Oldalak

2014. július 9., szerda

Kisebbségvédelem Európában címmel nyílt meg nyári egyetem a témával foglalkozó fiatal szakembereknek Piliscsabán hétfőn


A Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) által szervezett képzéssorozat ünnepélyes megnyitóján Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy a nyári egyetem egyik legfőbb feladata az ismeretek átadása, a fiatal jogászok szemléletének formálása.
    A nyári egyetem széles körű tudást kíván átadni a fiatal jogászoknak, akikre a jövőben jelentős szerep vár a kisebbségvédelemben - emelte ki a helyettes államtitkár. Hozzátette: fel kell hívni a figyelmet azokra a létező jogokra, amelyek a magyar kisebbségekre vonatkoznak, mert nagyon sok esetben még azokkal a jogokkal sem tudnak élni, amelyek rendelkezésükre állnak az adott országban vagy nemzetközi jogi norma alapján. Hozzátette: ez sokszor a jogi tudat gyengeségéből adódik, esetleg félelemből vagy kényelmességből. A lehetőségekkel azonban maximálisan élni kell, és „bővíteni kell azt az eszköztárat, amivel rendelkezünk” – hangsúlyozta.
    Wetzel Tamás kiemelte, hogy a következő napok előadásain és workshopjain a legkiválóbb szakemberektől kaphatnak első kézből elméleti és gyakorlati ismereteket a hallgatók.
    Kántor Zoltán, az NPKI igazgatója köszöntőjében többek arra mutatott rá, hogy a jogi lehetőségeket lehet tágítani. A civil szervezetek tevékenysége az érintett országokban csodálatos, és a szervezők bíznak abban, hogy az itt jelenlévők egyszer majd részt vesznek a munkájukban - fogalmazott. Az igazgató azt kérte, hogy a külhoni magyar szervezetek bátran „plagizáljanak”, vegyenek át ötleteket egymástól.
    Gyeney Laura, a KJI igazgatója az MTI-nek elmondta: a hatnapos képzéssorozat célja, hogy kinevelődjön egy olyan jogászgeneráció, amelynek tagjai hatékonyan tudnak fellépni a különböző fórumokon a magyarság védelmében. Hozzátette: a nyári egyetem súlypontja a képzés, a tapasztalatcsere, valamint a résztvevők közötti együttműködés megalapozása.
    A harminc fiatal jogász – hallgató, friss diplomás, doktorandusz – közül huszonkilenc a határon túlról érkezett, a résztvevőknek a Iosephinum szakkollégium ad otthont.
Europica Centralis (CEC): Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. július 9.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése