Oldalak

2014. május 29., csütörtök

Több ezer euróval távoztak a betörők



A csantavéri Sinkovics házaspárt még tavaly szeptember 28-án rabolták ki, az idő alatt, amíg ők délelőtt a templomban, a szentmisén tartózkodtak. Az ismeretlen elkövetők nem mindennapi zsákmánnyal távoztak az Ady Endre utcából. A feltört lakásból 4 000 eurót és 200 000 forintot tulajdonítottak el, tetézve ezt a meglelt családi arany ékszerrel.
Az eset óta kereken 8 hónap telt el, a tolvajoknak azonban mindeddig nem sikerült a nyomára bukkanni. Pedig Jolán néninek és Károly bácsinak még ötletadó felbujtóként szerepelő, saját gyanúsítottja is volt az ügyben, egy olyan idősebb nő személyében, aki rendszeresen bejárt az otthonukba, és akinek arról is tudomása volt, hogy éppen a betörés napját megelőző este kapott kézhez a házaspár egy nagyobb összegű készpénzt. Az illetőt meg is nevezték, a rendőrség azonban – tudomásuk szerint – nem idézte be kihallgatásra.

– Eltelt néhány nap a betörés után, mire megfejtettem, hogy milyen irányból érkezhettek a tolvajok – idézi fel a történteket Sinkovics Károly. – A hátsó udvar felől, az egykori sertéshizlaló épületén keresztül, egy kisméretű ablakon át jutottak be a telkünkre. Úgy vettem észre, hogy a helyiségben áll egy használaton kívüli, régi kocsi, aminek a tetején a mennyezetről lehulló, apró szalmatörmeléket találtam. Ahogy haladtak befelé, beléptek a műhelybe (sosem zártam az ajtaját), onnan kihoztak egy feszítővasat, és azzal könnyűszerrel kinyitották az előszobánk fémvázas bejárati ajtaját. (A feszítővasat bent is hagyták, a kisszekrényhez támasztották.) Az előszoba két udvari fala üvegablakokból áll, azt szinte bárhol betörhették volna, az elkövetők azonban nem akartak üvegcsörömpöléssel járó zajt csapni, így inkább egyetlen reccsenéssel kifeszítették az ajtózárat, és máris bent voltak a lakásban. A szomszédok semmit nem hallottak, semmit nem vettek észre. Márpedig az elkövetők akár hosszabb ideig is a portánkon tartózkodhattak, mert az ól tetején egy cserepet elmozdítottak – kb. 2 centiméternyire felhúzták –, és onnan figyelték, hogy mikor távozunk itthonról. Arról a kispadlásról remekül ráláttak a kapura meg a bejárati ajtóra egyaránt. Magam is kipróbáltam.

– Amikor hazaértünk a templomból, nyitva volt az ajtó, bent pedig óriási rendetlenség fogadott bennünket – veszi át a szót Jolán néni, a feleség. – A lakásban található összes szekrényt átkutatták, és belőlük mindent kirángattak. A ruháink, a holmink, mindenünk a padlón, a szőnyegen hevert szétszórtan. Az ágyakat is feldúlták, átforgatták, ugyanúgy a konyhaszekrényeket is. Az iratainkat meg a férjem nótákat, kottákat tartalmazó énekkönyveit is (ő ugyanis zenész) a földön találtuk. A konyhában két kerámia díszdobozban tartottunk valamennyi eurót, kisebb címletekben, akkor már azt sem találtuk, a mélyhűtőből pedig eltűnt az a néhány szál kolbász, amit még a télen készített a férjem. És akkor vettem észre, hogy sem a karikagyűrű, sem a nyakékem nincsen a megszokott helyen. A hívásunkra egy helybeli rendőr jött ki, utána pedig a helyszínelők is, akik a legnagyobb megrökönyödésünkre, egyetlen bűnjelet, egyetlen ujjlenyomatot sem találtak. Ez hihetetlen… Kettőnk közül engem viseltek meg jobban a történtek, bele is betegedtem. Depresszióba estem. Az orvosom jól megvigasztalt, azt mondta, örüljek annak, hogy nem vertek meg vagy nem ütöttek agyon. Azóta már riasztóberendezést vásároltunk, mégsem hagyjuk el szívesen a házat. A félelem, a nyugtalanság továbbra is megmaradt bennünk.

Hiába múlt el 8 teljes hónap a betörés óta, a család mindmáig képtelen túltenni magát a tragédián. Ügyükkel kapcsolatban számtalan esetben érdeklődtek a helybeli rendőrállomáson, ahol rendszerint azzal hárították el a kérdéseiket, hogy az esetükkel már nem ők, hanem a szabadkai nyomozók foglalkoznak. Sinkovics Károly a belügyi titkárság városi illetékesénél is járt két ízben, de nem sok sikerrel. Hiába történt nagy értékben elkövetett lopás – a házaspárt mintegy 7 000 euróval rövidítették meg –, a bűneset felderítetlen maradt, mindeddig nem kerültek kézre az elkövetők.

Szabó Angéla    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése