Oldalak

2014. május 11., vasárnap

Elkábították és kirabolták



(Elvitték mindennek a javát!)

Így foglalta össze kirablásának történetét az egyedül élő Fülöp József, akit éjjel látogattak és leptek meg a tolvajok. Az utca felőli téglafalon át érkeztek és kifeszítették az előszoba ajtaját, amelyet egy régi fajta kapocs rögzített belülről. A 81 éves csantavéri öregembert elkábították, majd pedig kipakolták a mélyhűtőjéből a fagyasztott élelmet és alaposan megvámolták az ágyneműjét.
 – Tizenegy órakor még nem aludtam, néztem az órát, akkor voltam kint az udvaron. Fél 5 tájban ébredtem fel és valamilyen furcsa, nehéz szagot, bűzt éreztem. Meg azt, hogy nagyon hideg van a szobában – mondta. – Megpróbáltam fölülni az ágyban, de visszaestem. Nyilván a kábultság miatt. Amikor megint észhez tértem, kitámolyogtam az ajtóig, és láttam, hogy tárva-nyitva áll, ugyanúgy, mint az utcai szobának az ablaka. Akkor már tudtam, hogy betörők jártak nálam az éjjel. Alig hagytak takarót: eltűnt két nagy és két kisebb tollpárnám, az egyik paplanom, a dunyhám és két ágytakaróm. Ezeket a nyitott ablakon keresztül adogatták ki az utcára. (Sajnálok minden egyes darabot, mert az ágyneműbe még a megboldogult feleségem gyűjtötte és válogatta a tollat.) Szétnéztem, hogy mi hiányzik még. Akkor vettem észre, hogy a hűtőládámat szinte teljesen kirámolták. Volt benne legalább 40 kiló fagyasztott hús bekészítve és több edényben készétel is. A lányomék hozták, mert ők látnak el élelemmel. Disznót is vágtak, baromfit is neveltek, a részemre külön kiporciózva csomagolták a húst. (Amikor jól érzem magam, szoktam főzni.) Két 25 méteres kábel is eltűnt és összeszedték a házban talált tartalékkulcsokat. Volt még 10 kiló krumpli, azt is elvitték. Meg a mosóport, a pénztárcámban lévő 1000 dinárt és két doboz cigarettát. Azonnal szóltam a Horgoson élő lányoméknak, hogy jöjjenek, mert baj van, ők pedig értesítették az itteni rendőrséget.

Az idős ember elmondása szerint egy rendőr érkezett ki a helyszínre. Megállt csak az udvarban, a bejárati ajtó irányában, a lakásba be sem ment. Szerbül beszélgetett a családdal, kicsit törte a magyart is, amikor a házigazdához fordult. Feljegyezte az eltulajdonított tárgyakat és elment. Nyilván úgy ítélte meg, hogy helyszínelésre nincsen szükség, mert nem hívta ki a szabadkai kollégáit.

Fülöp József elkeseredetten összegezte a történteket:
– Elvitték mindennek a javát – az élelemnek is meg az ágyneműnek is. Így lehet ezt legrövidebben megfogalmazni. Az én számomra nagy csapás ez, mert még nyugdíjam sincs. Van 3 hold földem, azt bérbe adtam, hogy legalább a télirevaló tűzifát meg a gyógyszereket meg tudjam vásárolni, hogy ne szoruljak mindenben a gyerekekre. Mostanában sokat betegeskedem, nemrég jöttem haza a kéthetes kórházi kezelésről. Tönkrementek az idegeim, fájnak a lábaim, legutóbb meg súlyos vérszegénységet állapítottak meg. Ezért már a napokban újra be kell feküdnöm. Nem hiányzik már nekem ez a betörőktől való rettegés, aggódás meg az éjszakai álmatlankodás, fülelés, leselkedés. A zárakat most lecseréltettem – az ellopott pótkulcsok miatt szükségesnek láttuk –, de továbbra sem alszom nyugodtan. Ha pedig kórházba kell mennem, nem hagyhatom ezt a kis szegénységemet őrizetlenül. Majd keresek valakit, aki itt alszik és ügyel a házra. Arról pedig, hogy esetleg megtalálják az elkövetőket és megtérítik az okozott kárt, én már le is mondtam. Úgy számoltuk, de csak nagyjából, hogy 80-90 ezer dinár értékben vittek el élelmet meg holmit. Erre most már keresztet vethetek…

Szabó Angéla

A képen: Fülöp József

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése