Oldalak

2014. augusztus 18., hétfő

Augusztus 18.



Ilona napja.
A Heléna régi magyarosodott alakváltozata. Magyarországon a középkor óta gyakori. Elterjedésében a kereszténység, a homéroszi történetet feldolgozó középkori Trója-regény Szép Ilonája, valamint a XVI. Századi széphistória Árgius királyfiról és Tündér Ilonáról szóló alkotás játszott szerepet. A magyar névforma használatos a német, szlovák, cseh, finn névadásban is.
1227 – Meghalt Dzsingisz kán, mongol vezető.
1830 – A Bécs melletti Schönbrunnban megszületett Ferenc József osztrák császár, magyar és cseh király, aki 1848-tól 68 éven keresztül uralkodott.
1850 – Meghalt Honoré de Balzac francia író (Elveszett illúziók).
1868 – Pierre Janssan felfedezte a héliumot – a Földön akkor még ismeretlen elemet – a Nap színképében, valamint elkészítette az első napszínkép-atlaszt.
1926 – Magyar kezdeményezésre Budapesten rendezték meg az első úszó Európa-bajnokságot.
1927 – Bécsben meghalt Glücklich Vilma tanárnő, a magyar feminista mozgalom egyik vezetője.
1927 – Megszületett Rosalynn Carter (eredeti nevén: Rosalynn Smith) egykori First Lady, Jimmy Carter volt amerikai elnök felesége.
1929 – Rábatamásiban megszületett Horváth Teri színművésznő, az Indul a bakterház Banyája.
1933 – Megszületett Roman Polanski (eredeti nevén: Roman Liebling) lengyel származású amerikai filmrendező (Iszonyat, keserű méz, A zongorista).
1934 – Auguste Piccard svájci fizikus – egy repülési kísérlet során – elsőként érte el a 15781 méter magasságot.


25 éve történt a magyarországi rendszerváltozás, 1989. augusztus 18-24. – KRONOLÓGIA
Magyarországi változások:

1989. augusztus 18. - A vasasszakszervezet és a hozzá csatlakozó több más ágazati szakszervezet kezdeményezésére országszerte figyelmeztető sztrájkokat tartottak a tervezett húsáremelések elleni tiltakozásul, a megmozdulásban a szakszervezetek szerint egymillió ember vett részt.
1989. augusztus 18. - Az MSZMP szétszakadása egy bizonyos időpontban hasznos lehetne, ám valamennyi irányzat számára tragikus következményekkel járna és hatalmi légüres térhez vezetne, ha most következnék be - nyilatkozta ki Berecz János, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának tagja a Die Furche című osztrák politikai hetilapnak. Berecz azt sem zárta ki, hogy az MSZMP a pártkongresszus után kettéváljon.
1989. augusztus 19. – Megkezdte sugárzását a Nap TV, az új független tévéadó, amelyet a MOVI és a Mai Nap Rt. alapított.
1989. augusztus 19. - Páneurópai pikniket rendezett Sopron térségében a magyar-osztrák határon a Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezete, az Országos Klubtanács és a soproni Ellenzéki Kerekasztal. A találkozó alkalmával a magyar és az osztrák határőrizeti és vámszervek Sopronpusztán ideiglenes határátkelőhelyet nyitottak meg, ahol a rendezvény alkalmával több száz NDK állampolgár –Ausztriába távozott. A kinyitott "kapunál" a magyar határőrök minden további faggatózás nélkül fogadták el a keletnémeteknek az NSZK budapesti nagykövetségén kiállított útleveleit, noha azokban nem volt magyar vízum és belépő pecsét sem. A Sopron környéki rendezvény mellett a magyar-osztrák határszakasz más részein is sokan menekültek Ausztriába.
1989. augusztus 19. - A Népszabadságban megjelent az MSZMP programnyilatkozat-tervezete és a "Történelmi utunk tanulságai" című dokumentum.
1989. Elindult a Magyar Demokrata Fórum (MDF) kedvezményes gyümölcs- és zöldségárusító akciója, amely MDF-piac néven lett ismert.
1989. augusztus 20. - A nemzeti ünnepen elmaradt az addig szokásos budapesti vízi- és légi parádé, s 41 év után ismét megtartották a Szent Jobb-körmenetet.
1989. augusztus 20. - Németh Miklós miniszterelnök a nemzeti ünnep alkalmából Cegléden mondott beszédében bejelentette: a magyar kormány elítéli a Varsói Szerződés 1968-as csehszlovákiai beavatkozását, és a katonai szervezet reformját kezdeményezve intézményes garanciákat akar arra, hogy ilyen akciók ne ismétlődhessenek meg. Ugyanezen a napon Király Zoltán, Raffay Ernő és Roszik Gábor országgyűlési képviselők az Országgyűlés szerveződő ellenzéki csoportjának tagjaiként indítványozták, hogy a parlament alkosson törvényt a magyar csapatok külföldi országban történő felhasználásának tilalmáról.
1989. augusztus 21. - A Fiatal Demokraták Szövetségének 40, a Szabad Demokraták Szövetségének és a Munkás Szolidaritás Szakszervezeti Szövetségnek 7-7- tagja utazott Prágába, hogy részt vegyenek az 1968-as intervenció évfordulóján a Vencel-téren rendezett ellenzéki megemlékezésen. A magyar fiatalok "Mi virágokkal jöttünk, nem tankkal" feliratú transzparens bontottak ki, amit a Rudé Právo című csehszlovák pártlap később a tüntetés megkezdésére való felszólításként értelmezett. A rohamrendőrség által brutálisan szétvert tüntetésen kilenc magyar állampolgárt bántalmaztak, majd tartóztattak le, köztük Németh László Ákost, Deutsch Tamást és Pesti Lászlót, a FIDESZ tagjait, valamint Kerényi Györgyöt, a Munkás Szolidaritás képviselőjét. Hetet közülük a prágai magyar nagykövetség közbenjárására 23-án szabadon engedtek, de Deutsch Tamás és Kerényi György előzetes letartóztatásban maradt, az ő kiszabadulásuk érdekében a Fidesz ülősztrájkot szervezett a budapesti csehszlovák nagykövetség előtt. (A két magyar fiatalt bíróság elé állították és augusztus 29-én kiutasították.)
1989. augusztus 21. - Tizenkét millió font tőkebefektetéssel 51 százalékos, többségi brit tulajdonba került a Ganz Vasúti Járműgyártó Rt.
1989. augusztus 24. – A magyar kormány - egyszeri alkalommal, emberiességi megfontolásokból - hozzájárult ahhoz, hogy vöröskeresztes okmányokkal Ausztriába távozhasson 101 NDK-állampolgár, akik korábban a budapesti nyugatnémet nagykövetségen kerestek menedéket. Ugyanaznap a nyugat-berlini Morgenpost című újság azt írta, az NDK kormánya szeptembertől "nyugati országként" kezeli Magyarországot a turistaforgalomban.

Kelet-európai változások – válogatás a legfontosabb külföldi eseményekből:
1989. augusztus 18. NDK: Az 1968-as csehszlovákiai katonai beavatkozást igazoló kommentárt közölt a Neues Deutschland, az állampárt, a Német Szocialista Egységpárt lapja.
1989. augusztus 18. CSEHSZLOVÁKIA: A csehszlovák hivatalos sajtó "a belügyekbe való beavatkozásnak" minősítette a lengyel parlament előző napi, az 1968-as csehszlovákiai VSZ-beavatkozást elítélő határozatát. A Csehszlovák Kommunista Párt vezetése bírálóan foglalt állást az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának az 1968-as eseményekkel kapcsolatos augusztus 16-ai nyilatkozatával kapcsolatban is.
1989. augusztus 19. NDK: Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja megerősítette, hogy nemcsak az NDK-val, hanem a magyar kormánnyal is közvetlen kapcsolatban áll a nyugatnémet külképviseleteken tartózkodó keletnémet állampolgárok problémájának megoldása érdekében.
1989. augusztus 19. SZOVJETUNIÓ: Az azerbajdzsáni Népfront felhívására több százezer ember követelte Bakuban a köztársaság nagyobb gazdasági és politikai autonómiáját, új választások kiírását, a Népfront hivatalos elismerését, az azerbajdzsáni fennhatóság szavatolását az örmények lakta, de Azerbajdzsánhoz tartozó Karabah-hegyvidéken.
1989. augusztus 20. JUGOSZLÁVIA: A Crna Gora-i Niksicben 30 ezer ember nagygyűlésen tiltakozott az életszínvonal drasztikus romlása, a nyomor ellen, és állami beavatkozást követelt helyzete javítására. Ez volt az országban az első ilyen jellegű megmozdulás.
1989. augusztus 21. CSEHSZLOVÁKIA: A Varsói Szerződés 1968-as, a "prágai tavaszt" eltipró katonai intervenciójának 21. évfordulóján mintegy három ezer fős tüntetés zajlott a prágai Vencel téren, amelyet a rohamrendőrség brutálisan szétvert. A helyszínen 320 csehszlovák és 58 külföldi (9 magyar, valamint lengyel, olasz, holland, belga, bolgár, osztrák és nyugatnémet) állampolgárt vettek őrizetbe.
1989. augusztus 21. JUGOSZLÁVIA: A szövetségi kormány a mezőgazdaság helyzetének javítása és a termelés növelése érdekében egyebek között javasolta a földmaximum 30 hektáros felső határának eltörlését, az adópolitika módosítását és indítványozta, hogy a földműveseknek is engedélyezzék magánvállalatok alapítását.
1989. augusztus 21. ROMÁNIA: Dumitru Mazilu akadémikus, a román külügyminisztérium jogi osztályának egykori vezetője az ENSZ kisebbségvédelmi albizottságának genfi éves ülésszakára eljuttatott jelentésében rendkívül élesen bírálta a romániai életkörülményeket és a vezetők kiváltságos helyzetét
1989. augusztus 22. BULGÁRIA: A török kormány lezárta a török-bolgár határt, mert nem sikerült a bolgár kormánnyal megfelelő bevándorlási megállapodást kötnie. (A határ lezárásáig 310 ezer bulgáriai török menekült el hazájából.)
1989. augusztus 23. SZOVJETUNIÓ: Mintegy másfél millió ember alkotott élőláncot az észtországi Tallinntól a lettországi Rigán keresztül a litvániai Vilnius főteréig 560 kilométer hosszúságban, megemlékezésül a fél évszázaddal korábban aláírt szovjet-német meg nem támadási szerződésről, amelynek titkos záradéka a Baltikumot szovjet érdekszférának minősítette. Moszkvában a rendőrök oszlatták szét a balti köztársaságokkal szimpatizáló tüntetést.
1989. augusztus 24. LENGYELORSZÁG: A lengyel parlament alsóháza, a szejm Tadeusz Mazowieckit, a Szolidaritást képviselő hatvankét éves jogász-újságírót választotta meg kormányfőnek és megbízta az új kormány megalakításával. Lengyelország háború utáni történelmében és a szocialista államok történetében is most első alkalommal vehette kezébe nem a kommunista párt vezette kormány az ország irányítását. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése