Oldalak

2014. április 24., csütörtök

Vajdaság új statútuma tisztázza és egyben csorbítja is a jogköröket – A délvidéki címer is vérbeli szerb szimbólumra változhat

E-mail Nyomtatás PDF
A tartomány új statútuma, amelyet néhány hónappal azt követően hoztak nyilvánosságra, hogy a szerbiai alkotmánybíróság a tavalyi év végén elvitatta a legfelsőbb szintű aktus legnagyobb részének törvényszerűségét, megnyitotta azt a kérdést is, hogy mindez vajon hogyan fog tükröződni a Szerbiához tartozó multietnikus tartomány autonómiájának vonatkozásában. Miközben a nyilvánosság jelentős része a dokumentumban a köztársasági hatalom azon törekvését látja, hogy teljes ellenőrzése alá vonja Vajdaságot, a Szerb Haladó Pártból – a leköszönő és a megalakuló kormány vezető pártjából – azt üzenik, hogy az egésznek az a lényege, hogy végre rendet teremtsenek az országban és megteremtsék az állam egységes jogi alapjait.
A javasolt tervezet értelmében, amennyiben elfogadja a tartományi képviselőház és a köztársasági parlament is, Vajdaságban az elkövetkezőkben nem kormány, hanem a Végrehajtó Tanács tölti be a végrehajtó hatalom szerepét, továbbá Újvidék sem lesz többé tartományi főváros, hanem sokkal prózaiabb elnevezést, a tartomány adminisztratív központja titulust kapja. Az sem kizárt, hogy megváltoznak a tartomány szimbólumai, s a meglévő címer helyett, amely a Vajdaságot alkotó Szerémséget, Bánságot és Bácskát jelképezi, egy olyan megoldás kerül elfogadásra, amelyen – egyebek között – a szerb egységre utaló szimbólum, a négy csiholó jele is szerepel majd.
Aleksandar Popov, az újvidéki Regionalizmus Központ munkatársa úgy véli, az új statútum tervezetét kidolgozó munkacsoport keményebb volt, mint maga az alkotmánybíróság, amely a statútum egyes részeit alkotmányellenessé nyilvánította. Az egésznek a célja az, mondja Popov, hogy Vajdaságot a leendő köztársasági kormány teljes körű felügyelete alá helyezzék.
Ezt támasztja alá az újvidéki polgármester, az SNS soraiból kikerült Miloš Vučević kijelentése is, miszerint a párt a városon belüli koalíciós partnereinek fel fogja kínálni a városi kormány rekonstrukcióját és a hatáskörök újraelosztását. Amennyiben erre nem kerül sor, Vučević nem tartja kizártnak egy újabb koalíció létrejöttét vagy az önkormányzati választások kiírását sem.
“Az a szituáció, amelyben az új statútum felváltaná a jelenlegit, amelynek elfogadása a 2006-os alkotmány után három évvel oly sok súrlódást váltott ki a szerbiai politikai élet résztvevői körében (a dokumentumot csak a Vajdaság illetékességére vonatkozó rész módosítása után fogadták el a parlamentben), a tartományi adminisztráció számára csak látszatilletékességeket hagyna”, véli Duško Radosavljević politológus. Mindez a tartomány autonómiájának, mint polgári és multikulturális koncepciónak a felszámolása irányába halad, mondja Radosavljević.
Azokat a feltételezéseket, miszerint az új statútum tervezet jelentős mértékben korlátozza Vajdaság autonómiáját és a tartomány működését, a Szerb Haladó Párt, amelynek tagja a dokumentumot kidolgozó munkacsoport elnöke is, kategorikusan elveti. Maja Gojković, a haladók elnökségi tagja úgy magyarázza, az új tervezettel azt érik el, hogy Vajdaság hatásköreit kiegyenlítik az Alkotmány által előirányzott hatáskörökkel, ami – az Alkotmánybíróság döntése után – jelen esetben nincs meg.
„Ha megengedhetnék maguknak, akkor egy tollvonással eltörölnék Vajdaság mindenféle önrendelkezését és a teljes intézményrendszerét. Azonban az Európai Unió miatt ezt nem merik megtenni. Az Alkotmánybíróság döntése csupán ürügy volt az átszervezésre. Figyeljük meg, hogy egy olyan Szerbiában élünk, ahol még a megszerzett kisebbségi jogok is csorbulhatnak egyik napról a másikra. Lásd, a nemzeti tanácsokról szóló törvény durva megnyirbálását. Nem elég, hogy hatásköröket vonnak meg az amúgy is kibelezett vajdasági képviselőháztól, hanem még a szimbólumokat is átírják. Természetesen, nekünk, magyaroknak ez nem kedvez. Ezek után kétséges, hogy a másik magyar párt országos hatalomban történő szerepvállalása kirakatbábú poszton kívül mit hozhat. A centralizációt képviselő haladók és szocialisták hivatkozási alapját a szerbiai alkotmány jelenti. És való igaz, azon kell módosítani, ha azt szeretnénk, hogy a délvidéki régió visszanyerje régi fényét, és a nemzetiségi jogok a gyakorlatban is bővüljenek.”, nyilatkozta László Bálint, a Magyar Remény Mozgalom (MRM) elnöke.
SZER nyomán T. T.
2014. április 08. kedd, 22:05 Szerkesztő  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése