Oldalak

2014. május 18., vasárnap

(Más) napló 39.


„LEGALÁBB ELNÉZÉST KELLENE KÉRNI”!
MNT tanulságok

1.
            A 2010. június 6-i választások után 2010. július 2-án tartotta meg alakuló ülését a Magyar Nemzeti Tanács (MNT). Alig másfél hónap múlva lejár tehát a Korhecz Tamás vezette MNT mandátuma. (Már most nyilvánvaló azonban, hogy a választás ezúttal sem lesz a rendes határidőben megtartva, mivel a hatalom az „új szabályozás” alapján – a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény módosítása miatt – csak októberre tervezi azokat.)[1]
            A testület 2014. május 15-i 42. rendes ülésén mégis „az első napirendi pontban szereplő jegyzőkönyv elfogadása után elfogadta a Magyar Nemzeti Tanács szerveiben levő munkahelyek szabályozásáról szóló határozat módosításának határozatát. Mint azt Várkonyi Zsolt, az MNT Közigazgatási Hivatalának elnöke megjegyezte, a tanács bővülő munkafeladatai (ösztöndíjprogram, közbeszerzés stb.) miatt szükség mutatkozik a jelenlegi 25 főről 29 főre emelni az MNT által foglalkoztattak számát”.[2]
– A tanács új feladatokat kap, ezért egyes területeken szükség mutatkozik új hivatalnoki munkahelyek létrehozatalára – mondta Várkonyi.[3]
Az azonnali kérdések napirendi pontjában Vass Tibor arra várt választ, hogy Zsoldos Ferenc, az MNT alelnökeként milyen munkaviszonyban dolgozik az MNT-nek, és hány fizetést vesz fel.[4]
A négyévi munka alatt sok bírálat érte a testület elnökét, de a döntő többségében a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) küldötteiből álló testület – botrányoktól sem mentes – munkáját is.
Az MNT az elmúlt 47 hónap alatt 42 ülést tartott, vagyis még egyet sem havonta. A szerb alkotmánybíróság a 2014. január 16-i határozatával számos hatáskörtől fosztotta mega a nemzeti tanácsokat. Várkonyi most mégis – a „tanács bővülő munkafeladataira” hivatkozva – a meglévő 25 hivatalnok mellé négy újabb felvételét javasolja.
Az ülésen szóba került az is, hogy Zsoldos Ferenc, a testület alelnöke, aki – az MNT honlapján olvasható életrajza szerint – „többek között az Adaptatio-D Kft. ügyvezetője is”,[5] fizetést vesz fel az MNT-ben. Nem tisztázódott viszont, hogy milyen alapon. Mint ahogy az sem, hogy Korhecz Tamás elnök, aki több egyetemen is „magán-”, illetve „vendégtanár”,[6] és Beretka Katinka, a hivatalos nyelvhasználattal megbízott tanácsos, aki „az MNT Közigazgatási Hivatala mellett, az újvidéki Dr. Lazar Vrkatić Jogi és Üzleti Tanulmányok Karán tanársegéd alkotmány-, közigazgatás- és közigazgatási eljárás jogból”,[7] hány helyen vesz fel fizetést?
Indokolt-e egyáltalán a mandátumának végéhez közeledő MNT személyzetének növelése, anélkül, hogy ez eddigi munkával elszámolt volna? Vagy talán azért kell növelni az egyébként is már szükségtelenül felduzzasztott hivatalnoki apparátust, hogy egyesek munkaidőben tezgázhassanak? Mennyibe kerülnek az adófizetőknek havonta az MNT tisztviselői? A létszámnövelésre szánt pénzt fontosabb dolgokra költhetné az MNT!

2.
Június 5-e és 7-e között, az „Elite-Palić” Kisvendéglőben, megszervezi „hagyományos jogi tanácskozását” az MNT, „amely az idén első ízben tudományos jelzőt kap, azáltal, hogy az Union Egyetem kötelékébe tartozó  (a már említett – B. A.) Dr. Lazar Vrkatić Jogi és Üzleti Tanulmányok Kara bekapcsolódott szervezésbe.
Érdemes legalább két szempontból is, foglalkozni az eseménnyel.
Az első a tanácskozás témája, a „Területi és nem területi autonómia”, amely keretében – külföldi és szerbiai részvevőkkel, előadások, (a Pásztor IstvánDr. Korhecz Tamás!) „kerekasztal-beszélgetés” által, valamint „borkóstoló” közben – megvitatásra kerülnek az „autonómia a nemzetközi és összehasonlító jogban”, valamint az „autonómia a szerbiai jogrendszerben” c. témák.
A program szerint, a tanácskozáson a következő konkrét témákról lesz szó: Dr. Gál Kinga: Autonómia modellek az EU-ban; Dr. Törő Csaba: A Krimi Autonóm Köztársaságról; Dr. Trócsányi László: Belgium föderatív berendezkedése és a Németajkú Közösség törekvései; Eplényi Kata: A frízek és számik autonómiája; mgr. Deli Andor: Vajdaság AT hatáskörei; Dr. Kántor Zoltán: Nemzetpolitika és a tudomány a politika határán; Dr. Vízi Balázs: Az önrendelkezés elve és az autonómia a nemzetközi jogban; Dr. Petar Teofilović: Az autonómia tartalma Szerbiai alkotmányában; Dr Korhecz Tamás: A nemzeti tanácsok az alkotmánybíróság döntése előtt és után, valamint Bereteka Katinka: Tartományi autonómia az új vajdasági Statútum elfogadását követően. 
Senkinek persze kifogása nem lehet az ellen, hogy az MNT tudományos tanácskozás(oka)t tartson, sőt az ilyen tanácskozások szükségesek is. Ezeknek azonban, a testület szerepéből kiindulva, elsősorban a vajdasági magyarság helyzetével és megoldatlan problémáival kellene foglalkozni. Ez elősegítené a helyzet tudományos megvilágítását és a problémák gyakorlati megoldásának útját. A tervezett tanácskozáson azonban az MNT mintha szándékosan kerülné az ilyen jellegű témákat.
Az egyetlen, a vajdasági magyarságot érdeklő előadás talán Korhecz témája. Álláspontjai viszont már ismertek, hiszen tagja volt annak a munkacsoportnak, amelyik kidolgozta a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló, elfogadás előtt lévő törvénymódosítási javaslatot.[8] Miért nem erről a törvényjavaslatról tart tanácskozást, illetve szervezett vitát az MNT, a vajdasági magyar pártok, civil szervezetek és értelmiségiek részvételével? 
A másik dolog, ami a tanácskozás anyagának olvasásakor feltűnik, hogy a szervezésbe bekapcsolódott „az Union Egyetem kötelékébe tartozó Dr. Lazar Vrkatić Jogi és Üzleti Tanulmányok Kara”. Természetesen hasznos, hogy az MNT munkájába bekapcsolja az egyetemi karokat is. Csak éppen árnyékot vet az eseményre, hogy ugyanarról a karról van szó, amelyhez Korhecz Tamás és Beretka Katinka is kötődik.

3.
Rácz Szabó László, az MNT tagja, 2014. március 31-én kérdést intézett az MNT Közigazgatási Hivatalához, amelyben kifejti: „miután bebizonyosodott, hogy alkotmányellenesen kikényszerítette, kikényszerítették a többségi magyar iskolákra az akaratukat az igazgatóválasztások, egyéb személyi kérdések alkalmával, mint jogász professzor, nem gondolja-e, hogy legalább elnézést kellene kérni azoktól, akinek valóban igazuk volt, akik jogait csorbították, akiket meghurcolt, akinek kárt okozott?”
A tanácsnok levelében elmondja, hogy „az MNT olyan értelmetlen dolgokra hivatkozva, hogy a 3:2 arányú támogatás nem elég meggyőző egy igazgató megválasztásához, a tantestület 37:2 arányú támogatása ellenében megakadályozta, hogy az iskola igazi jelöltje lehessen az igazgató. Ön, mint az MNT elnöke, bírósági eljárást kezdeményezett – amikor jogtudós lévén – pontosan ismeri az alkotmány és a vonatkozó jogszabályokat. Pontosan tudta azt is, hogy ezzel meghurcol egy embert, anyagi és komoly erkölcsi kért okoz”.
– Az Önök kezdeményezése, valamint a bíróság határozata alkotmányellenesnek bizonyult, Úgy gondolom, hogy illene ezt elismerni és megtenni a szükséges erkölcsi és egyéb méltányossági lépéseket – fejezi be levelét Rácz Szabó.[9] (Az MNT elnöke a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatójának 2010. évi megválasztásakor is egy olyan személyt támogatott, akinek a képzettségi és magyar nyelvtudási szintje is alacsonyabb volt, mint a másik pályázóé.[10] Kárt szenvedtek a közvetlenül érintettek, de a tanulók és a közösség is.)
A tanácsnoki kérdés(ek)ről azonban még csak szó sem esik a Vajdaság Ma internetes hírpotál[11] és a Magyar Szótudósítójának az ülésről készült írásában. [12]  Ez is a vajdasági magyar sajtó jelenlegi állapotát tükrözi.
A levéllel – és a történtekkel – kapcsolatban kérdéses, hogy akkor most Korhecz valójában mennyire is ismeri alkotmányt? Tudatában volt-e elnöki tevékenysége következményeinek? Ha igen, akkor azért, ha pedig nem, akkor viszont azért kellene, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjen és levonja az ezzel járó személyes következményeket.  

Újvidék, 2014. május 18.
Bozóki Antal

[1] MTI: Módosítják a nemzeti tanácsokról szóló törvényt. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17149/Modositjak-a-nemzeti-tanacsokrol-szolo-torvenyt.html, 2014. május 13. [13:51]
[2] dió: Munkahelyek, díjak. Magyar Szó, 2014. május 16., 1. és 4. o., valamint  http://www.magyarszo.com/hu/2340/kozelet/111503/Munkahelyek-d%C3%ADjak.htm
2014. május 16., 11:48 >> 2014. május 16., 18:57
[3] Uo.
[4] Uo.
[8] Lád a Milyen irányba c. (2013. július 28-i) írásom. Civitas Europica Centralis (CEC): Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. július 27. [11:39] és Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf., 174. szám, 2013. július 29.
[9] Legalább elnézést kellene kérni. http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/MNT, 2014. május 16. [14:38]
[10] Ternovácz István: Tud-e magyarul a magyarcsernyei igazgató? http://www.vajma.info/cikk/tukor/3547/Tud-e-magyarul-a-magyarcsernyei-iskolaigazgato.html, 2010. augusztus 25. [10:01] Lásd még: Bozóki Antal: Zentai csata. Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, VIII. évf. 164. szám, 2010. augusztus 10., és Marjanov Erzsébet: Rontó B. Judit igazsága. http://bozokiantal.blogspot.com/2011/12/ronto-b-judit-igazsaga.html, 2011. december 9.

[11] Basity Gréta: Díjat kapnak a családbarát önkormányzatok és a nagycsaládosok. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17167/Dijat-kapnak-a-csaladbarat-onkormanyzatok-es-a-nagycsaladosok.html, 2014. május 15. [19:18]

[12] dió: Magyar Szó, 2014. május 16., 1. és 4. o., valamint  http://www.magyarszo.com/hu/2340/kozelet/111503/Munkahelyek-d%C3%ADjak.htm
2014. május 16., 11:48 >> 2014. május 16., 18:57

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése