozni”/megváltoztatni, hiszen ez a választók kijátszását jelenti.)
Egyes elemzők felfigyeltek, hogy az öt államtitkári tisztség közül, amelyben a VMSZ érdekelt (az infrastruktúrával, az egészségüggyel, a szociálpolitikával, a mezőgazdasággal és a gazdasági kérdésekkel foglalkozó tárcák esetében) nincsen egy sem, amely legalább a négy alapvető nemzeti kisebbségi kérdés valamelyikével foglalkozna (kultúra, oktatás, tájékoztatás, hivatalos nyelv- és íráshasználat).
A Vajdaság Ma internetes portál kérdésére: Ön támogatná-e a VMSZ kormányzati szerepvállalását?, az 1575 látogató közül 50,2% válaszolt igennel, 49,8% pedig nemmel. [8] A magyar közvélemény, tehát, csaknem teljesen megoszlik ebben a kérdésben.
            Kétségeket ébreszt az is, hogy a két párt között majd csak „a kormányalakítás után határozzák meg az együttműködés bizonyos részleteit”,[9] vagyis miután az együttműködési szerződést már aláírták. Nem lesz akkor arra már késő?
A VMSZ képviselői – vélhetően már a koalíciós szerződés alapján – támogatták a SNP színeit képviselő Maja Gojković április 24-i megválasztását a Szerbiai Képviselőház élére, aki kimagasló tisztségviselője volt a magyar közösségben rossz emlékeket élesztő Szerb Radikális Pártnak. „Gojković nevét számos kétes üggyel társítja a közvélemény, amelyek azokból az időkből származnak, amikor Újvidék polgármesteri tisztségét töltötte be” – olvasható a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) közleményében.[10]
Vajon helyes döntés volt-e a VMSZ-nek a haladókkal való szövetkezése? Erre a kérdésre válaszolni csak a koalíciós szerződés teljes ismeretében lehetne. Ha annak nyilvánosságra hozatalára egyáltalán sor kerül. A végső válaszra azonban ki kell várni, hogy az új kormány hogyan viszonyul majd a vajdasági magyarok megoldatlan kérdéseinek rendezése iránt. A VMSZ újabb politikai irányváltását a magyar közvélemény ennek ismeretében fogja megítélni.

Újvidék, 2014. április 26.
Bozóki Antal


[1] Teofil Pančić: Pastor, sin i pastorčad [Pásztor, a fia és a mostohagyerekek]. Autonomija: http://www.autonomija.info/teofil-pancic-pastor-sin-i-pastorcad.html, 2014. április 21.
[2] Végel László: Két jobbközép párt egymásra talált. Családi Kör, 2014. április 24., 3. o. 
[3] A két párt 2014. április 17-én Újvidéken „aláírta a városi szintű megállapodást, amelynek értemében a VMSZ társul(t) a városi hatalmi koalícióhoz. Az erről szóló tudósításban azonban nem történik említés arról, hogy visszaállítják a városi buszokon a latin betűs feliratokat. hgy: A VMSZ és a SZHP közösen irányítja Újvidéket. Magyar Szó, 2014. április 18. 9.
[6] A VMSZ csak akkor lesz a parlamenti többség része, ha prioritásai bekerülnek a kormány programjába. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17014/A-VMSZ-csak-akkor-lesz-a-parlamenti-tobbseg-resze--ha-prioritasai-bekerulnek-a-kormany-programjaba.html
[7] Uo.
[9] Pásztor István: Megbízható koalíciós partner szeretnénk lenni. Tanjug. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17052/Pasztor-Istvan-Megbizhato-koalicios-partner-szeretnenk-lenni.html, 2014. április 22. [13:27]
[10] Lásd az 5-ös alatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése