Oldalak

2014. július 13., vasárnap

(Más) napló 47.



LESZ-E KÖZVITA AZ MNT JELENTÉSRŐL?
Ki lesz az MNT új elnöke?

A július 9-én tartott 44. rendes ülésén a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elfogadta a négyéves tevékenységéről szóló beszámolót. „A dokumentum 160 oldalon át ecseteli, hogy mivel foglalkozott 2010. június 30-án történt megalakulása után a tanács. A beszámoló – amelyet „22 igen és 2 tartózkodás mellett” fogadott el a tanács[1] – az MNT honlapján is elérhetővé válik majd.”[2]
Mivel az MNT honlapján hiába keressük, csak a sajtójelentésekből szerezhetünk (felületes) tudomást, hogy mit tartalmazhat a jelentés (habár azt a tanácsüléssel egy időben közzé kellet volna tenni). Valójában az ülésen elhangzott felszólalásokból kaptunk ízelítőt, nem pedig értékelést arról, a tanács milyenek ítéli meg a magyar közösség helyzetét. 
A (megalakulásakor) 35 tagú testület munkáját 78%-os támogatottságának köszönhetően a Magyar Összefogás lista képviselői irányíthatták. „A hatalmi lista fele-fele arányban oszlott meg a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve független értelmiségiek, civilek és az egyház képviselői között. Ezen 28 tag mellett 4 a Vajdasági Magyarként Európába, 1-1 képviselő pedig a Kézfogás a magyarságért, a Magyar Liga és a Magyar Remény Mozgalom listákról került a testületbe.”[3]
„Stratégiai tervezés és cselekvés”
Korhecz Tamás, az MNT elnöke „a stratégiai tervezés és a stratégiai cselekvés időszakaként jellemezte az elmúlt négy esztendőt”, amelyet a mostani összetételű nemzeti tanács „örökségének” nevezett.[4]  
Várkonyi Zsolt, a tanács Közigazgatási Hivatalának elnöke számokban is meghatározta az eddigi tevékenységet: 43 rendes ülésre és egy ünnepi ülésre került sor, amelyen 479 napirendi pontot vitattak meg a képviselők és 611 döntést hoztak meg. A tanács hat munkatestülete és egy állandó konzultatív testülete mintegy 400 ülést tartott. A költségvetésről szóló beszámolóból kiderül, hogy az eltelt négy évben a Magyar Nemzeti Tanács 923.600.396 dinárt költött el a köztársasági, tartományi, önkormányzati és magyarországi támogatásoknak köszönhetően – olvasható az ülésről szóló tudósításban.[5]
A beszámolót – amit felszólalásaikban a tanács megbízott hivatalnokai részleteztek – nem követte élénkebb és érdemi vita.
Magyar Összefogás listához tartozó Mérges Sándor, aki Torontálvásárhelyen él, „úgy érzi, hogy az MNT tevékenységének köszönhetően előrelépések történtek településén és környékén: több gyermeket íratnak magyar osztályba, a közintézményeken magyarul is feltüntetik az intézmény elnevezését, valamint a helységnévtáblán is szerepel már a magyar felirat”.[6]
Az ún. ellenzékiek közül Širková Anikó[7] „a kevésbé pozitív pillanatok között az MNT és a zentai önkormányzat között az oktatási intézményekben való kinevezések miatti konfliktusokat említette”.[8]
Rácz Szabó László (Kézfogás a Magyarságért – Polgári Mozgalom) szerint „a legnagyobb gondok a tájékoztatással voltak, úgy véli, hogy az MNT alapította médiumok – elsősorban a Magyar Szó – cenzúrázottá váltak”.[9]
László Bálint (Magyar Remény Mozgalom) „az el nem végzett munka között említette a szerb nyelv oktatásának a reformját, az ifjúsági stratégiát és a diplomahonosítás megkönnyítését, majd Rácz Szabóhoz hasonlóan a médiát illette kritikával, mondva, hogy az politikailag irányítottá vált.[10]
Lesz-e érdemi közvita?
Mindent összegezve, az MNT jelentését nem követte egy tartalmas, a magyar közösség helyzetének alakulásáról szóló bíráló-elemző vita, amely útmutatóul szolgálhatott volna a következő összetételű testületnek. Más szóval, hiábavaló még a legjobb stratégia is, ha a helyzet nem változik, nem fordul jobbra. Ez mellett, a sajtóhírekből az derül ki, hogy az MNT Közigazgatási Hivatalának a munkamódszeréről még csak szó sem esett, holott az elmúlt időben több kifogás is érte.  
Korhecz Tamás, az MNT elnöke, beszédében „a beszámoló fölötti ítéletet a magyar közösségre bízta, amelyet az ősszel esedékes választásokkor szavazatokkal is kifejezhetnek a kisebbség tagjai”.[11] Kérdés azonban, hogy a választási kampány előtt lesz-e egyáltalán érdemi közvita az MNT munkájáról? Bizonyára a 160 oldalas beszámolót is sokkal kisebb terjedelemben meg lehetett volna fogalmazni. 
            Az, ami az ülésen nem hangzott el, s ez mindenképpen hiányolható, hogy az utóbbi négy évben rosszabbodott, elsősorban az általános gazdasági helyzet, ami miatt folytatódott az elvándorlás és a népesség csökkenése, amely a nemzeti kisebbségeket, így a magyarokat is súlyosabban érinti, mint a többségi nemzetett.
A vajdasági magyarok számos problémája továbbra is megoldatlan (mint például a teljes nemzeti autonómia megvalósítása, a kollektív bűnösség eltörlése, a korábbi körzeti határok visszaállítása, stb.), sőt – a szerb Alkotmánybíróság 2014. január 16-i döntése után – még visszalépés is történt a (korlátozott kulturális) nemzeti autonómia megvalósításában.
A jelenlegi összetételű MNT-nek felróható az is, hogy egy párt (a VMSZ) és nem a magyar közösség érdekében tevékenykedet. A testület hivatala elsősorban közigazgatási- és pénzelosztó szervként lépett fel, miközben a munkában (a pénzösszegek odaítélésénél) megnyilvánultak a párthovatartozás alapján való diszkrimináció elemei is, ami miatt a testület figyelmeztetésben részesült a Köztársasági Ombusdman részéről, stb. Ezért nem fogadható el Korhecz állítása, miszerint „az emberek ma már jól ismerik, és nem keverik össze egyik politikai párttal sem az MNT-t”.[12]
            A Regionalizmusért Központ egy korábbi projektumában „három fő hiányosságot észlelt a nemzeti tanácsok munkájában: a nagymértékű politikai befolyásoltság jelenlétét, a nemzeti közösségekkel való nem megfelelő összeköttetést és a munka átláthatóságában megnyilvánuló problémákat”.[13] Mindezek jelen voltak az MNT munkájában is, a jelentéről szóló vitában viszont említésre sem kerültek.
Megy vagy marad?
            Az őszi MNT választások egyik sarkalatos kérdése, újabb megbízatást szerez-e/kap-e Korhecz Tamás az aktuális elnök?
            Az eddigi jelzések szerint a nemzeti tanácsi választásokat augusztus elején írják ki, ami azt jelenti, hogy ezeket október második vagy harmadik vasárnapján ejtenék meg. Korhecz Tamás a Vajdasági RTV-nek július 3-án azt mondta: az új MNT felállásáig ő már „politikai nyugdíjas” lesz.[14] Két nappal később, már óvatosabban fogalmazott: „meglehetősen erősödik bennem az elhatározás és érzés, hogy politikailag nyugdíjba vonuljak”.[15]
 Ágoston András szerint „a vajdasági magyaroknak nem érdeke, hogy Korhecz Tamás most, amikor kezdődik a munka dandárja, kiszálljon a politikából. Akkor is így van ez, ha a tovább lépéshez szemléletváltásra lenne szükség. Viszont az sem érdekünk, hogy Korhecz politikai katarzis nélkül folytassa politikai tevékenységét”.[16]
Csengeri Attila (Humentis civilszervezet), az MNT legutóbbi ülésén „sajnálatát fejezte ki az elnök ’politikai nyugdíjba vonulása’ miatt.[17] Ez érthető is, hiszen együtt dolgoztak a tartományi kormányban. 
Az októberi nemzeti tanácsi választások egyik tétje, ahogyan már előrevetítődik, Korhecz Tamás további politikai szerepe.
Korhecz csaknem másfél évtizede a nemzeti kisebbségi ügyek alakulásának egyik felelőse – 2000 és 2010 júniusa között tartományi jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkár, 2010. július 3-tól a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.[18] Időközben a magyarság létszáma 39 400 fővel csökkent, rosszabbodott a gazdasági helyzet, folytatódott ez elvándorlás stb. Még a legfontosabb kérdések tekintetében sem sikerült neki egybefoglalni a vajdasági magyarság különböző politikai áramlatait, sőt azt is lehetne mondani, hogy ezeket az ellentéteket tovább élezte. Ezért csak támogatni lehet Korhecz „nyugdíjba vonulását”.
Egyébként is, 15 év felelős vezetői pozícióban nem kevés, különösen ha elmaradnak az eredmények. Hasznos lenne, tehát, ha az új összetételű MNT élére az itteni magyarok érdekeit egy határozottabban megfogalmazó, az egész közösség érdekeit kifejező és érvényre juttató személy kerülne. Az ellenzéki pozícióból való esetleges politizálás bizonyára még Korhecznak is jót tenne.

Újvidék, 2014. július 13.
Bozóki Antal


[1] Basity Gréta: Korhecz: Stratégiai tervezés és cselekvés jellemezte az MNT elmúlt négy évét. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17394/Korhecz-Strategiai-tervezes-es-cselekves-jellemezte-az-MNT-elmult-negy-evet.html, 2014. július 9. [21:46]

[2] P. E.: A szakmai politizálás megalapozása. Magyar Szó, 2014. július 10., 1. és 4. o., vagy
[3] Basity Gréta, az l-es alatt idézett írás.
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] P. E., a 2-es alatt idézett írás.

[7] Širkovát, aki megválasztásakor Zenta DS-es polgármestere volt, az MNT 5. rendes ülésén választották a testület tagjává, miután Muškinja Heinrich Anikót felmentették, aki a kisebbségügyi minisztérium államtitkáraként – a DS-es Humentis civilszervezet listáján – került be az MNT-be, majd vajdasági ombudszman lett. Ágoston András: „Némi következetlenség” árán, de megvan. http://www.vajma.info/cikk/tukor/3803/Nemi-kovetkezetlenseg-aran--de-megvan.html, 2010. november 30. [22:17]

[8] P. E., a 2-es alatt idézett írás.
[9] Uo.
[10] Uo.
[11] Basity Gréta, az 1-es alatt idézett írás.
[12] Pesevski Evelyn: Megpróbáltunk élni a lehetőséggel. Magyar Szó, 2014. július 5., 20. o., vagy http://www.magyarszo.com/hu/2392/hetvege/113233/Megpr%C3%B3b%C3%A1ltunk-%C3%A9lni-a-lehet%C5%91s%C3%A9ggel.htm, 2014. július 6. [14:32]
[13] v-ár: Nyomon követhető az MNT munkája. Magyar Szó, 2014. július 10., 5. o. 

[14] Októberben tarthatják a nemzeti tanácsi választásokat. RTV: http://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/okt%C3%B3berben-tarthatj%C3%A1k-a-nemzeti-tan%C3%A1csi-v%C3%A1laszt%C3%A1sokat_500201.html, 2014. július 03. [19:52] 

[15] Pesevski Evelyn, a 12-es alatti írás.
[16] Rossz döntés lenne. Kisebbségi Fórum – Temerin, KIFO HÍRLEVÉL, I. évf. 162. szám, 2014. július 8.
[17] Basity Gréta, a 2-es alatt idézett írás.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése