Oldalak

2014. július 17., csütörtök

Ilić: A magyarországi szerbek száma a statisztikai hiba szintjén van

A DSS alelnöke Pásztor István kijelentésére reagált

Ilić: A magyarországi szerbek száma a statisztikai hiba szintjén van
Borko Ilić

Kilencvenöt évvel ezelőtt azonos számú szerb és magyar élt a határ mindkét oldalán, manapság pedig a Magyarországon élő szerbek száma a statisztikai hiba szintjén van, jelentette ki Borko Ilić.
Ilić, a Koštunica vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) alelnöke, a párt újvidéki bizottságának elnöke Pásztor István, a tartományi képviselőház és a VMSZ elnökének nemrég tett kijelentésére reagált, amely szerint „csodának tekinthető az a tény, hogy a vajdasági magyar közösség megmaradt, hiszen az utóbbi 95 év eseményeit vizsgálva megállapítható, 70 évig a délvidéki magyarokkal a kutya sem törődött”.
“Ennyit a megmaradásról”, üzente Ilić közleményében Pásztor Istvánnak, hozzátéve “valóban igazi csoda, hogy megmaradtak az államban és e nép között, amely megbocsájtotta a befagyott Dunát és Tiszát, Sárvárt és Nagykanizsát”.
“Az a nép között és abban az államban, amely lehetővé tette az iskoláztatásukat, Önök saját anyanyelvükön dolgoznak és uralkodnak. Ön is alig maradt meg, aztán most a Tisza, a Duna, Sárvár, Nagykanizsa, Szenttamás, Jasenovac, Jadovna áldozatai parlamentjének elnöke… Valóban nehezen maradt meg, ki kellett ezt bírni mindvégig, a 95 éves igazságtalanság során”, áll Borko Ilić közleményében, amelyet a Tanjug tett közzé.


2014. július 16. [22:30]


Kisebbségi témákról tárgyalt az államigazgatási miniszterrel Pásztor Bálint

Kisebbségi témákról tárgyalt az államigazgatási miniszterrel Pásztor Bálint
Pásztor Bálint
Több fontos kisebbségi témáról beszélt Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője Kori Udovički államigazgatási és önkormányzati miniszterrel.
A találkozón szó volt többek között a nemrég elfogadott nemzeti tanácsokról szóló törvénymódosításról, valamint az októberi választásokról is. Pásztor Bálint elmondta, ez egy kapcsolatfelvevő beszélgetés volt, amelyen megállapodtak, hogy három-négyhavonta egyeztetni fognak az aktuális kisebbségvédelmi kérdésekről. "A nemzeti tanácsi választások után egy munkacsoport fog alakulni, amely kidolgozná a nemzeti tanácsokról szóló törvény újabb módosítását", mondta el Pásztor Bálint a Pannon RTV-nek nyilatkozva.
„Ez egy olyan feladat, amely a Szerb Haladó Párt és a VMSZ közötti koalíciós szerződésből fakad, valamint abból, hogy az alkotmánybíróság januárban hatályon kívül helyezett néhány rendelkezést a nemzeti tanácsokról szóló törvényből. Ennek a törvénymódosításnak az lenne a célja, hogy egyrészt tiszteletben tartsuk az alkotmánybírósági határozatot, másrészt viszont azokat a hatásköröket, amelyeket az alkotmánybíróság megsemmisített, azoknak a nagyobb részét átfogalmazás útján vissza tudjuk emelni a törvény szövegébe, illetve a jogrendbe. Jövő év folyamán elfogadásra kerülhetne ez a törvénymódosítás, és harmadrészt a részarányos foglalkoztatásról beszéltünk, arról a kérdéskörről, amely vonatkozásában az elmúlt 25 évben komolyabb eredményeket nem sikerült elérnie egyik kormánynak sem. Törvényeket is kell módosítani, és úgy egyáltalán a kormány hozzáállását kellene megváltoztatni annak érdekében, hogy az alkotmányos rendelkezéseket figyelembe véve a nemzeti közösségekhez tartozó emberek a bíróságokon, a rendőrségen, a vámhivatalban, a közvállalatokban jelen tudjanak lenni, és az állampolgárok saját anyanyelvükön tudjanak ezekkel az állami szervekkel kommunikálni” – mondta el Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője a Pannon RTV-nek.


2014. július 16. [22:13]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése