Oldalak

2014. május 24., szombat

Elfogadták a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítását

Októberben nemzeti tanácsi választások

 

Elfogadták a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítását
A szerbiai parlament ma (május 23-án – B. A.) elfogadta a kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény módosításait, amelynek értelmében a nemzeti tanácsi választások is ezentúl a Köztársasági Választási Bizottság illetékességébe tartoznak.
A nemzeti tanácsi választásokat idén októberben tartják, a képviselők megbízatása négy évre szól. A nemzeti tanácsok első ülésükön, a megalakulást követő tíz napon belül, kötelesek meghozni az alapszabályt.
A nemzeti tanácsokat ezentúl a nemzeti tanácsok regiszterében tartják nyilván, amelyet az emberi és kisebbségi jogokkal megbízott minisztérium vezet.
A törvény módosítása azt is előirányozza, hogy az adott nemzeti tanácsot feloszlatása esetén törlik a regiszterből. A kisebbségi nemzeti tanácsok feloszlatása esetén a testület megbízatása megszűnik, a feloszlatást követően alakuló tanács megbízatása pedig addig tart, ameddig a feloszlatott tanácsé tartott volna.
A minisztérium feloszlathatja a nemzeti tanácsokat, amennyiben a választások végeredményének közzététele után 30 nappal nem alakulnak meg, ha valamilyen okból leáll a választási folyamat, ha a nemzeti tanács hat hónapon keresztül egyszer sem tart ülést, ha megalakulását követő 30 napon belül nem választja meg az elnökét, vagy ha a tagok száma kevesebb, mint felére csökken.
A módosításra azért volt szükség, mert januárban alkotmányellenesnek nyilvánították az említett törvény néhány pontját.
A pénteki parlamenti döntéssel egyértelművé vált, hogy a nemzeti tanácsok a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiájának eszközeiként működnek. (Beta)


http://www.vajma.info/cikk/szerbia/20531/Elfogadtak-a-nemzeti-tanacsokrol-szolo-torveny-modositasat.html
2014. május 23. [19:25]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése