Oldalak

2014. június 28., szombat

A megbékélés jegyében: Nyakig ér a fű az egy éve felszentelt csúrogi emlékhelyen

csurog-gaz001Áldatlan körülmények uralkodnak a Csúrogon 1944/45-ben lemészárolt magyarság emlékhelyén, nyakig érő gaz fogadja az oda kilátogatókat. A gazdátlannak tűnő emlékhelyet épp egy éve avatták fel Tomislav Nikolić szerb, és Áder János magyar államfők.
A két ország megállapodása szerint Magyarország restaurálta és múzeummá alakította át az úgynevezett Topalov-raktár épületét, míg a szerb partner a Tisza-holtága mellett található egykori dögtemető helyén készíttette el az emlékhelyet, a két nép "történelmi megbékélésének" szimbólumaiként.
 
Késések, rongálások, íráshibák
A Topalov-féle raktár felújítása ütemidő szerint még tavaly május folyamán elkészült a magyar állam által kifizetett 10 millió dináros összegből, ám a magyar emlékmű helyén ekkor még nem történt semmi, csak néhány héttel azután kezdődött meg a terület rendezése.
Mivel a munkálatokat csupán 10 nappal(!) a tervezett átadó előtt kezdték meg, így a történelmi főhajtás időpontja a folyamatos csúszások miatt többször odébb tolódott, ezzel sokak szerint megalázva a sokat szenvedett hozzátartozókat és az áldozatok emlékét. Az építkezés közben is számos hiba történt, hiszen az egyik munkagép majdnem tönkretette az avató előtt az emlékművet, amikor a nagy kapkodás közepette megrongálta azt. Valamint az emlékhely táblájának magyar szövegébe még egy íráshiba is becsúszott.

csurog-szobor-hibak 

Végül a végső átadási dátum is veszélybe került a tervezett közös államfői főhajtás előtt, ezért a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) több busznyi aktivistát szervezett a helyszínre, hogy fejenként 2000 dináros(!) munkabérért mentsék ami menthető az átadó előtt néhány nappal. Beszámolók szerint a helyszínre tóduló béraktivisták közül többen, az áldozatok emlékéhez méltatlan módon, az emlékhely méltóságát figyelmen kívül hagyva viselkedtek a munkálatok során.

melto-oltozet-a-tomegsiron
A képen Újhelyi Ákos(balról) a VMSZ tartományi listavezetője a fizetett aktivisták körében.
 
Nyakig érő gaz és állatürülék
Teleki Júlia csúrogi túlélő két napja töltötte fel a legnagyobb közösségi portálra azokat a képeket amelyeken jól látszik, hogyan néz ki egy évvel a katonai díszőrség, a szerb és magyar egyházi méltóságok áldása mellett átadott emlékmű.
 
gaz-csurog
A burjánzó gaz az emlékműtől néhány méterre már mindent ellepett.
 
A probléma nem új keletű, tavaly még egy hónap sem kellett ahhoz, hogy megrongálják az emlékművet és azóta is folyamatosak a vandál cselekedetek. Az átadó után ugyanis gazdátlanul sorsára hagyva egyetlen önkormányzati vagy állami szerv sem vállalt garanciát az emlékhelyért.
Teleki már tavaly augusztus végén is a következőt nyilatkozta a Magyar Szónak: "Azt mondták nekem, nem lehet elkeríteni a területet, de kamerát, szemeteseket, parkolót és parkot is ígértek ide. Ebből semmi nem valósult meg. Én ide virágokat, fákat szeretnék ültetni, mert ez nem legelő."
A beígért kamerákból nem valósult meg semmi, de nem ez az egyetlen elmaradt ígéret, amit azóta sem tartottak be.
 
A VMSZ is kollektív bűnösként tekint a magyarokra? A szerb kormány a közeljövőben hatályon kívül helyezi a három dél–bácskai magyar falu, Csúrog, Mozsor és Zsablya lakóinak kollektív bűnösségét kimondó határozatokat – ígérte meg Ivan Mrkić szerbiai külügyminiszter még tavaly októberben Budapesten.
A kijelentés kapcsán Martonyi János, a magyar diplomácia vezetője  ismét megerősítette, hogy Magyarország ezért támogatja Szerbia Európai Uniós csatlakozási tárgyalásait.
 
vmsz-a-parlamentben
 
Azóta közel 9 hónap telt el és Szerbia nem vonta vissza a kollektív bűnösséget, ám a magyar állam továbbra is támogatja az ország EU-s törekvéseit. Sőt, az azóta lezajlott szerbiai választások óta a Vajdasági Magyar Szövetség is a kormány tagjává vált, ám ez sem mozdított semmit sem előbb az ügyön. Így kijelenthető, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség immár 61 napja egy olyan kormány része, amely kollektív háborús bűnösként kezeli a magyarság egy részét.
 
Sz. A.
Közzétette: Szerkesztő 2014. június 27. péntek, 15:41  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése