Oldalak

2014. május 22., csütörtök

Diszkrimináció: a szerbiai gyász miatt egyes kábeltévé-szolgáltatók lekapcsolták a magyar és a horvát csatornákat (is)

va cenzura01A háromnapos gyász miatt a szerbiai közszolgálati és kereskedelmi televíziós csatornák, beleértve a regionális és helyi tévéket is, nem sugározhatnak ún. szórakoztató tartalmakat, csak hírműsorokat vagy pl. riportokat egyes politikusok hőstetteiről az árvízsújtotta településeken, továbbá parlamenti közvetítéseket, klasszikus zenei koncerteket és különböző búval bélelt, nézhetetlen programokat. Ez még talán úgy-ahogy érthető (bár egészen biztos, hogy Szerbia nagy része ilyenkor az internethez nyúl, onnan bömbölteti a zenét vagy humoros és egyéb tartalmak mellett kapcsolódik ki).
A köztársasági műsorszórási ügynökség azt javasolta (tehát nem rendelte el, nem parancsolta meg) a kábeltévé-szolgáltatóknak, hogy a gyász végéig kapcsolják le az olyan laza külföldi csatornákat, mint amilyen pl. a Fox, az MTV, a 24 Kitchen stb.
A haladó hatalomnak való benyalás szellemében ezt szinte minden szolgáltató megtette, noha - mint említettem - erre senki sem kötelezte őket.
A közösségi oldalakon rengetegen hevesen tiltakoztak és bírálták ezt a magatartást, kiemelve, hogy mindenkinek a magánügye, hogyan gyászol (vagy nem gyászol) a saját otthonában. Ráadásul a kábeltévé szolgáltatási díja ugyebár sehol sem alacsony. A szolgáltatók képesek voltak lekapcsolni még az olyan csatornákat is, mint pl. a HBO, amelyekért több helyen külön kell fizetni.
Ami Szabadkán történt, az egyenesen vérlázító, és kimeríti a nemzeti alapú diszkrimináció fogalmát. A helyi kábeltévé-szolgáltató ugyanis az M1 kivételével, lekapcsolta a többi magyar csatornát (M2, TV2, RTL Klub, Duna TV). Ez esetben mindegy, hogy mit gondolunk ezeknek a csatornáknak a színvonaláról. Mindenesetre jó lenne tudni, mióta számít szórakoztató csatornának pl. a Duna TV vagy akár az M2.
A horvát nemzeti közösséget is diszkriminálta a szabadkai kábeltévé-szolgáltató. A horvát RTL mellett ugyanis volt képe lekapcsolni a horvát közszolgálati tévécsatornát is.
Tehát a horvátokkal együtt nyugodtan gyászolhatunk, de nemcsak három napig, hanem akár évekig is, hiszen aligha kérdéses, hogy az árvízkárok szanálásának költségeit többnyire a délvidékiek nyögik majd (akiktől most ideiglenesen megvonták a jogot, hogy a saját nyelvükön tájékozódhassanak).
K. P. 
Közzétette: Szerkesztő 2. 2014. május 22. [17:00]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése