Oldalak

2014. szeptember 3., szerda

Folytatódhat a politikai szalmacséplés



A szerbiai államigazgatási és önkormányzati miniszter október 26-ra írta ki a kisebbségi nemzeti tanácsi választásokat.
A Vajdaságban az egyetlen politikai esélyes, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) bejelentette: a Magyar Nemzeti Tanácsba (MNT) 35 tagját és támogatóját kívánja bejuttatni. A kisebb vajdasági magyar pártok, ha állítanak is jelölteket, nem rajtolhatnak vérmes reményekkel.  Ennek legalább két oka van. A legfontosabb, hogy az MNT megválasztása az idén is a VMSZ adatbázisa alapján történik. A másik, hogy a kisebb vajdasági magyar pártok anyagi helyzete nem teszi lehetővé, a kampányban való hatékony részvételt. De, az anyagiak megléte esetén sem lenne nagyobb az esély. A saját adatbázisába természetesen csak a VMSZ-nek van betekintése.
A magyar választói névjegyzékkel és magával a választásokkal most is az a baj, mint négy évvel ezelőtt. Akkor a VMSZ által szervezett „árvalányhajas” aláírásgyűjtés és feliratkozás nyomán létrejött adatbázist az illetékes állami hatóság magyar választói névjegyzéknek ismerte el, s egyelőre nincs hír arról, hogy a megmaradt törvényes feliratkozási lehetőséggel bárki is élne. Az túl összetett és főleg drága.
A VMSZ listát az elnökjelölt, Hajnal Jenő vezeti. Ami azt jelenti, hogy ifj. dr. Korhecz Tamás az MNT jelenlegi elnöke beváltotta a nyár elején még csak sejthető ígéretét: távozik az MNT éléről. Pedig annak idején megbecsült szakemberként maga is lendülettel vállalta a közreműködést. Vállalnia kell tehát annak ódiumát, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvényben e testületek jogi intézménnyé formálása pont ilyenre sikeredett. Ha mellőzzük a távozásával kapcsolatos pletykákat, akkor egy ok kézenfekvőnek tűnik: Korhecz Tamás is megunta a szalmacséplést. Emlékezetes, hogy a Szerbiai Alkotmánybíróság (USS) határozatát, mellyel a nemzeti tanácsok amúgy is szűk hatáskörét tanácsadói szerepre korlátozta, Korhecz politikai döntésnek minősítette.
A vajdasági magyarság tehát, a VMSZ autonómiát mellőző politikai stratégiája miatt továbbra sem számíthat legitim, autonómiajellegű képviseleti testület létrejöttére. 

Ágoston András

Kisebbségi Fórum – Temerin
KIFO HÍRLEVÉL I. évf. 206. szám
2014. szeptember 2.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése