Oldalak

2014. április 28., hétfő

(Más) napló 38.



Új köntös, régi politika

Április 19-én „új köntösben, új arculattal” jelent meg a Magyar Szó napilap, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) hivatalos lapja.
A bejelentett „új lap”, vagyis a „megújulás”, azonban csak formailag történt meg. Lényegi változást sajnos nem hozott.
Az április 18-i szám első oldalán is Pásztor István, a VMSZ elnöke látható (ezúttal Tomislav Nikolić szerb elnökkel együtt),[1] csakúgy, mint a húsvéti szám címoldalán (itt már egyedül).[2]  Az utóbbi, 13080 karakter (szóközzel) terjedelmű írás az ötödik oldalon folytatódik, kitöltve annak teljes terjedelmét. Pásztor igencsak elégedett lehet a lappal, mivel az írást két (három hasábos) színes fényképe illusztrálja.  
Az olvasók húsvéti köszöntésére, a lap első oldalán, már csak egy tányérnyi piros tojásról készül felvételre és a szokásos „minden kedves olvasónak kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk! feliratra futotta. De ki olvasta Pásztor túlságosan terjedelmesre sikerült, közhelyekkel telített magyarázkodását pártja „politikai szerepvállalásáról, az államra és a tartományra váró változásokról”? (Az írás 27 olvasónak tetszett, 23-nak nem. Érdekes lenne tudni, hogy kik azok az olvasók, akinek „tetszik”.)[3]
A Magyar Szó újságíróinak fel kellene végre fogni, hogy nem a külalak megváltoztatása jelenti az „új lap”-ot, a „megújulás”-t, hanem a tartalom: a lapnak a politikai befolyástól és irányítástól való megszabadulása és a szakma szabályaival összhangban való készítése. Azt, hogy a sajtó szerepe nem a hatalom kiszolgálása, hanem annak ellenőrzése. Ennek előfeltétele persze a főszerkesztő menesztése lenne.
 Egyébként még az új köntös sem hozott túl sok örömet az olvasóknak, mivel a lap kisebb és másfajta betűkkel készül, mint korábban, ami miatt nehezen olvasható, a képaláírások pedig még annyira sem. Ezen is bizony változtatni kell.

„Füstbe ment terv”?
Újvidéken 2014. április 24-én , a Wekerle Vállalkozói Kör találkozóján bemutatták „a kis- és középvállalkozások fejlesztését támogató magyarországi Wekerle-tervhez kapcsolódó délvidéki tervet, a vajdasági magyarság gazdasági és térségfejlesztési programját”. A rendezvényen „a vállalkozók is elmondhatták elképzeléseiket, észrevételeiket, amelyek még beépíthetők a majdan elkészülő operatív programba”.(Erre azonban már az egyik borászattal való „ismerkedés” keretében került sor.)
            – Három körzet, Észak-Bácska, Észak- és Közép-Bánát területére vonatkozik a fejlesztési stratégia, ahol a tömbmagyarság él. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárják a szórványmagyarságot, fölkerülnek a térképre a nyugat-bácskai és a dél-bánáti magyarlakta települések, még a szerémségi Maradék is. Ezenkívül három községet, Óbecsét, Szenttamást és Temerint is felöleli a gazdaságfejlesztési stratégia, mivel mindháromnak fejlett a mezőgazdasága – olvasható a bemutatóról készült tudósításban.[4]
            – Öt stratégiai célt fogalmaz meg a gazdaságfejlesztési terv. Ezek: a magas hozzáadott értékű élelmiszer termelés megszervezése; a kedvező természeti adottságokra és kultúrtörténeti értékekre hagyatkozó turizmus és a hozzá kapcsolódó gazdaság fejlesztése; szakképzésen alapuló innovációorientált termelés, azaz a tudásalapú vállalkozások kialakítása; a piacvesztés megakadályozása a természeti erőforrások megőrzése mellett; a vajdasági magyarság elvándorlásának a megakadályozása – olvasható az említet tudósításban.[5]
            Mindez nagyon szép és terv készítői csak dicséretet érdemelnek. Az egész dolognak azonban az a szépséghibája, hogy a terv alapján készül „majd” el az „operatív program”. Dr. Nagy Imrével, a stratégia terv elkészítőjével készült interjúból az is kiderül ki, hogy a terv megvalósítása „már nemcsak rajta áll”. „Ha van pénz a fejlesztésekre, akkor a felfektettek nyilván megvalósulnak” – nyilatkozta az egyetemi tanár.[6]   
            Nos, s ehhez nem kell közgazdásznak lenni, mindannyian tudjuk, hogy Szerbiába pénz a fejlesztésekre bizony nincsen. Maradnak az Európai Uniós pályázati lehetőségek, vagyis az IPA – Előcsatlakozási támogatási eszközök, amelyekre magyarországi partnerekkel közösen lehetne jelentkezni. Ezt kellene valaki(k)nek megszervezni. Ha akadna ilyen személy vagy szervezet. Miért ne lenne éppen a Wekerle Vállalkozói Kör ennek a hordozója?
            A szövegben megbújik azonban egy mondat, ami további kétségeket ébreszt: „Befejezés előtt áll a vajdasági magyarság gazdasági és térségfejlesztési programja is, elkészítését a Vajdasági Magyar Szövetség vállalta fel”.
Ezek kétségek pedig a következők: Milyen programot és kinek a programját mutatták is be akkor Újvidéken? Elkészült a vajdasági magyarság gazdasági és térségfejlesztő terve vagy nem? Egy program lesz vagy kettő? A Wekerle Vállalkozói Kör is a VMSZ irányítása alá került? Nem ártana ezeket a kérdéseket mielőbb tisztázni, mert félő, hogy ez az egyébként jó elgondolás is csak „füstbe ment terv” lesz.   
Amennyiben a VMSZ készíti el végül a programot, és nem egy független intézmény vagy szervezet, fennáll annak a veszélye, hogy ebben a párt- és nem a tudományos szempontok érvényesülnek, hogy annak megvalósításában csak a párttagok vehetnek részt, előnyeit csak a „Pásztor & fia politikai KFt”-hez[7] tartozók élvezhetik.   

Újvidék, 2014. április 28.
Bozóki Antal


[1] P. E.: Kormányalakításról az elnöki palotában. Magyar Szó, 2014. április 18., 1. és 4. o.
[2] Virág Árpád: Bárkivel fel tudjuk venni a versenyt. Magyar Szó, 2014. április 19., 1. és 5. o.
[4] S. A.: vállalkozóként fennmaradni, és magyarként itt maradni. Magyar Szó, 2014. április 23., 5. o.
[5] Uo.
[6] Sáfrány Attila: Jó szervezés és pénz kérdése. Magyar Szó, 2014. április 26. 6. o.
[7] Teofil Pančić: Pastor, sin i pastorčad [Pásztor, a fia és a mostohagyerekek]. Autonomija: http://www.autonomija.info/teofil-pancic-pastor-sin-i-pastorcad.html, 2014. április 21.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése